Kiemelt Edző Program 2018.
Szövetségi szakmai egyeztetések
- február 1-től az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságával kötött együttműködési megállapodás alapján a Magyar Edzők Társasága látja el a Kiemelt Edző Program koordinálását, így az abban támogatott szakemberek foglakoztatását, a sportszakmai továbbképzések megszervezését és az edzők által elkészített szakmai dokumentációk kezelését.
2018-ban megváltozott a Kiemelt Edzők szakmai beszámolási kötelezettségének menete, ennek megfelelően a szakemberek sportágukhoz igazodó, éves felkészülési tervet készítettek. A tavalyi évhez hasonlóan, a szakmai anyagok értékelése céljából a Magyar Edzők Társasága szövetségi szakmai egyeztetéseket rendezett. Az egyeztetéseken a Sportért Felelős Államtitkárság és a Magyar Olimpiai Bizottság vezetői, kijelölt szakemberei, valamint az érintett sportági szövetség szakmai vezetői vettek részt.
A megbeszéléseken a felkészülési tervek értékelésén felül a MET továbbképzési rendszeréről, az olimpiai felkészülés menetéről, valamint az edzői támogatási források felosztásáról esett szó.
A KEP edzőinek a kötelező továbbképzési követelményeknek való megfelelését elősegítendő a Magyar Edzők Társasága egy egységes, 23 eseményből álló éves továbbképzési rendszert alakított ki. A kialakításában az Államtitkárság, a MET, a MOB, a Testnevelési Egyetem és az érintett országos sportági szakszövetségek és sportszervezetek is részt vesznek, együttműködnek. Az idei évben a képzési, továbbképzési események két szintű rendszerben valósulnak meg, így középfokú és szakedzői továbbképzési események kerülnek megrendezésre. A képzések elvégzését megkönnyítendő és színesítendő, az e-learning felület várhatóan szeptembertől lép működésbe. A szövetségi vezetők örömmel vették a továbbképzési rendszert, javaslataik között a gyakorlati előadásokat, a külföldi előadók meghívását, továbbá az innovatív módszereket fogalmazták meg.
Az olimpiai felkészülés kapcsán főként a kvalifikációs eseményekről, a kvótaszerzés menetéről, továbbá számos sportág esetében az olimpiai program és a megszerezhető kvóták számának változásáról számoltak be az egyes szövetségek képviselői.
Az egyeztetések során a KEP Szabályzatában foglalt bekerülési feltételek, illetve a KEP, a Gerevich Aladár – sportösztöndíj és az Utánpótlás Edzői Program felépítése, egymásra épülése visszatérő kérdés volt. A legtöbb szövetség nagyobb döntési jogkört képzelne el a javaslattétel, és a bérek meghatározása kapcsán, valamint az összeghatárok helyett támogatnák egy felső határ meghatározását és a lehetőséget a keretösszegként való felosztásra. Az utánpótlás korosztályos eredmények más szempontú értékelése is felemerülő téma volt, hiszen a cél a felnőtt élsport eredményessége lenne. A fent említett három állami támogatási programon felül több szövetség maga is működtet edzői programot, vagy valamilyen formában támogatja a programokból éppen kieső, értékes edzőit.
A MET részben az egyeztetéseken elhangzott javaslatokra alapozva, tervezi egy átfogó javaslat elkészítését az edzői programokat illetően.
A 2018-as év végén a beérkezett edzői szakmai beszámolók kapcsán folytatódnak majd a szövetségi egyeztetések a felkészülési tervekben kitűzött célok megvalósulása kapcsán.
A megrendezésre került egyeztetések:
- március 27. 10:00 Magyar Sportlövők Szövetsége
- március 27. 11:00 Magyar Evezős Szövetség
- március 28. 10:00 Magyar Vitorlás Szövetség
- március 28. 11:30 Magyar Judo Szövetség
- március 28. 13:00 Magyar Atlétika Szövetség
- április 10. 10:00 Magyar Birkózó Szövetség
- április 10. 11:30 Magyar Kerékpáros Szövetség
- április 11. 11:30 Magyar Ökölvívó Szövetség
- április 11. 10:00 Magyar Triatlon Szövetség
- április 17. 11:30 Magyar Öttusa Szövetség
- április 24. 11:30 Magyar Kajak-Kenu Szövetség
- április 24. 12:45 Magyar Torna Szövetség
- április 25. 11:00 Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
- április 25. 15:00 Magyar Úszó Szövetség
- május 17. 10:00 Magyar Vívó Szövetség
- május 17. 14:00 Magyar Vízilabda Szövetség