Csütörtökön ünnepélyes keretek között összesen 18 kategóriában díjaztuk az idei év legjobb sportolóit és trénereit, emellett köszöntöttük a sportág két új mesteredzőjét, Csipes Ferencet és Hadvina Gergelyt

 

A felnőtt, utánpótlás, maratoni és para szakágak idei győzteseit Weisz Róbert, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) regionális működésért felelős alelnöke üdvözölte. A szakember elmondta: a magyar kajak-kenu ebben az évben is bizonyította, hogy a világ élvonalához tartozik.

“Ez azért is volt nagy teljesítmény, mert a felnőtt gyorsasági versenyeken a hat tokiói olimpiai bajnokunk közül csak egy, Kopasz Bálint indult el. Megfiatalított csapattal értük el az eredményeket, amelyekhez a maratoni szakág és az utánpótlás versenyzők is hozzátették a sikereket” – fogalmazott.

A gyorsasági kajakosoknál Kopasz és Rendessy Eszter, a kenusoknál pedig a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám, illetve a Bragato Giada, Nagy Bianka duó lett 2022 legjobbja, akiknek Hiezl Gábor, az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. vezérigazgatója adta át a díjakat. A legjobb edzőnek Kopasz Bálint felkészítőjét, egyben édesanyját, Kopaszné Demeter Irént választották.

A maratoni szakágban a kajakos Boros Adrián és Kiszli Vanda, valamint a kenus Kövér Márton és Kisbán Zsófia kapta az elismerést Antal Péter, az AutoWallis Csoport kiskereskedelmi üzletágának vezetőjétől. Az év edzője Gannoruwa Levente lett.

A parasportolóknál Kiss Péter Pált, Varga Katalint, illetve Pruzsina Istvánt díjazták, nekik Rosner Imre, a Szerencsejáték Zrt. karitatív osztályvezetője gratulálhatott elsőként.

Az utánpótlás elismeréseket Nagy Zoltán, a Gránit Bank vezérigazgató helyettese adta át, kajakban a Szegedi Angelina, Rugonfalvi-Kiss Janka duó, illetve Hidvégi Hunor, kenuban pedig Kiss Ágnes, illetve a Molnár Csanád, Juhász István kettős lett a legjobb, míg az edzői elismerést Czina László vehette át.

A sportágban a közelmúltban két új szakember – Csipes Ferenc és Hadvina Gergely – kapott mesteredzői kitüntetést, a nevük ezúttal került fel a szövetség székházában álló márványtáblára.

A versenyzőként olimpiai bajnok Csipes irányításával tavaly sorozatban harmadszor lett olimpiai bajnok a női kajaknégyes, az ő tanítványa lánya, a kétszeres ötkarikás aranyérmes Csipes Tamara.

“Ő az az ember, akit nem nagyon kell méltatni – kezdte köszöntőjét Hüttner Csaba, a válogatott szövetségi kapitánya. – Nem csak a mi sportágunkban, de az összes sportágban kuriózum, hogy ugyanabban a számban valaki sorozatban háromszor is olimpiai győzelemre vezessen egy egységet.

Reméljük, Párizsban jön a negyedik!”

– fogalmazott a szakvezető, aki hangsúlyozta: Csipes Ferenc a Honvédban nagyon sok gyereknek adott lapátot a kezébe.

Hadvina Gergely 2013 óta a Szolnoki Kajak-Kenu Klub edzője, a legsikeresebb tanítványa felesége, Hadvina (Bodonyi) Dóra, aki tavaly tagja volt a győztes kajaknégyesnek Tokióban és egy bronzérmet is szerzett az olimpián.

Dr. Farkas Gabriella, az MKKSZ elnökségi tagja, a szolnoki egyesület elnöke felidézte a kezdeteket, és elárulta, hogy a fiatal szakember tulajdonképpen egy véletlen folytán kezdett el náluk dolgozni.

“Az azonban egyáltalán nem véletlen, hogy ma itt vagy.

Ez egy megálló, amelyből a sikerek mentén még sok lesz” – mondta a klubvezető, kiemelve Hadvina Gergely töretlen lelkesedését, tanulni vágyását, alázatos munkáját.

A két új taggal immár 52 név szerepel az MKKSZ mesteredzőket megörökítő márványtábláján.

A 2022-es év legjobbjai:

felnőtt:

férfi kajak: Kopasz Bálint
női kajak: Rendessy Eszter
férfi kenu: Hajdu Jonatán, Fekete Ádám
női kenu: Bragato Giada, Nagy Bianka
edző: Kopaszné Demeter Irén

 

utánpótlás:

férfi kajak: Hidvégi Hunor
női kajak: Rugonfalvi-Kiss Janka, Szegedi Angelina
férfi kenu: Juhász István Dávid, Molnár Csanád
női kenu: Kiss Ágnes Anna
edző: Czina László

 

maraton:

férfi kajak: Boros Adrián
női kajak: Kiszli Vanda
férfi kenu: Kövér Márton
női kenu: Kisbán Zsófia
edző: Gannoruwa Levente

para:

férfi: Kiss Péter Pál
női: Varga Katalin
edző: Pruzsina István

 

/kajakkenusport.hu/