Jelentős mérföldkő volt a 2023-as év a Magyar Edzők Társasága életében. Harminc évvel ezelőtt, 1993-ban 51 lelkes és az edzői hivatás iránt elkötelezett edző, sportvezető megalapította a Magyar Edzők Társaságát. Az alapító tagok között olyan kiváló szakemberek voltak, mint Dr. Ormai László, Dr. Tihanyi József, Bejekné Förstner Klára, Bild Katalin, Dr. Molnár Sándor, Lukács József. A maroknyi tagot számláló társaságból mára több, mint ezer taggal rendelkező, a magyar sportban szakmailag meghatározó szervezet lett.
2023 egyúttal a gazdag múltra való visszatekintés, a jubileum éve lett.
Mik voltak a jubileumi év legfontosabb csomópontjai, történései?
Januárban mutattuk be a Sportért Felelős Államtitkárság támogatásával készült „Ha mindenki segít” című rövidfilmünket, amely oktatófilmként az 1-es típusú diabétesszel sportoló gyermekek szüleinek, testnevelő tanárainak, edzőinek nyújt segítséget, hogy ezek a gyermekek teljes életet élhessenek, amelybe a sport, akár a versenysport is beletartozik.
Februárban mutattuk be a nyilvánosságnak a „Hajrá magyarok” weboldalt, a Magyar Virtuális Sportmúzeumot, amelynek addigi tartalma közel egyéves megfeszített munka eredménye volt. A kezdeményezés Schmitt Pál és id. Lomnici Zoltán nevéhez fűződik, létrejöttéhez a támogatást a Miniszterelnöki Hivatal biztosította.
Áprilisban, a Társaság évi rendes Közgyűlésén eredményes 2022-es évről számolhattunk be a tagságnak.
Júliusban nagy veszteség érte a Társaságot. Elhalálozott Dr. Ormai László, a kiváló mesteredző, a MET alapító tagja és későbbi elnöke, a Társaság örökös tiszteletbeli elnöke. Dr. Ormai Lászlót augusztus 29-én búcsúztattuk a róla elnevezett asztalitenisz csarnokban.
Szeptemberben döntött az elnökség a Mesteredzői Kollégium javaslata alapján a 2023. évi edzői díjakról. A Magyar Edzők Napján, szeptember 25-én 13 edző részesült elismerésben, vehette át a Mesteredzői Díjat, az Edzői Életmű Díjat, az Ormai László Díjat és Az Év Utánpótlás Edzője Díjat. A Magyar Edzők Napját méltó ünnepi körülmények között ünnepeltük meg, hagyományosan a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF).
Novemberben tartottuk meg a Társaság tisztújító Közgyűlését, amelyen a tagság egyhangúlag megerősítette tisztségében Molnár Zoltán korábbi elnököt.
Decemberben az elnökség új MET kitüntetések létrehozásáról döntött. Megalapította a Magyar Edzők Társasága Aranyjelvénye és a Magyar Edzők Társasága Díszoklevele kitüntetéseket.
December 7-én a TF új sportlétesítményében, a Dr. Koltai Jenő Sportközpont sportcsarnokában tartottuk meg a 30 éves jubileumi ünnepségünket. Az ünnepségen a magyar sport vezetői méltatták a MET tevékenységét, kitüntetések átadására került sor és az ünnepség fénypontjaként felavattuk a „Mesteredzők Falát”.
Végül évvégi, karácsonyi ajándékként jött a hír, hogy a Parlament elfogadta a Sporttörvény módosítását, amely köztestületté emelte a Magyar Edzők Társaságát.
A MET életének ezen csúcspontjai mellett eredményesen végeztük a mindennapi faladatainkat: a közel kétezer fő kötelező továbbképzését, a továbbképzésre kötelezettek kreditjeinek nyilvántartását. Tizenegy sportági szakszövetséggel kötöttünk együttműködési megállapodást az edző-továbbképzési feladataik támogatására. Az év II. félévében a Magyar Testnevelés és Sporttudományi Egyetemmel közösen megrendeztük a „Sikeres edzői életpálya modellek” előadássorozatot, melyben 12 mesteredző nagy érdeklődés mellett ismertette edzői életpályáját. Folyamatosan fejlesztjük a Magyar Virtuális Sportmúzeum oldalát, amely mostanra kiegészült a legeredményesebb mesteredzők arcképcsarnokával. Hat kiadványunk jelent meg ebben az évben: a Magyar Edző folyóirat három rendes száma, egy különszáma a Magyar Edzők Napjára, egy kiadvány Dr. Ormai László búcsúztatására és egy kiadvány a 30 éves jubileumra. Az állami támogatásunknak és a kiegyensúlyozott gazdálkodásunknak köszönhetően az összes feladatunk finanszírozása is megoldott volt. A MET eredményes szakmai munkájának is köszönhetően a MOB tevékenységében ebben a ciklusban négy taggal vehetünk részt. Örvendetesen megnőtt az aktív tagjaink létszáma is.
A Magyar Edzők Társasága 30 éves sikeres működése és a 2023. évi eredményei nem jöhettek volna létra a mindenkori magyar sportirányítás, a tagság és a támogatók anyagi és erkölcsi hozzájárulása nélkül. A 2023-as év végén köszönetet mondok a Sportért Felelős Államtitkárságnak, a Magyar Olimpiai Bizottságnak, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemnek, az Országos Sportegészségügyi Intézetnek, valamennyi edzőnek és sportszakembernek azért a támogatásért, amellyel lehetővé tették a 2023. évi eredményeinket és ezáltal is hozzájárultak a magyar sport eredményességéhez.