A sportág tavalyi évének legjobbjait díjazta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, valamint újabb nevek kerültek fel a sportág dicsőségfalára is, köztük Hüvös Viktor mesteredzőével, az olimpiai bajnok Tótka Sándor trénerével.
Jelenleg a a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) az egyetlen olyan sportági szövetség Magyarországon, amely nemcsak legjobb sportolóinak, de külön a mesteredzőinek is örök emléket állít olyan formában, hogy nevük felkerül a sportág dicsőségfalára. A sportolók közül ezúttal a hatszoros maratoni világbajnok Kiszli Vanda nevét vésték fel az örökös bajnokok közé.
A mesteredzők nevét rögzítő márványtáblára pedig ugyancsak most került fel Hüvös Viktor neve, aki a K-1 200 méteren olimpiai bajnok Tótka Sándor edzője, és akit tavaly szeptember 25-én a Magyar Edzők Társasága mesteredzői díjjal tüntetett ki.
„Nem láttam még olyan edzőt a történelemben, aki ennyit foglalkozott volna a sportággal, ennyire beleásta volna magát a mérésekbe és az orvostudományba. Megérdemli, hogy a neve felkerüljön erre a táblára. Mindent elmond az alázatáról, hogy az olimpia előtt egy teljes éjszakát rászánt arra, hogy Tótka Sándor hajójának új kormányát beállítsa, amit így versenyzője reggel már tudott is használni az edzésen. Az ehhez hasonló apróságok is hozzájárulhattak ahhoz, hogy tanítványa olimpiai bajnok legyen” – idézi az MKKSZ honlapja Hüttner Csabát, a magyar a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitányát.
A magyar kajak-kenu sport legrangosabb elismeréseként számon tartott arany érdemérmesek táblájára ezúttal Kozák Danuta hatszoros olimpiai bajnok kajakos és Csipes Ferenc edző neve került.
Fotó: Szalmás Péter / MOB