Több mint 400 regisztrált vendég részvételével kezdődött szerdán a „Tehetségből teljesítmény” című háromnapos nagyszabású konferencia a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF), amelyen a Magyar Edzők Társasága is kiállítóként volt jelen. 

Az esemény ötéves történetében először jelentek meg a rendezvényen a hazai sporttudomány és sportélet legjelentősebb intézményi képviselői, amelyek kiállítóként mutatkoztak be a közönség előtt.

Az egyetem aulájában állította fel standját több nagy múltú hazai sportegyesület, a Honvéd, az FTC, az MTK, a Vasas és a TFSE, valamint az egyetemmel együttműködő számos innovatív cég és vállalkozás is, de találkozhattunk többek között a Magyar Edzők Társasága, a Nemzeti Versenysport Szövetség, a Magyar Diáksport Szövetség, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség, a Sportiskolák Országos Szövetsége, valamint a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Szövetségének képviselőivel is.

dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár

A nyitóeseményen – amelyre több, jelentős nemzetközi sikert elért magyar élsportoló is ellátogatott, közöttük a háromszoros olimpia bajnok kardvívó Szilágyi Áron –először dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár köszöntötte az egybegyűlteket.

„Óriási megtiszteltetés, hogy én lehetek a konferencia fővédnöke. A rendezvény immáron ötödik alkalommal hozza össze a szakma itthoni kiválóságait, a közönség pedig első kézből értesülhet a sport területén fellelhető hazai és nemzetközi újdonságokról, kutatási eredményekről és módszerekről. Sokan egyenlőségjelet tesznek a tehetség és a siker közé, holott ez egyáltalán nincs így. A tehetség csupán lehetőség, a sikerhez sokkal több kell: kitartás, munka és alázat, hiszen a fejlődés hosszan tartó folyamat.”

dr. Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora

Ezt követően dr. Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora szólalt fel. Beszédében aláhúzta, a fejlődés érdekében a tudomány képviselőinek állandóan kételkedniük kell. A rektor hozzátette, a konferencia egyik fő célja, hogy szélesebb körben is ismertté tegye a sporttudomány vívmányait.

„Tisztelettel kell fordulnunk az eddigi sportteljesítményeket megalapozó tudományos ismeretek felé, ám ahhoz, hogy a jövőben is hasonló sikereket érjünk el, bővítenünk kell tudományos ismereteinket.”

A MET a szeptember 14-én induló konferencián több aktivitással is készült, mely aktivitásokkal a Magyar Edzők Napját megelőző #ThanksCoach mozgalomhoz való csatlakozásra buzdította a látogatókat.

Standunkra látogatók többek között készíthettek egy közös képet szervezetünk selfie falával, kirakhattak a MET-tel és a közelgő Magyar Edzők Napjával kapcsolatos fotókat az óriás kocka kirakóssal, valamint edzői üzenőfalon keresztül üzenhettek edzőiknek egy-egy gondolattal, szóval.

Nagy sikert aratott edzői kvízjátékunk, melyet a TF aulájában található óriás kivetítőn keresztül bonyolítottunk le a rendkívül innovatív és népszerű Kahoot program segítségével.

Kora délután Demeter Irén, Ormai László díjas edző (kajak-kenu) és Bánhidi Ákos mesteredző (rövidpályás gyorskorcsolya) fogadta el meghívásunkat egy edzői beszélgetésre, a Magyar Edzők Társasága titkárának, Köpf Károlynak a moderálásával.

Az aktivitásaink valamelyikén résztvevők között a nap végén kisorsoltuk 500€ értékű fődíjunkat is.