Idén az egyik mesteredzői díjat Szokolai László kapja, a Magyar Edzők Társasága pedig ez alkalomból legismertebb tanítványát, az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa bajnok nyíltvízi úszót, Rasovszky Kristófot kérdezte az edzőjéről.

Mikor és hogyan kezdtek el dolgozni az edzőjével, Szokolai Lászlóval?

Ennek már lassan tíz éve, 2011 körül kezdtük a közös munkát, de előtte is egy egyesülethez, a Balaton Úszó Klubhoz tartoztunk, csak eleinte más edzőnél, Epres Imrénél úsztam. Viszont ő is látta, mit csinálok, hogyan dolgozom és ez igaz volt visszafelé is, ráadásul a legkisebb fiával úsztam együtt, így annál szorosabb volt a kapcsolatunk, hogy csak tudunk volna egymásról. Időnként már akkor is beszélgettünk, de akkor kezdtem el nála edzeni, amikor tizennégy évesen felkerültem a nagy csapatba.

Milyen vele dolgozni?

Szerintem elég jól tudunk együtt dolgozni, és úgy érzem, a viszonyunk partneri kapcsolattá alakult át a tíz év alatt. Kikéri a véleményem, kíváncsi, mit gondolok, mire hogyan készülnék fel, milyen versenyen indulnék, szóval nem csak egy sima edző–tanítvány viszony a miénk. Mindent megbeszélünk, ami kihatással lehet az edzésre vagy az adott versenyre, vagy akár a mindennapokra. Nagy vita sosem volt köztünk. Természetesen előfordult, hogy nem értettünk egyet, de ezeket mindig meg tudtuk beszélni, minden addig volt téma köztünk, amíg nem jutottunk közös nevezőre. Nincs olyan, ami mellett elmennénk, vagy ráhagynánk a másikra. Amíg nincs teljes egyetértés, addig csűrjük-csavarjuk, amíg mindketten száz százalékosan be tudunk állni a döntés mögé.

Ezért működik ilyen jól és hatékonyan a közös munka?

Igen, szerintem fontos, hogy sosem egymás háta mögött hozunk döntéseket. Egy évtizede együtt dolgozunk, pontosan tudjuk, ki mit és hogyan csinál, és sosincs olyan, hogy az edzés során valami ad hoc módon bekerül, mindent érvekkel alá tudunk támasztani. Ez persze változott az idők során, hiszen egy tizennégy éves gyereknek, amikor felkerül a nagyok közé, nincs beleszólása, milyen legyen az edzés. Én is alkalmazkodtam hozzá, mint mindenki más. Viszont feküdt nekem, hogy elég sokat úszunk, kiderült, hogy jól bírom a monoton tréningeket, a hosszú távot és a hosszú edzéseket. Ez egy alapot adott, innen léptünk aztán tovább, megismertük egymást, és az együttműködésünk is finomodott, ő is figyelt a visszajelzésekre, hogy mi az, amit jobban lehet csinálni, és mi az, amin nem kell változtatni. Ez egy minimális, de folyamatos változást biztosított évről évre, a felvetődő kérdéseknél idővel mindketten eljutunk egy olyan pontra, amikor érezzük, már nem kell változtatni.

Mi Szokolai László három fő tulajdonsága, amit kiemelne?

Az egyik, hogy nagyon lelkiismeretes. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy terveztük és elképzeltük, sosem bennem keresi a hibát, hanem először magában, minden egyes pontot végigvesz a felkészülésben, hogy tudja, ő hol hibázhatott. A második, hogy akaratos, mert mindig megvannak az elképzelései, és megpróbálja végig is vinni őket. A harmadik, hogy alázatos: kifogás sosincs, ha munka van, akkor munka van.

Volt-e olyan emlékezetes mondata, ami nagy hatással volt önre és a mai napig emlékszik rá?

Kettőt is tudok mondani. A 2017-es, haza világbajnokság előtt, amely nekem az első felnőtt nyíltvízi világversenyem volt, az utolsó napokban azt mondta, nyugodjak meg, mert mindenki verhető, nem kell megijedni senkitől. Ez önbizalmat adott, mert mutatta, mennyire bízik bennem és abban a munkában, amit elvégeztünk. A második a 2018-as Európa-bajnokságon volt, miután megnyertem az öt kilométeres versenyt és második lettem tíz kilométeren. Megjegyezte, hogy a verseny előtt azt ígértem, három egyéni érmet szerzek. Ezzel arra célzott, hogy a munka még nincs elvégezve, hátra van a huszonöt kilométeres táv, amit ugyanúgy végig kell csinálni. És amit aztán meg is nyertem.

VINCZE SZABOLCS