Szedlmayer Ildikó, Jakobetz László és Borosné Eitner Kinga kapták az először kiosztott Gerevich György-díjakat, amelyeket ezentúl a legjobb nevelőedzők kapnak.
A Gerevich György-díjat és a Kemény Ferenc-díjat a sportért felelős államtitkárság alapította idén, kifejezetten azzal a céllal, hogy elismerje a nevelőedzők munkáját. Az első kiírásra több mint hetven pályázat érkezett, melynek elbírálásában a Magyar Edzők Társasága, a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) és a Nemzeti Sportügynökség segítette a sportállamtitkárságot.
A nettó 250 ezer forintos pénzjutalommal járó Gerevich György Nevelőedzői Díjat 2024-től havonta ítélik oda és negyedévente osztják ki. Schmidt Ádám bejelentette azt is, hogy az egymillió forintos elismeréssel járó Kemény „Fecsó” Ferenc Nevelőedzői Életműdíjat először idén szeptember 25-én, az Európai Sporthét keretében, a Magyar Edzők Napján adják majd át.
A Gerevich György Nevelőedzői Díj első három díjazottja:
SZEDLMAYER ILDIKÓ
Úszóként 32 korosztályos magyar bajnoki címet szerzett, alapító tagja volt az első magyar női vízilabdacsapatnak, az országos bajnok Vasasnak, a válogatottal pedig ezüstérmet szerzett az első Európa-bajnokságon, Oslóban. Diplomáit a Testnevelési Egyetem tanári, gyógytestnevelői és úszóedzői szakán szerezte. Több mint két évtizedes munkája alatt közel ezerötszáz gyerekkel ismertette és szerettette meg a vízilabdázást, számos oktatókönyvet (Vízilabda Általános Iskola 1-2.) írt és oktatóvideót készített. Csapataival korosztályos bajnoki címeket nyert, tanítványai ma már első osztályú csapatokban, a korosztályos és felnőtt válogatottban játszanak. Jelenleg a Vasas SC edzőjeként dolgozik.
“Küldetésemnek tartom, hogy a gyerekek életre szólóan felfedezzék és megéljék a mozgás és a játék örömét. Vallom, hogy nekünk, edzőknek hatalmas a felelősségünk a gyerekek jövőjének alakukásában.”
JAKOBETZ LÁSZLÓ
Az egykori ifjúsági válogatott sakkozó és FIDE-mester a rendszerváltoztatás óta a magyar sakkozás legeredményesebb nevelőedzője az U12-es korosztályban. Országos versenybíró, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség sportági szakreferense, a Magyar Sakkszövetség Sakktörténeti Bizottságának elnöke, edzőtanácsadó, valamint minden idők legtermékenyebb hazai sakkírója: 1986 óta huszonöt könyve és több mint ezer szakcikke jelent meg. A sakkoktatást már tizenhét éves korában elkezdte, 1993 óta megszakítás nélkül a Barcza-BEAC egyesületnél dolgozik, szakedzői diplomáját 2002-ben vette át a Testnevelési Főiskolán. Edzői munkája során mintegy másfél ezer gyereket ismertetett meg a sakk szépségeivel, számos tanítványa magyar bajnok és olimpikon lett.
Munkájáért számos szakmai kitüntetést kapott: OTSH Kiváló Nevelő Munkáért, Gerevich-alapítvány ösztöndíj, Sportegyesületek Országos Szövetsége emlékérem, a BEAC örökös tagja, Újbuda Kiváló Edzője, Budapesti Sakkozásért Díj, Magyar Sakkszövetség Barcza-díj és Maróczy 150 Díj.
BOROSNÉ EITNER KINGA
Mesteredző, a férfi junior párbajtőr-válogatott keretedzője, a Balaton Vívóklub alapítója, amely jelenleg három városban, Keszthelyen, Veszprémben és Balatonfüreden működik, és összesen mintegy százötven, többségében utánpótláskorú vívóval foglalkozik. Nemcsak edzőként van jelen ebben az egyesületben, hanem annak fenntartásáért is folyamatosan dolgozik. Edzői karrierjét azzal kezdte, hogy a semmiből teremtett vívást Tapolcán, majd a térség adottságai miatt fokozatosan az utánpótlás-nevelés felé fordult. Később Keszthelyre költözött, ahol a mai napig él és dolgozik, számos kiemelkedő sikert ért el tanítványaival és az általa irányított válogatott csapatokkal.
Őszintén hisz abban, hogy megfelelő szakmai munkával és kitartással a legnehezebb körülmények között is el lehet juttatni a versenyzőket a dobogó tetejére, ezt munkája során állandóan szem előtt tartja.
MAGYAR EDZŐK TÁRSASÁGA / VINCZE SZABOLCS