A Budapestre látogató Novák Károly Eduárd, Románia sportminisztere beszélgetésre hívta Molnár Zoltánt, a Magyar Edzők Társaságának elnökét és Csabai Edvint, a szervezet sportigazgatóját.
Az Év Sportolója gála díjátadó vendégeként Budapestre látogatott Novák Károly Eduárd, Románia ifjúsági és sportminisztere, aki pályakerékpárosként aranyérmet nyert a 2012 londoni paralimpiai játékokon, Pekingben, Londonban és tavaly Tokióban pedig egy-egy ezüstérmet is. A csíkszeredai születésű, 45 éves sportvezető egyébként 2020 decemberétől tagja a román kormánynak.
A magyar fővárosba érkezése előtt felvette a kapcsolatot a Magyar Edzők Társaságával, és meghívta egy beszélgetésre Molnár Zoltán elnököt és Csabai Edvin sportigazgatót, amelyből egy közel kétórás, közvetlen hangvételű szakmai tárgyalás kerekedett.
Novák Károly Eduárd figyelmét a MET elnökének év végi összegzése, egyben a szervezet 2022-es évének jelmondata keltette fel, miszerint: “Legyen minden edző szakedző”. Ez sarkallta őt arra, hogy felkeresse és egy beszélgetésre invitálja az elnököt és a sportigazgatót.
Molnár Zoltán elmondta, hogy a miniszter élénken érdeklődött a magyarországi edzőképzés és támogatás felől, különös tekintettel az állami szerepvállalásra, valamint szóba került a hazánkban működő sportfinanszírozási rendszer is. Ugyanakkor elismeréssel adózott a MET-nek, mely már közel nyolcszáz magyar edző munkájáért és továbbképzéséért felel.