Kétszeres olimpiai bajnok „lóspecialista”, aki többször meghódította a világot és az öreg kontinenst is. Azon kevés tornász közé tartozik, akiről elemet neveztek el. Állatorvosi praxisát cserélte sportvezetői hivatásra. Vezeti a honi szövetséget, volt az ötkarikás szervezet alelnöke is. Hetven éves dr. Magyar Zoltán, a Nemzet Sportolója.
Háromszoros olimpikon. Münchenben az 8. összetett csapatversenyben, Montréalban megnyeri a lólengést, majd Moszkvában dupláz, 1980-ban a csapattal harmadik. Két magyar tornász tudott egymást követő két olimpián győzni: Keleti Ágnes és Magyar Zoltán.

Moszkva, 1980. július 25. A férfi lólengés szerenkénti döntő eredményhirdetésén a győztesek a dobogón a magyar himnuszt hallgatják a moszkvai olimpián. A dobogó alsó fokán Michael Nikolay (Német Demokratikus Köztársaság) áll, olimpiai bajnok Magyar Zoltán (k), Alekszandr Gyityatyin (Szovjetunió) az ezüstérmes.
MTI/Németh Ferenc
Sporttörténelmet írt azzal, hogy 1973-ban, Grenoble-ban megnyerte a tornasport első magyar Európa-bajnoki aranyát. Nem is akárhogyan! A Magyar-vándorral. A lovon egy olyan elemet mutatott be, amivel beírta magát a nemzetközi tornasport nagykönyvébe, ráadásul hosszú ideig nem talált legyőzőre. ’74-ben, Várnában már a világot is legyőzte. Vébéken és Ebéken egyaránt háromszor-háromszor volt a lólengés királya, emellé egy Universiadé-győzelmet is behúzott.

Moszkva, 1980. július 20. Vámos István, Kovács Péter, Guczoghy György, Kelemen Zoltán, Magyar Zoltán és Donáth Ferenc, a magyar férfi tornászcsapat tagjai a férfi torna csapatversenyen a XXII. nyári olimpián. A magyar férfi tornászcsapat bronzérmet szerzett. MTI/Petrovits László
Ha valakire, rá jellemző a kettős életpálya. Még versenyző korában elvégzi a TF szakedzői szakát, majd 1985-ben egy másik területen is bizonyít: állatorvosként diplomázik. Egy időre szakít a tornacsarnok kemény, ám annál látványosabb világával: ’86-ban Győrben kap állatkórházi praxist, majd Budapesten, Pestlőrincen hatósági állatorvos, idővel, ’92 után magánrendelőt működtet.

Budapest, 1976. augusztus 3. Az aranyérmesek a Ferihegyi repülőtéren a montreali olimpiáról hazaérkező olimpikonok második csoportjának fogadásán. A vízilabdacsapat tagjai, álló sor b-j: Horkai György, Molnár Endre, Sudár Attila, ifj. Szívós István, Németh Miklós gerelyhajító, Csapó Gábor, Faragó Tamás, Magyar Zoltán tornász, Konrád Ferenc, Tordasi Ildikó vívó, Sárosi László és Cservenyák Tibor; guggolnak b-j: Gerendás György, Gyarmati Dezső szövetségi kapitány és Kárpáti György segédedző.
MTI/Németh Ferenc

A Magyar Olimpiai Akadémia 67. Vándorgyűlésén 2016. október 29-én, az Újpesti Városháza dísztermében. Balról dr. Szikora Katalin, dr. Printz János, Szijj Lilla, dr. Magyar Zoltán MOA-alelnök, dr. Aján Tamás elnök, mögötte dr. Szabó Lajos, majd Győr Béla, dr. Jakabházyné Mező Mária főtitkár és Horváth Vilmos MOA-tanácstagok. MOB-Média/Szalmás Péter
1986 szeptemberében – az elnök Deák Gábor államtitkár – a MOB egyik alelnökének választják, majd az első szabadon választott közgyűlésben, ’89-től – már Schmitt Pál az elnök – a szervezet és annak szakmai, tudományos bizottságának tagja. Sportvezetőként ma is MOB-tagságot jegyez, 2009-től az elnökséget is erősíti, valamennyi jelentős döntés részese. Korábban tag a Mező Ferenc Közalapítvány kuratóriumában, vezeti a MOB hagyományőrző Bizottságát, alelnök a Magyar Olimpiai Akadémiában, elnökségi tag a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjában.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége a Danubius Hotel Héliában tartott közgyűlésen 2023. május 20-án. Balról dr. Baji Balázs, dr. Kamuti Jenő, Imre Géza, Gyurta Dániel, dr. Deutsch Tamás alelnök, dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Gyulay Zsolt elnök, dr. Magyar Zoltán, dr. Wladár Sándor alelnök, Pálinger Katalin, dr. Kovács Antal, Bacsa Péter, Vári Attila és Fábián László főtitkár.
MOB-Média/Szalmás Péter

Válogatott edzőtábori látogatáson Tatán, 2023. szeptember 19-én. Balról dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, dr. Magyar Zoltán, a tornaszövetség elnöke, Berki Krisztián sportigazgató és Altorjai Sándor főtitkár.
MOB-Média/Szalmás Péter
Hobbija a horgászat, vadászat, emellett aktív társasági életet él; a MOB vagy a MOA rendezvényeinek rendszeres résztvevője, csakúgy, mint szeretett sportága eseményeinek.

Moszkva, 1980. július 25. Magyar Zoltán, aki a lólengés szerenkénti döntőjében második olimpiai aranyérmét szerezte július 25-én.
MTI/Németh Ferenc