Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője szeptemberi díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Benczur Márton vízilabdaedzőé lett.
A díj harmadik évadának első kiírásában Benczur Márton vízilabda-, Boldizsár Gáspár kenu- és Kutasi Gergely úszóedző volt a három jelölt. A kuratórium döntése alapján a májusi elismerést – és az azzal járó 200 ezer forintot – az U20-as női vízilabda-válogatott szövetségi edzője, az UVSE női csapatának vezetőedzője vehette át.
Benczur Márton 1987-ben kezdett pólózni a Tungsram SC-ben, majd játszott az UTE-ben, az FTC-ben, az OSC-ben. Sportolói pályafutását az UTE sportági utódjaként 2008-ban alakult UVSE-ben fejezte be. Játékosként elért nemzetközi sikerei közül kiemelkedik az 1997-ben Kemény Ferenc irányításával nyert U17-es Európa-bajnoki cím, valamint az UTE-val 1999-ben megszerzett LEN-kupa-győzelem. Edzőként 2001 szeptemberében kezdett dolgozni az UTE-ban Kis József felkérésére. A klubban hosszú éveken keresztül a férfiutánpótlásban tevékenykedett, ez idő alatt tíz korosztályos bajnoki címet ünnepelt csapataival. Ezt követően Áts Bertalan invitálására szakágat váltott, és a 2017/18-as évadtól vezetőedzője az UVSE női felnőttegyüttesének. A most 43 éves szakember irányítása alatt az UVSE négy bajnoki címet nyert, arany- és ezüstérmet szerzett a LEN-kupában, valamint bronzot a Bajnokok Ligájában. Benczur Márton az utánpótlás-válogatottoknál előbb a 2001-ben született fiúkkal dolgozott, majd a 2003-2004-es lányok szövetségi trénere lett. A lányok korosztályos nemzeti csapatával Sibenikben U17-es Eb-bronzot (2021), Belgrádban U18-as vb-bronzot (2022), Netanyában U19-es Eb-ezüstöt (2022), majd Coimbrában U20-as vb-aranyat (2023) nyert. Jelentősebb sikerei közé tartozik továbbá, hogy a 2019-ben Nápolyban Universiade-győztes női válogatottnál Mihók Attila másodedzőjeként dolgozott.
Ami a szeptemberi eredményeket illeti, a Benczur Márton által vezetett U20-as női válogatott a portugáliai Coimbrában rendezett világbajnokságot az olaszok ellen ötméteresekkel elszenvedett vereséggel kezdte, majd miután legyőzte az izraelieket és az amerikaiakat, csoportelsőként jutott a negyeddöntőbe. A meccsről meccsre jobb formába lendülő lányok útja az új-zélandiakon, majd az olaszokon keresztül vezetett a döntőbe, amelyben a magyar csapat pazar játékkal (hatgólos előnyben is „örömpólózva”), 13–10-re nyert a címvédő spanyolokkal szemben.
Az U20-as női válogatott ezzel az első magyar aranyérmet szerezte a korosztály vb-történetében.
Egy hamisítatlan magyar sportág képviselőjeként kaptad a díjat, amelyben klasszis szakemberek sokasága dolgozik. Úgy gondolom, ez még inkább emeli az elismerés értékét
– fordult a kitüntetetthez Molnár Zoltán.
Rozsgonyi Ádám azt emelte ki, hogy Benczur Márton eredménylistája lenyűgöző, így aztán nem is kérdés, hogy ismét jó helyre került a díj.
„Marci történelmi sikert ért el az U20-as lányokkal, és ezzel a sok-sok kitűnő tréner sorából átkerült a győztes edzők mezőnyébe. Úgy gondolom, kulcsfontosságú, hogy az utánpótlásedző milyen hatással van a játékosaira, és ő ebben a tekintetben is legkiválóbbak közé tartozik” – összegzett Gór-Nagy Miklós.
A tanítvány, Szegedi Panni kijelentette, hatalmas utat tettek meg Benczurral, hiszen mielőtt átvette ezt a korosztályt, a csapat a hetedik helyen végzett az Eb-n.
Ő viszont aranyérmest faragott belőlünk, és ez mindennél többet mond.
A díjazott – aki külön megköszönte a korosztályos válogatottakat felügyelő Biros Péter, valamint az UVSE szakmai munkáját irányító Áts Bertalan segítségét – elmondta, úgy véli, nem csupán róla szól a mostani cím. „Összetett, sokszereplős csapatmunka eredménye az, amit elért a válogatott.
Ebben a társaságban mindig is a kölcsönös szeretet és tisztelet jellemezte a játékosokat meg a vezetőket, s mi így, együtt voltunk részesei annak a fantasztikus utazásnak,amelynek – reményeim szerint – még nincs vége. Amit az utánpótlásedzői szakmáról gondolok, az röviden összefoglalható: aki erre adta a fejét, annak legyen a sport az élete, és mindig, minden körülmények között a játékosok érdekeit tartsa szem előtt.”
Forrás: Utanpotlassport.hu