Csak egy életünk van a sportban is – interjú Kelemen Zoltánnal

Kelemen Zoltánnal, a Budapest Honvéd torna szakosztályának vezetőjével, Vecsernyés Dávid edzőjével beszélgettünk az Európa Játékokon nyújtón bronzérmet szerzett tanítványáról, a nemzetközi mezőnyről, „Vecsi” gyakorlatának erősítéséről és olimpiai esélyeiről.

KELEMEN ZOLTÁN

A 2018-as sikeres év után számítottak egy éremre az idei Európa Játékokon is?

A minszki verseny eredetileg nem is szerepelt a naptárunkban, amit elsősorban az alapján állítottunk össze, hogy minél jobban beépítsük Vecsi gyakorlatába, és minél jobban „beversenyezzük” a G-erősségű Cassina-elemet, amely egy dupla szuplé a vason keresztül egész csavarral. Az idei, áprilisi szczecini Európa-bajnokságon csak 166 ezreddel maradt le a fináléról, de ez nem szegte a kedvét, és utána kapott is egy kis pihenőt az októberi, stuttgarti kvalifikációs világbajnokságra való felkészülésig.

Ha nem szerepelt a terveik között az Európa Játékok, miért indult mégis?

A kontinensbajnokság után az Európai Torna Szövetségtől meghívást kapott a versenyre, aminek azért is örültünk, mert ez az jelenti, hogy Vecsi már bekerült a nemzetközi körforgásba. Mindezt úgy, hogy bár az összetett világkupát megnyerte, nem jutott be az Európa-bajnoki döntőbe. Egy ilyen meghívást nem lehet elutasítani, így változtattunk a felkészülésen.

Minszkben milyen formában volt?

Jól mozgott, de úgy szoktuk mondani, hogy „elment a mozi”, ami azt jelenti, hogy nem tudta tökéletesen összerakni magában a mozdulatot. Ilyenkor pihentetni kell a dolgot, ezért visszatértünk a 2018-as Glasgow-i gyakorlatához, amivel be is került a döntőbe. Összességében jó visszajelzéseket kaptunk a bíróktól is, kedvelik és elfogadták Dávidot, és mi is egyre jobban ismerjük már a közeget, ami adott neki egy újabb lökést. Egy döntőbe jutással egyébként elégedett lettem volna, de jött a desszert, a bronzérem. Azt szoktam neki mondani, most már csak a világbajnoki és z olimpiai érem van hátra, és akkor minden ki lesz pipálva! Ez persze csak vicc, mert a torna kemény idegharc, hiszen ha csak egy centivel másképp lendíted a lábad, minden elúszott.

Hogyan tervezik erősíteni Dávid gyakorlatát?

A tavalyi kontinensbajnokságon figyeltem a mezőnyt, ami alapján kiderült, hogy előre kell futnunk, mert ugyan a Glasgowban bemutatott gyakorlatával is ott tud lenni a legjobbak között, azzal bizonytalan lesz a döntőbe jutás a jövőben. A legjobbaknak, például a horvát Tin Srbicnek vagy a holland Epke Zonderlandnak nagyon erős gyakorlata van, de a világkupán kiderült, hogy bizony ők is bele-belehibáznak, akár le is esnek a nyújtóról, ami azt bizonyítja, hogy kockáztatni kell, ha az elitben akarsz maradni. Ma már nem lehet biztonsági gyakorlattal komoly eredményt elérni, ezért az Eb után szinte rögtön elkezdtük gyakorolni az említett Cassinát, mert úgy éreztük, kell Vecsi gyakorlatába egy G-értékű elem.

Több mint öt éve dolgoznak együtt. Milyen a közös munka?

Vecsi nemcsak céltudatos, de nagyon konok is, bár azt hiszem, ez egyáltalán nem baj. Sőt, egy olyan sportágban kifejezetten előny, ahol egy centit sem tévedhetsz. 2014. január elsején kezdtünk el együtt dolgozni, és az első nyolc hónap azzal telt, hogy lenyugtassam őt, hogy higgadtabb legyen. Óriási előnye, hogy szeret tanulni, így megtanítottam neki a sing egész fordulatot és a Kolman-elemet, amely egy Kovács-szaltó egész fordulattal, amelyek aztán szépen be is lettek építve a gyakorlatába. Ugyanakkor az áttörés csak három és fél év múlva, 2018-ban jött el, de ezeknek adaptálódni kellett, hogy a végrehajtásuk során kialakuljanak a szükséges automatizmusok, ami után az önbizalma is megnőtt.

És most itt a Cassina…

Amire viszont nincs újabb három és fél évünk, nem érlelhetjük annyi ideig, mert október 4-re, a stuttgarti világbajnokságra készen kell lennünk vele.

Miben különösen erős Dávid?

Jó versenyző típus, ami egy egyéni sportban a tehetség mellett nagyon sokat jelent, hiszen a versenyen már csak ő van és a nyújtó, egyedül kell megoldania a feladatot. De amellett, hogy szeret versenyezni, nem fél és nagyon jók az adottságai is, „érzi a szert”, ahogy mondani szokás. Annyira, mint a szerspecialisták szokták, az olimpiai bajnok Berki Krisztiánt például az is kiemelte, hogy félelmetes volt, mennyire „érezte a lovat”.

Dávid más szereken is jól teljesít?

Egészen 2018-ig mind a hat szeren versenyzett, de tudni kell róla, hogy van egy porckorong sérve, amit gyógytornával tart karban. Ezt befolyásolja, hogy 185 centi magas, fájni szokott a dereka, ami viszont a nyújtón való gyakorlásra van negatív hatással. A tavalyi országos bajnokságon meg is sérült a talajgyakorlata közben, és én rögtön jeleztem Magyar Zoltánnak, a Magyar Torna Szövetség elnökének, hogy ezt tovább nem tudja csinálni, így három szer maradt, a nyújtó mellett a korlát és a lólengés. Egyébként abban is nagyon ügyes, de vallom, hogy azt kell fejleszteni mindenkinél, amiben igazán kiemelkedő és eredményes, ez pedig Vecsi esetében a nyújtó. Egy élsportoló pályafutása rövid, ezért nem szabad a tehetséget elaprózni. Csak egy életünk van a sportban is.

Ön sportolóként olimpiai bronzérmes volt a magyar tornacsapattal az 1980-as moszkvai olimpián. Mi volt a kedvenc szere?

Nekünk még kötelező volt mind a hat szeren versenyezni. Nagyon szerettem a nyújtót, de a lólengés és a gyűrű volt a kedvencem. Egyébként egyénileg remekül képzett tornászok alkották azt a Donáth Ferenccel, Guczoghy Györggyel, Kovács Péterrel, Magyar Zoltánnal, Vámos Istvánnal és velem felálló csapatot.

Vecsernyés Dáviddal hogyan néz ki az Önök előtt álló időszak?

A program innentől kezdve egyre sűrűbb lesz, napi kétszer edzünk, pihenés pedig már nincs. Augusztus 23-án Vecsi Tatán áll a szerhez először versenykörülmények között, majd egy hét múlva jön az országos bajnokság. Szeptember első hétvégéjén, a szombathelyi világkupán versenyzünk, egy héttel később pedig a párizsi világkupán. Ezzel vége is a világbajnokság előtti versenyeztetésnek, addigra meg kell lennie az állóképességnek és a versenytapasztalatnak, és marad másfél hetünk a hibák utolsó csiszolására.

Tornában hagyományosan nehéz kijutni az olimpiára. Ezen a téren hogyan állnak?

A kvalifikációs világkupa első helyezettje minden szeren kijut az olimpiára, a tavalyi, dohai világbajnokságon pedig az első három csapat már kvalifikált, Stuttgartban még kilenc csatlakozik hozzájuk. Ezután kezdődik el a számolgatás, és a rendszer bonyolult, legyen elég annyi, hogy minden Stuttgartban fog eldőlni, de ha Vecsi nyújtón bejut a döntőbe, akkor nagy valószínűséggel ott lesz Tokióban.

VINCZE SZABOLCS