Hepp Ferenc (1909.november.3. – 1980.november.28.)
Minden idők legkiválóbb békési diákatlétája. Gimnazista korában dél-magyarországi válogatott. Békésen született 1909. november 3-án. Az itt elvégzett négy gimnázium után – édesapja akaratának engedve – inasnak szegődött. és kitanulta a kelmefestő szakmát. Segédlevéllel a zsebében tért haza és folytatta gimnáziumi tanulmányait. Itt jegyezte el magát végérvényesen a testneveléssel és a sporttal. A „zugi” fiatalokat – közöttük az ifjú Harmati Sándort is (Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok kalapácsvető edzője volt az 1970-es években) – a sport fortélyaira tanította a maguk készítette eszközökkel. Meghatározó alakja volt a megyei, vándorzászlós, atlétikai versenyeknek. Országos KISOK bajnokságot nyer távolugrásban, remekelt a futó és dobószámokban.
Testnevelője, Csurgay János, nem véletlenül ajánlotta őt a Testnevelési Főiskolára. Itteni és külföldi pályafutása káprázatos. III. évesen az 1933-34-es tanévben svájci ösztöndíjat kapott, s először odakint, majd később Pesten is testnevelő tanárrá avatták. Elnyerte az amerikai magyarok ösztöndíját, a Yale-i egyetemen tanult biológiát és testnevelést. Tanulmányai végén „A jellem egységes alapelemei” c. dolgozatával doktorált és szerzett egyetemi tanéri diplomát. Az 1937. évi hazaérkezése után a Testnevelési Főiskolán tanári állást fogadott el, s a kosárlabdázás elméletét, gyakorlatát tanította. 1943-ban a budapesti egyetemen még egyszer doktorált.
1945 után elsősorban tudományos kutatásokkal ismertette meg a hallgatókat. 1947-ben a TF tantestülete közfelkiáltással igazgatóvá választotta. 1951-ig volt igazgató, 1951-1954: testnevelő tanár a budapesti egyetemen, majd újra főiskolai tanár a TF-en. Évek múltával életre hívta, és 1959-1969 között vezette a Testnevelési Tudományos Kutatóintézetet. Közben fáradhatatlanul dolgozott kosárlabdasportunk fejlesztéséért. 1955-től negyedszázadon át a Magyar Kosárlabda Szövetség elnöke. Sok megbízásnak tett eleget, nevét egyre inkább megismerte a sportvilág.
Tekintélyét fémjelzi, hogy előbb a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség technikai bizottságának vezetőjévé, majd a testület alelnökévé választották. Számtalan kényes sportdiplomáciai ügyet oldott meg. Öt nyelven írt és beszélt. Szorgalmasan publikált, több mint 150 tudományos és szakmai értekezése látott napvilágot. 1952-ben ötnyelvű, 1960-ban hatnyelvű sportszótárt készített. Sok bizottságban, tudományos tanácskozáson hallatta hangját és irányította a hazai kosárlabda szövetséget is.
Lebilincselő egyénisége, népszerűsége révén megszámlálhatatlan barátot mondhatott magáénak. Pótolhatatlan veszteség érte a nemzetközi kosárlabda életet, s az egyetemes magyar testnevelési mozgalmat, amikor 1980. november 28-án Budapesten meghalt. Szakmai körökben kivívott tekintélyére jellemző volt, hogy halála után néhány hónappal őt is beválasztották az Egyesült Államokban lévő kosárlabda-múzeum „halhatatlanjai” közé. Békés városában iskolát neveztek el róla, amelynek előcsarnokában bronz arcmása is látható.