Világbajnok feleségét is a 90 éves Fleck Ottó fedezte fel

Ritka jubileumhoz érkezett Fleck Ottó kézilabda szakedző, aki arról is ismert, hogy a Vasas női kézilabda csapata az ő irányításával szerezte meg az első magyar bajnoki címét. Fleck Ottóval budafoki lakásában beszélgettünk.

   A kérdés elkerülhetetlen volt: Hogy érzi magát?

– Még nem vagyok öreg „trotyi”. Jó az emlékezőtehetségem, autót vezetek, hetente kétszer teniszezem és egyelőre nem kell gyógyszereket bevennem. Tehát jól vagyok

   – Elmesélné, melyek voltak az első, a sporttal kapcsolatos élményei?

– Hárman voltunk testvérek, Kornél bátyám NB I-es kosaras, kiváló asztaliteniszező és jó labdarúgó is volt. Ervin is sokoldalú sportolóként szintén testnevelő tanár lett. 1945-ben kerültem a Premontrei Gimnáziumba, ahol a kosárlabda volt az első számú sport. Mellette rendszeresen tornásztam, előbb csak a kosaras rögbi miatt jártam oda. Később annyira belejöttem, hogy az országos ifjúsági bajnokságon Csányi Rajmund mögött második lettem.

– Az érettségi után 1951-ben Pécsre, tanárképző főiskolára került.   

   – Ott lett a fő sportágam a kézilabda. Amikor a biológia-testnevelés szakon diplomát szereztem, azonnal átjelentkeztem a TF-re, ahol két év múlva, 1960-ban testnevelő tanári diplomával gyarapodtam.

   – A TF-en végleg főszerepbe került a kézilabda?

– Mivel 11,2 másodperc alatt futottam a 100 métert, szélsőként azonnal beépültem a TF NB I-es csapatába, ahol Kolos Feri bácsi volt a mesterünk. Tanáraim közül szeretettel emlékezem Páder Jánosra, Zarándi Lászlóra, Harmati Sándorra, Harmath Józsefre, Kerezsi Bandi bácsira, Krizsaneczné Németh Edithre, Tarnawa Ferdinándra és Porubszky Lászlóra is.

   – Ott kapta az első impulzusokat az edzősködéshez?

– Igen, majd a végzést követően Budafokra vitt az utam, ahol a Női Ruhagyár férfi együttesében folytattam játékosedzőként. Hamarosan a nők és a férfiak csapatait is nekem kellett átvennem. 1964-re már csak a nők maradtak meg.

   – Akkor már évek óta ott játszott későbbi felesége, az 1965-ben világbajnok csapat tagja, Babos Ágnes.

– Az 1959/60-as tanévben a Budai Nagy Antal Gimnáziumba kerültem gyakorlatra és ott figyeltem fel az akkor 15 éves Ágira.

Ő már a Női Ruhában is kilógott a sorból, de igazán 1962-től a TF-en teljesedett ki, elsősorban a nagyon korán meghalt Varga Jenő tanár úrnak köszönhetően. Ott került képbe a sikerkapitány Török Bódognál, aki végül beépítette az 1965-ben világbajnokságot nyert magyar válogatottba.

   – Milyen ember és milyen játékos volt a 108-szoros válogatottságig jutott egykori felesége?

– Ági csupa szív, nagyszerű kézilabdázó volt, aki rajongott előbb a TF, majd a Vasas csapatáért, a játékostársaiért. Végtelenül okos, intelligens valaki, a munkához való viszonya példaértékű, a pályán, az öltözőben összetartó erőt képviselt, emberi tulajdonságai kiemelkedőek voltak. Mindig EMBER, példakép, önzetlen valaki volt.

   – Ágnest 1966-ban Barbacsi Imre módszertani vezető hívta a Vasasba, Ön két évvel később került oda.  

–  Barbacsi azt értékelte nálam, hogy a budafoki „törpe klubbal”, a Női Ruhával 1966-ban megnyertük az Országos Ifjúsági Kupát. Onnan három tanítványom – Babos Márti, Werner Ági és Paraszt Julcsi – jöttek 1969-ben a Vasasba és lettek tagjai az előbb MNK-győztes-, majd 1972-ben bajnokságot nyert csapatomnak.

   – Az angyalföldi hét év volt edzői pályafutása legsikeresebb időszaka.

– Igen, három és fél bajnokságot nyertem. Egy nagyon gyors csapat építése volt az alapelképzelésem. Lányaim olyan sokat futottak az edzéseken, hogy egyszer meg is kérdezték: tulajdonképpen kézilabdázóknak vagy atlétáknak készülnek?

   – Edzői pályája során leginkább nőkkel dolgozott.   

– A lányok abszolút megbízhatóak voltak. Jól dolgoztak, lelkiismeretesen végezték a feladataikat, én pedig igyekeztem újításokkal megtörni a monotóniát. Például a gumikötelekhez használt autógumi köpenyeket kötöttünk és azokat húzva kellett futniuk a lányoknak. Ez utóbbi sprinteknek komoly részük volt abban, hogy az NB I leggyorsabb csapata lett a Vasas.

   – A hétszeres bajnok Vasasból a „gyengélkedő” Spartacusba igazolt.  

– A szövetkezetiekhez a feleségem is követett. Visszakerültünk az NB I-be, odajött a válogatott Agócs Vali és a kapus, Éliás Klári és a „majdnem gólkirály” Czeglédi Margit is, így az élvonalban is erős csapatunk lett. Néhány évvel később felkértek el a szervezési osztály vezetésére. Sokrétű munkám volt, megesett, hogy 22 szakosztálya is volt a Spartacusnak. Barbacsi Imre az OTSH utánpótlás nevelési osztályára hívott, ahonnan 1989-ben biztosítási területre mentem át. 2007-ben úgy vonultam nyugdíjba, hogy további nyolc évig még „rádolgoztam”.

   – Szabad ember lett, milyen programjai maradtak?

– Huszonöt éve teniszezek a Bikás parkban, illetve a MAFC-nál. A kézilabda mellett nagyon szeretem a kosárlabdát és a labdarúgók válogatott meccseit is megnézem.

   – Beszéljünk fő sportágáról, a kézilabdáról.

– A nőknél mintha egy korosztály hiányozna. A mostani válogatott a 2018-ban, a 18 éveseknél világbajnok csapatra épül. Nekem elsősorban Vámos Petra és Klujber Katrin tetszik. Egyébként a „szárazföldi” csapatjátékok közül egyedül a női kézilabdázók tudtak világbajnokságot nyerni. A világbajnok csapat mind a 13 játékosa megérdemelné, hogy beválasszák őket a Hírességek Csarnokába! Közülük ugyanis egyedül csak Elekné Rothermel Anna került oda be. Azt is javasoltam, hogy a kézilabdázás napja legyen november 13-a, ugyanis azon a napon lett világbajnok Török Bódog együttese.

   – Van amire különösen büszke?  

– Én nyertem először a Vasassal bajnoki címet. Sterbinszky Amálnak és Bujdosó Ágotának úgy megerősítettük a térdét, hogy soha többet nem lettek sérültek. Azt viszont sajnálom, hogy az új Fáy utcai csarnokot nem Bujdosó Ágota – Sterbinszky Amália kettős névvel avatták fel. Ez szerencsésebb döntés lett volna.

(MET / Jocha Károly)