Szabó Tündét Vajda Tamás vezette a világelitbe
Budapest-centrikus országunkban sokáig a világvégeként emlegették Nyíregyházát, a szabolcsi fővárost. Harminc, negyven vagy éppen ötven esztendővel korábban, aki csak tehette, a fővárosba, vagy annak vonzásterébe igyekezett, elsősorban a jobb érvényesülés reményében. Vajda Tamás a kivételek közé tartozik.
Szerencsére mindig voltak olyan emberek – esetünkben olyan sportemberek -, akik nem ijedtek meg, hanem vállalták a nehezebb, olykor egyértelműen mostohább körülményeket azzal a kimondott vagy kimondatlan céllal, hogy ők ott is megállják a helyüket, hogy ott is képesek maradandót alkotni.
Vajda Tamás úszóedző egy ezek közül a vállalkozó kedvűek közül. Eredményeinek híre nem csak Budapestre jutott el, hanem valamennyi földrészen is jegyezték a legszűkebb világszínvonalra felfutott tanítványainak eredményei révén. Elég csak Szabó Tündét említeni, aki a budapestieknél jóval szerényebb körülmények ellenére is csak minimális különbséggel maradt le Barcelonában az olimpiai aranyéremről, de itt kell megemlítenünk Kovács Ritát is, aki elsősorban maratoni úszásnemben ért el világra szóló sikereket.
Vajda Tamással arról kezdtünk beszélgetni: miért éppen Nyíregyházán kötött ki ő, aki Jászberényben született? S akinek diákéveiben messze nem az úszás volt a fő versenyszáma.
– 1959-ben születtem a Jászság fővárosában – kezdte a bemutatkozást a ma már a Nyíregyházi Egyetemen docens Vajda Tamás. – A mozgékonyság már az általános iskolában is túltengett bennem, s ahogy az lenni szokott, követtem a testnevelőm iránymutatását. Rozsnyóiné tanárnő pedig a torna felé terelgetett, amit szívesen is gyakoroltam. Kedvenc szereim a gyűrű és az ugrás voltak, ezeken a diákolimpiákra is eljutottam. Később a Lehel Vezér Gimnáziumba kerültem, ahol a labdajátékok – labdarúgás, kosárlabda – kerültek előtérbe. A focisták között a középpályán és a jobboldali csatár posztján egyaránt megálltam a helyemet.
– Egy idő után váltott, illetve visszaváltott a tornára.
– Igen, mert felvételizni akartam a Testnevelési Főiskolára, ahol a torna ismerete sokat jelentett. El is értem a megfelelő pontszámot, de csak előfelvételivel vettek volna fel, ami egyéves lődörgéssel járt volna együtt. Én inkább kutakodtam más lehetőség után és el is fogadtam a Nyíregyházán adódó alkalmat, ahol testnevelés-biológia szakon volt még hely. Négy év múlva meg is szereztem az első diplomámat. Szerencsére elég igényes volt a helyi tornász kör, így ott tovább versenyezhettem is, miközben az edzősködés felé is tettem néhány, kezdetleges lépést. A diplomázást követően pedig egy éppen szülési szabadságát töltő kolléganő helyére felvettek. A feladatom a sóstói parkfürdőn elkezdeni a munkát harminchét, 1973-ban vagy 1974-ben született, úszásra kiválogatott gyerekkel.
– Ahogy az olykor előfordul, a nagy merítésből horogra akad egy-két, kimondottan tehetségesnek ígérkező újonc is.
– Ez ebben az esetben is így történt, hiszen a kezdők között ott volt Szabó Tünde és ikertestvére, Anita is, akik akkor nyolcévesek voltak és mindketten ügyesnek bizonyultak. Tünde magas, nyúlánk, jó alakú palánta volt, akiről 2-3 év elteltével derült ki egyértelműen, hogy a hátúszásra termett. Anita inkább a közép- és hosszú távokon ígért sikereket, elsősorban a gyors- és a pillangó számokban volt eredményes. Ők folyamatosan, egymással rivalizálva, igen gyorsan fejlődtek. Ezért különösen sajnáltam, amikor vezetőedzőnk szétválasztotta őket, ami általános lehangoltságot okozott mindkét testvérben. Anita szép lassan abba is hagyta, míg Tünde ezt a hullámvölgyet is átvészelve, 1987-ben. a korosztályos versenyeken már karnyújtásnyira megközelítette Egerszegi Krisztinát.
– Egérke pedig már 1988-ban, Szöulban olimpiai bajnok lett…
– Tünde az 1988-as és 1989-es versenyszezonban még be kellett érje a korosztályos Eb-n, 100 és 200 méteres hátúszásban mindkét évben 1-1, tehát összesen négy aranyéremmel. A nagy minőségi ugrás 1991 nyarán következett be, amikor tanítványom az Európa-bajnokságon élete legjobbját, 1:01.11 percet ért el, s Egerszeginek új világcsúcsra volt szüksége ahhoz, hogy győzni tudjon. Ezek után mindenki arra volt kíváncsi, lehet-e ezt az időt még tovább javítani, s esetleg az olimpián még nagyobb meglepetést okozni? Hogy mi lett volna betegségmentes felkészülést követően, ez már soha nem fog kiderülni. Tünde ugyanis egy arcüreggyulladás miatt hat héten keresztül a medence partjára kényszerült és csak szárazföldi munkát végezhetett. Így sem vallott szégyent, hiszen megint szoros második tudott lenni a barcelonai ötkarikás játékokon, s az elért 1:01.14 perc is csak három századdal maradt el az egyéni legjobbjától.
– Maradéktalan volt az örömük?
– Ezt nem mondhatnám, hiszen mint vidékieknek, sokkal szerényebb lehetőségeink adódtak a felkészülés terén. Miközben a fővárosi válogatottak éveken keresztül az egyik edzőtáborból a másikba utaztak, Tündét egyszer vitte el Széchy Tamás külföldre. Tünde nemsokára abba is hagyta, én pedig folytattam a munkát, hiszen a sopánkodás semmit nem oldott volna meg. Mindig láttam magam előtt értelmes, elérhető célt, ami fokozta az ambícióimat. Felszínre került például egy nagyon tehetséges mellúszó jelölt, Pécsi Anett is, aki az ifjúsági Európa-bajnokságon 1997-ben és 1998-ban egy-egy 2, illetve 3 helyet ért el. Ő azután kiment Amerikába egyetemre, majd visszajött és az NYVSC-ben folytatta immár nevelőként. Jelenleg Norvégiában edzősködik.
Miután az 1992-es, barcelonai olimpiát követően Szabó Tünde visszavonult, edzője, Vajda Tamás nem maradt minőségi munkalehetőség nélkül. Előbb Kovács Ritával ért meg több, sikeres periódust, majd elévülhetetlen érdemeket szerzett Risztov Éva reaktiválásának nem könnyű folyamatában.
– Barcelonát követően egy egészen más lehetősége is adódott.
– Az 1970-ben született Kovács Rita adottságai 800 méteren 1992-re kimerültek, ekkor keresett meg, hogy szeretne velem készülni. Én a nyíltvízi hosszútávúszást javasoltam neki, ő pedig elfogadta ezt a felvetésemet. Olyannyira sikerült elkapnunk a jó tempót, hogy alig egy évvel később, 1994 nyarán, a római Európa-bajnokságon 25 kilométeren már második tudott lenni! Újabb egy év elteltével, a bécsi Eb-n pedig ő vehette át a táv győztesének járó aranyérmet. Mivel a hosszútávúszás nem szerepelt az 1996-os, atlantai olimpia programjában, ezért elhatározta, hogy 800 méteren kiharcolja az olimpiai részvétel jogát. Előbb 1996 elején egy Brazíliában és Argentínában lebonyolított, háromfordulós folyamúszó versenyt nyert meg 57, 60 majd 88 kilométeres résztávok összesített teljesítménye alapján, majd a veszprémi jelölt, Kiss Judit ellenében, hatalmas csatában megnyerte a 800 méteres válogatót is. Ezt a versenyszámot az első másodperctől a célba érkezésig, végig hatalmas bíztatás közepette tették meg a riválisok, ilyen hangulatra azóta sem emlékszem úszóversenyen.
– Atlantában ott volt Rita, aki 1997-ben újabb sikerekkel tetézte addigi sikerlistáját.
– A spanyolországi Sevillában öt kilométeren győzött, míg a 25 kilométeres távon harmadikként ért célba. Ezzel úgy tűnt, véget ért pályafutása.
– Ön pedig menet közben komoly elismeréseket érdemelt ki tanítványai sikereinek köszönhetően.
– 1992-ben Kemény Ferenc díjjal ismerték el munkámat, 1994-ben pedig az addig kitüntetettek közül az ország legfiatalabbjaként lettem mesteredző. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán az óráim és az edzések mellett előadásokat kellett tartanom, illetve számos szakcikket is megjelentettem akkoriban. Elsősorban a hosszútávúszás edzéselméletében igyekeztem mind mélyebbre ásni, s ennek érdekében a maratoni futók és a kerékpárosok edzéseit is gyakran végignéztem. Ezt a két szakágat elsősorban azért választottam, mert például a maratoni futók versenyei hasonló időt vesznek igénybe, mint a tíz kilométeres távúszóké. De a kerékpárosoknál is lehet sok érdekes tapasztalatra szert tenni. Konkrétan legtöbbet Kárai Kázmér edzőkollégával beszélgettem, aki maratoni futó volt, ráadásul hosszútávfutókkal is sok éve foglalkozik. Be kellett látnom, hogy az aerob edzések jelentik az alapot, de a hatalmas hajrákhoz a gyorsasági munka is elengedhetetlen.
– Térjünk vissza röviden Kovács Rita személyéhez, aki kisebb csodaként nyolcéves kihagyást követően, 2005-ben ismét munkára jelentkezett Önnél.
– Az ő esete valóban egészen egyedi, hiszen ekkor már 35 éves volt. A 2006-ban Budapesten, illetve Magyarországon megrendezett Európa-bajnokság jelentette számára az extra motivációt és „erős” egy év alatt sikerült is önmagát ismét magas szintre felfuttatnia. A nyíltvizi számban végül az igen előkelő 2. helyen ütött a célba.
– 2006 más okból is emlékezetes éve pályafutásának.
– Akkor épült Debrecenben az 50 méteres fedett uszoda, amelynek szakmai vezetőjévé hívtak. Ezt a munkakört 2009 második feléig láttam el, amikor kaptam egy váratlan telefonhívást. Ennek lényege az volt, hogy Risztov Éva ötévnyi szünetet követően mindenképpen vissza szeretne térni a versenysportba, viszont a medencés számok nem érdeklik. A hosszú szünet ráadásaként előzőleg soha nem úszott nyílt vízen, ami egy egészen más műfajt jelent. Elvállaltam a felkészülését, Éva ekkor költözött Debrecenbe és gyakorlatilag a 2010-es és 2011-es évet együtt dolgoztuk végig.
– Risztov Éva azt ugyan hangoztatta, hogy ő olimpiai bajnok akar lenni, de ennek eléréséhez igen sokat kellet tennünk és menet közben változtatnunk is. Mindent apránként kellett megszoknia; az első konkrét próbát a Balaton átúszásának 5,2 kilométere jelentette. Több kísérlet közül az Eb-7. helyét említeném külön is, mint bíztató részeredményt. 2011-ben tovább javultak a pozíciói, hiszen Európa kupán győzni tudott, Világkupán pedig második lett. Ebben a munkában rengeteget jelentett számomra az a tíz év, amit 1989 és 1999 között Széchy Tamás mellett eltölthettem. Széchy természete hasonlított az apáméhoz, aki ugyanúgy szeretett csipkelődni, mint Tamás bácsi. Ám ezek a szurkálódások csak a felszínt jelentették, Széchy ugyanis igen nagyra értékelte azt, hogy én gyakorlatilag a nyíregyházi strandon milyen sikereket tudtam elérni. Felkarolt minket és szakmai kérdésekről is lehetett vele beszélgetni. Más kérdés, hogy soha nem egyenesben válaszolt a felvezetett kérdésekre, de a közbeiktatott kanyarokat kikerülve csak ki lehetett hámozni a mondandója lényegét.
– Amikor már túl szépen állt Risztov szénája, akkor jött egy elég nagy bukfenc.
– Sanghajban a világkupán kizárták őt, aminek alapját következetesen tagadta, ám mivel nem volt videó felvétel, felesleges lett volna óvni. Egyébként 2011 végére szép lassan lebomlott az a kettőnk között korábban megvolt feltétlen egyetértés és összhang és végül Éva elhagyott engem. Az olimpia évében több edző is megpróbált vele foglalkozni; valamennyien igyekeztek a tűz közelébe kerülni, mert érezték, hogy benne van a komoly eredmény ígérete. Azt gondolom, bárki is vindikál magát bármekkora részt Éva londoni olimpiai győzelmében, azért az újrakezdésétől számított nem egészen három évből nettő kettőt velem dolgozott végig és én hoztam vissza nulláról a nemzetközi élvonalba. Ez az olimpiát követő jutalmazásnál nem esett kellő súllyal a latba…
– A történtek szerint Ön 2012-ben parkoló pályára került. Hogyan mozdult el innen?
– Régen ismertem egy erdélyi sportembert, Sánta Károlyt, akinek ajánlására a harmadik legnagyobb isztambuli klub, az ENKA edzője lettem. Bőven volt lehetőségem a színvonal javítására, amelynek eredményeként 2016-ban kijutott emberem a riói olimpiára, ami a török úszásban nagy számnak számított. Tovább viszont már nem akartam maradni, mert a családtól hosszabb távon külön élni nem jó dolog, ráadásul az egyetemen sem várhattam, hogy végtelenségig őrizzék a helyemet. Így a hazatérés mellett döntöttem, s azóta az egyetemi munkáim mellett semmi mással nem foglalkozhatok. Az úszóklubba nem térhettem vissza, mert közben minden státuszt feltöltöttek, így ebben az utóbbi két évben szabadúszónak tekinthetem magamat. Pedig 59 évesen még bőven érzek magamban annyi erőt és motivációt, hogy akár 6-8 aktív évem is lehetne az úszósportban.
– Remélhetőleg inkább előbb, mint utóbb csak szükség lesz Nyíregyházán az ottani klubban az abszolút sikeres Vajda Tamás alkotó tevékenységére. Addig is megkérdezném: mit tart elengedhetetlenül szükségesnek ahhoz, hogy valaki sikeres edző legyen?
– A munkát mindig a napi fizikai és lelkiállapotot figyelembe véve, kompromisszumokkal kell elvégeztetni. Ne szégyelljünk tapasztalatokat átvenni más kollégáktól, ha úgy látjuk, hogy amit ő csináltat, az jó! Rengeteget kell személyesen is foglalkozni a tanítványokkal, akikkel nem csak a jelen időről kell beszélgetni, hanem konkrét jövőkép felvázolása is a feladatok közé kell tartozzon.
(jochapress.hu / Jocha Károly)