Doetsch Béla íjász mesteredző eredményes és hosszú életét követően, 85 éves korában 2022. június 21-én,

 

hirtelen bekövetkezett gyors lefolyású betegség után örökre megpihent.

 

Az edző munkásságát értékelni csak tanítványainak sikerein keresztül lehet. Béla bá’ az íjászattal –

úszóversenyzői tevékenységét követően – 1968. szeptember 8-án ismerkedett meg és kötelezte el magát

örökre. Edzői dr. Mónus András és Lászlóvári Zoltán voltak. A Budapesti Spartacus SC-t – mint

íjászversenyző – 1968-1973 között erősítette. Versenyzőként legjobb eredménye az országos rövidtávú

bajnoki cím volt, valamint többször dobogós helyezést ért el országos bajnokságokon.

A versenyzést követően íjászedzőként szolgálta egyesületét. 1973-ban segédedzővé nevezték ki, majd 1976-

tól már hivatásos edzőként segítette tanítványait. 1975-től íjász versenybírói jogosultságot szerzett, mely

minőségében számtalan íjászversenyt vezetett le. Mindig a szakmai továbbfejlődés elkötelezett híve volt,

ezért 1980-ra az akkori Testnevelési Főiskolán szakedzői képesítést szerzett. Szakmai tevékenységét 1991-

ben mesteredzői kitüntetéssel ismerte el a Magyar Edzők Társasága.

A Magyar íjász válogatott szakmai irányítását szövetségi kapitányként két alkalommal is ellátta. Szövetségi

kapitányi tevékenységének befejezését követően 2000-2008 között segédedző-, edző-, és bíróképzés

mellett edző továbbképzésben is tanított a Magyar Íjász Szövetség tanfolyamjain oktatott és óraadóként

dolgozott a mai Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen. Tagja a Magyar Sporttudományi

Társaságnak és a Magyar Edzők Társaságának.

Hallgatag, szemlélő, mégis erős egyéniségével mindig a hiba kiküszöbölésére és tanítványai motiválására

törekedett sajátos – olykor szarkasztikus – humorának segítségével is.

Béla bá’ edzői munkájának kiteljesedését – megszámlálhatatlanul sok tanítványának rendszeres

eredményessége az országos bajnokságokon és világversenyeken – az 1992-es, Máltán megrendezett

Európa Bajnokság női csapatversenyében 3. helyezést elérő Kiss Tímea, Szendey Marina, Kovács Judit trió

eredménye jelentette, akik így kvalifikálták magukat az 1992-es barcelonai Olimpiai Játékokra. Négy évvel

később Kiss Tímea ismét kvalifikációt szerzett, így Béla bá’ második olimpiájára készíthette fel tanítványát és

1996-ban az Atlantában lezajlott Olimpiai Játékokon is részt vehetett edzőként.

Nemzetközi sikerei mellett is megmaradt az egyesületi munka feltétlen hívének. Választott egyesületét

mindvégig – annak 2014-es megszűnéséig – szolgálta és segítette. A sportszakmai tanácsain túl technikai

újításaival, egyedi gyártású eszközeivel folyamatosan hozzátett az íjászsport fejlődéséhez,

megkönnyítéséhez. 2014-től a Pénzügyőr Sport Egyesület keretein belül folytatta szakmai munkáját.

Az íjászat iránti lojalitásával, megalkuvást nem tűrő kiállásával példát mutatott megannyi tanítványának az

élet egyéb területeit érintően is. Sok fiatal növendék felnőtté érését követte végig, támogatva őket nem

csak szakmailag, de emberileg is. „Válassz olyan szakmát, ami a hobbid, és egy percet nem fogsz unatkozni

az életben.”

 

Szellemiségét örökre hiányolni fogjuk, emlékét a szívünkben őrizzük tovább.