Mozgalmas időszakon van túl a hazai kézilabdázás, miután a magyar szövetség (MKSZ) pénteken új elnököt választott. Erről, valamint a mögöttünk hagyott időszakról is kérdeztük Mocsai Lajost, beszélgetésünk azonban jóval túlmutatott a kézilabdán és a sportszakmai kérdéseken.

A BEK-győztes edző, valamint Európa-bajnok, világbajnoki és olimpiai ezüstérmes egykori szövetségi kapitány, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet fenntartó kuratórium elnöke többek között arról is beszélt az Indexnek, hogy

  • vannak-e ambíciói az MKSZ-ben;
  • milyen intézkedésekben látja a megoldást a magyar kézilabdázás problémáira;
  • miért függ össze a sportklubok gazdasági és szociális értékteremtése;
  • szükség van-e diplomás sportvezetőkre;
  • milyen tapasztalatoknak veszi hasznát az új szerepkörében;
  • hogyan próbálják bevonni a fiatal értelmiséget;
  • és mi a sport legnagyobb ereje.

Túl vagyunk egy elnökválasztáson a Magyar Kézilabda Szövetségben. Voltak ezzel kapcsolatban ambíciói?

Nem voltak. Az elnöki posztra nem pályáztam. Eddig több mint 40 évet dolgoztam a magyar kézilabdázásban, ebből 17 évet szövetségi kapitányként. Ebből fakadóan a sportághoz, különösen a nemzeti válogatottakhoz nagyon mély kötődéssel rendelkezem. Tiszteletbeli elnökként természetesen az MKSZ közgyűlésen is részt vettem, ezen pozíciómon viszont nem szeretnék változtatni, ugyanis az nehezen lenne összeegyeztethető egyetemi oktatói tevékenységemmel, a Testnevelési Egyetemért Alapítványnál betöltött elnöki posztommal, valamint a Nemzeti Kézilabda Akadémián folytatott munkámmal.

Hogyan értékelné az MKSZ elmúlt években végzett munkáját?

Szakmailag vissza kell építenünk a sportágat, és ennek kulcsa a válogatottak eredményessége. Jó dolog, hogy a Szeged vagy a Veszprém nemzetközi szinten is képesek magas szintet hozni, ugyanakkor sokkal több magyar embert mozgatnak meg a nemzeti csapatok, mint bármelyik klub. Ebből fakadóan kiemelt helyen kell őket kezelni, és külön program összeállítására van szükség a fejlesztésükre. Ennek a receptjét annak idején mi megtaláltuk, és ehhez kellene most visszatalálni. Véleményem szerint

a magyar kézilabdázásnak válogatott szinten is vissza kell térnie oda, hogy világszinten meghatározó legyen!

Ehhez ön szerint milyen intézkedések kellenének?

A Nemzetközi Kézilabda-szövetség mindössze harminc napot ír elő, amikor lehetőséget kell biztosítani a válogatottaknak arra, hogy együtt dolgozzanak. Mi annak idején ennek a többszörösét tudtuk a nemzeti csapatban folytatott munkára fordítani, mert az MKSZ és a vezető klubok között is megvolt az együttműködés. Ehhez szükséges, hogy a szövetség elnöke és stábja ki tudjon alakítani egy olyan, a sportágat ellenőrző személy személyes felelősségvállalására alapuló rendszert, amely összehangolja a klubok és a válogatottak érdekeit.

Az egészséges rivalizálás minőséget és eredményt szül

A támogatási rendszerből, amelyben a válogatottak szerepléséhez van kötve a támogatások mértéke, adódna, hogy a klubvezető a saját pénzügyi megfontolásainál is figyelembe vegye a válogatott érdeket. Mennyire van jelen ez a fajta sportvezetői felelősségvállalás a magyar kézilabdázásban?

A közvetlen támogatási rendszer mellett ma megjelenik kormányzati szintről a kettős támogatási rendszer, amelyben már a nemzetközi eredményességhez fogják igazítani a pénzügyi források mértékét. Nagyon fontos, hogy a kézilabdázás elkerülje a kevésbé támogatott státuszt ennél a besorolásnál, és erre nagyon oda kell figyelnie a sportágban dolgozó vezetőknek.

A magyarországi kézilabdázásban megvalósul egyidejűleg a klubok gazdasági, valamint szociális értékteremtése?

Ezt a kettőt nem lehet szétválasztani. A támogatói kör és a gazdasági háttér elvárásrendszere nagyon sokszor összefügg a szurkolói kör kiszolgálásával. Ebből a szempontból nagy jelentősége van a célkitűzésnek. Németországban az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokágban hat csapat akar bajnok lenni, további tíz szeretne érmes lenni, és a két, esetleg három feljutó mondja csak azt, hogy lehetőleg szeretne nem kiesni. Ebből is látszik, hogy

már a célkitűzésekben benne van az a hihetetlen elköteleződés annak a minőségi küzdelemnek az irányába, amellyel ki lehet szolgálni a szurkolókat.

A folyamatos téthelyzetben való lét, az, hogy örülök a velem párhuzamosan megjelenő riválisnak, végső soron minőséget és teljesítményt szül.

Ugyanakkor azt látjuk, hogy a kézilabdában dolgozó sportvezetők nincsenek rákényszerítve, hogy menedzsmentet alakítsanak ki maguk köré. Milyen mértékben kapcsolható ez össze a teljesítményorientáltsággal vagy annak hiányával?

Az indikátorok megkerülhetetlenek, ezeket pedig a sportág minősége önmagától is kikényszeríti. Itt én inkább annak a fontosságára hívnám föl a figyelmet, hogy a kézilabdában dolgozó szakedzők diplomával rendelkezzenek, és ami talán még fontosabb, hogy az egyetemekről magasan kvalifikált sportvezetők kerüljenek az MKSZ operatív területére. Ma már erre jelentős igény van.

Új szerepkörben

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen képeznek is leendő sportvezetőket. Az itt oktatott sportmenedzsment sportágspecifikus vagy általánosabb?

Van egy általános sportmenedzsment-képzés, viszont vannak vezetés-, valamint döntéselméleti kurzusaink is, amelyeken én a kézilabdából meglévő tapasztalataimra építem a tananyagot, mások pedig más sportágakra. Ezek a kurzusok tehát sportágspecifikusak, amelynek átfogó, menedzserszemléletű keretet biztosítunk, ezáltal a kettő párhuzamosan fut egymás mellett.

Ön személyesen hogyan strukturálta át magát arra a szerepkörre, hogy sportvezetést oktasson?

45 éve tanítok az egyetemen, és eddig 23 országban oktattam kézilabdázással kapcsolatosan. Ez a tapasztalat sportágspecifikus. Emellett a személyiség- és teljesítménymenedzsment terén is hasznát veszem ezeknek a tapasztalatoknak, ennek az oktatására pedig az 1990-es évektől kezdve itthon is máig nagy kereslet van.

A sport által teljes embert nevelünk

Itthon sokaknak nehézséget okoz a sport és a tanulmányok összehangolása. Szükség van arra a profizmusra, amely jelenleg is jellemzi a magyarországi viszonyokat, vagy jobban kellene támogatni a kettős karrierépítést?

A sportvezetésnek mindenképpen professzionálisnak kell lennie, és a célokat is ebben a szellemben kell megfogalmazni. A kézilabdázásban, főleg az utánpótlásban azonban a teljes ember nevelésével kell foglalkozni. Minden ember felelős a saját jelleme fejlődéséért, aminek vissza kell tükröződnie a kézilabdapályán, valamint a magánéletben is. Nem minden sportember alkalmas a kettős karrierépítésre, aki viszont igen, annak mindez nagyon sok lemondással jár, ugyanakkor az élsport, a napi sporttevékenység és a mindennapokban nyújtott jó teljesítmény között szoros összefüggés tapasztalható.

A kérdés itt az, hogy a mi fiataljainknak mi a célfilozófiájuk.

Mit tapasztalt ezzel kapcsolatban külföldön?

Az Egyesült Államokban a sport és a tanulás összeegyeztetése nagyon jól működik. Azok a hallgatók, akik a versenyszerű sport mellett átlagos szintet képviselő egyetemen tanulnak, átlagosan három év alatt utolérik azokat, akik az elitegyetemeken, kizárólag az intellektuális képességeik fejlesztésén dolgoztak. Ennek egyik oka, hogy a sport által olyan emberi kvalitásokkal gazdagodnak, amely által meg tudják ugrani legalább ugyanazokat az akadályokat, mint akik kizárólag a tanulással foglalkoznak.

Magyarországon miként tudnánk ebben fejlődni?

Az egyik legfontosabb feladatunk az elkövetkező évtizedekben, hogy komoly terhelés mellett rendkívül szervezett közösségek felé kell elvinni a fiataljait.

A legnagyobb ellenfél ebben az egó.

A sport, mint közösség szintén megtanít a háttérbe szorítására, és ez által óriási jellemfejlődést lehet elérni. A tudás, a személyiségfejlesztés, a karakter, a jellem, a küzdőképesség és a közösség együttes hatásával tudunk olyan fiatalokat nevelni, akik vállalják a saját életükben is azokat a feladatokat, amelyekhez ezek elengedhetetlenek.