Märcz Tamás, a friss Európa-bajnok férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint semmihez sem fogható a hazai közönség előtt aratott siker, ugyanakkor nem szabad, hogy együttese elkényelmesedjen a fantasztikus győzelmet követően.

“Az ilyen pillanatokért dolgozunk a stábbal. A kluboknál pedig azért tesznek sokat, hogy ezek a játékosok egyre jobbak legyenek. Az elmúlt időszakban több fiatal is +beleérett+ a nemzetközi mezőnybe, és ők, kiegészülve a klasszisainkkal egy olyan elegyet alkotnak, amely minden válogatott ellen ütőképes lehet. Azt gondolom, ezt az elmúlt pár évben nem mondhattuk el”

– nyilatkozta az eredményhirdetést követően Märcz Tamás, aki Ivády Sándor, Gyarmati Dezső és Faragó Tamás után a negyedik vízilabdázó, aki játékosként, majd edzőként is “felért Európa csúcsára”.

A szakember kiemelte, külön öröm, hogy most megtörtek egy 21 éves “böjti” időszakot, ráadásul hazai közönség előtt. Azt követően, hogy 2017-ben világbajnoki, 2018-ban pedig világliga-döntőt veszített el a gárda itthon, most valamit vissza tudtak adni a közönségnek – fogalmazott.

“Jó úton vagyunk, de nem kényelmesedhetünk el. Látjuk azt, miben kell még fejlődnünk ahhoz, hogy ne csak esélyesként, hanem nagy esélyesként menjünk ki az olimpiára, és ott valami nagyot tudjunk alkotni” – nyilatkozott Märcz Tamás, aki a mindent eldöntő ötméteres párbajjal kapcsolatban elmondta: vízilabdában bevett szokás, hogy több sikeres lövés után kapust cserél egy csapat, ők is előre megbeszélték, hogy Vogel Soma vízbe ugrik, ha az első három spanyol próbálkozás sikeres. Hozzátette: azt látta a játékosokon, hogy nem fogják kiengedni a kezükből a győzelmet és ha kell, akkor “tizenöt ötméterest lőnek be zsinórban”, így csak az volt a kérdés, mikor és melyik kapus töri majd meg a spanyolokat.

Hazai környezetben nyerni egyszerűen leírhatatlan érzés

Märcz Tamás a legutóbbi, 1999-ben Európa-bajnok magyar csapatnak játékosként volt a tagja, és ahogy fogalmazott: ugyan feledhetetlen számára a horvátok elleni firenzei döntő, de hazai környezetben nyerni egyszerűen leírhatatlan érzés.

“Fantasztikus dolog látni a szemekben a csillogást. A két olimpiai bajnokunk, Varga Dénes és Hosnyánszky Norbert éremkollekciójából csak ez hiányzott, a fiataloknak pedig egy hatalmas lökést adhat a karrierjükben.” – mondta a kapitány.

A magyar válogatott a Duna Arénában rendezett vasárnap esti döntőben 9-9-es rendes játékidőt követően ötméteres párbajban 5-4-re bizonyult jobbnak a spanyoloknál.

A játékosok elérték a kitűzött célt

Előzetesen kimondva is a győzelemért szállt harcba a magyar férfi vízilabda-válogatott a hazai rendezésű Európa-bajnokságon, a játékosok pedig vasárnap este a spanyolok legyőzésével a Duna Arénában el is érték ezt a céljukat.

“Úgy álltunk oda ehhez az Európa-bajnoksághoz, hogy meg fogjuk nyerni, nem is gondoltunk másra. Még az olimpiai kvótával sem foglalkoztunk, csak kizárólag azzal, hogy örömet szerezzünk ennek a csodálatos közönségnek. Előzetesen talán arra számítottunk, hogy egy-két góllal jobbak vagyunk a spanyol csapatnál, de nem baj, hogy így alakult” – értékelt az ötméteresekkel 14-13-ra megnyert finálét követően Hárai Balázs.

Hasonlóképpen összegzett a torna legértékesebb játékosának megválasztott Varga Dénes. A csapatkapitány elmondta: abban bíztak, hogy a mérkőzésen majd el tudnak lépni a spanyoloktól, akik azonban ezúttal is bizonyították, hogy rendkívül jól felkészített, erős gárdát alkotnak.

“Az elmúlt két hétben mintha álmodtunk volna. Egy ilyen sikert Budapesten, a saját közönségünk előtt elérni olyasvalami, amit nem lehet szavakkal kifejezni” – mondta a Ferencváros olimpiai bajnok klasszisa.

Az MTI érdeklődésére külön kiemelte a Málta elleni mérkőzést, ahol az Eb leggyengébb csapata ellen tudtak összefogni a csoportgyőzelem érdekében, így 26-0-ra diadalmaskodtak.

Az ötméteres párbaj egyetlen védését Vogel Soma mutatta be, a Ferencváros fiatal kapusa kifejezetten rutinosnak mondható ebben a műfajban, hiszen klubcsapatával hasonló körülmények között nyerte meg a Bajnokok Ligája döntőjét és az Európai Szuperkupát is.

“A kapitány már az ötméteresek előtt jelezte, hogy készüljek, majd a harmadik spanyol lövő után egymásra bólintottunk, én pedig mentem. Úgy éreztem, ez most nem is alakulhat másképp” – mondta Vogel Soma, aki hozzátette, óriási erőt adnak neki ezek a megnyert párbajok.

Zalánki Gergő kiemelte, rendkívül idegőrlő volt, hogy a spanyolok valahogyan mindig találtak egy-egy gólt, amivel fel tudtak zárkózni, és ezért a magyar csapat nem tudott megnyugodni.

Manhercz Krisztián kifejtette, decemberben azzal a nem titkolt céllal álltak össze, hogy megnyerik az Európa-bajnokságot.

“Nagyon büszke vagyok a csapatra, egytől egyig mindenkire. Az pedig újra bebizonyosodott, hogy Vogel Somával nem lehet ötméteres párbajt bukni. Egyértelműen ez karrierem csúcspontja.”

A magyarok 21 éves szünet után, összességében viszont már 13. alkalommal lettek a kontinens legjobbjai. A 21 év a leghosszabb “böjt” volt a sportág hazai történetében.

(MTI, BY KÍNYÓ NORBERT ,foto: Szigetváry Zsolt)