A vélemény szabadsága – Találjunk vissza a régi útra!
A vélemény szabadsága:
A Magyar Edzők Társasága honlapján helyt ad minden szakmai véleménynek, még ha nem is ért mindenben egyet a véleményezővel. A sportszövetségek szakmai vezetése a döntéshozó a szakmai kérdésekben. Övék a döntés, övék a felelősség.
/MET/
Idén is megtisztelt hajdani (50 év előtti) csapatom. A találkozás újból felkavarta a bennem rejlő kételyeket. Jó irányba halad-e a mai magyar sportmozgalom?
Végignézek a fiúkon, egyikük traumatológus főorvosként kedvesen azt mondta nekem tavalyelőtt: „vedd már észre, hogy a tanítványaid is nyugdíjasok”. A többiek is mind szép civil karriert mondhatnak magukénak. Kosárlabdázásban csapatként, OIK aranyérem, Ifjúsági bajnok, NB II. 2. hely (Ifi korukban), egyénileg ifjúsági és felnőtt válogatottság. Tehát szerintem teljes harmónia a sportolás és az életpálya között. Ráadásul egyikük báró Eötvös Lóránd gyönyörű gondolatait hozta hajdani egyetemi egyesületének a BEAC-nak 120 éves jubileumára kiadott emléklapon.
Hol vagyunk mi ettől az eszménytől? Vannak csodálatos élsportolóink, szerencsére sok sportágban és rengetegen vannak, akik bámulva nézik őket.
Tehetséges nemzet vagyunk, ezt bizonyítja olimpiai szereplésünk 1896-óta, Európa- és világbajnokaink nagy száma. Szükségünk is van példamutatásukra, vonzerejükre. Érthetetlen viszont, mikor tömegével igazolnak külföldi profikat csapatainkba, sokszor még NB II-ben is. Nem csak érthetetlen, mulatságos, hanem felháborító is, amit tapasztalok. Női röplabda „rangadó”. 60-80 nézőt mutat a tv, a pályán meg egymást érik, bár hálóval elválasztva, az idegennevűek, a színesbőrűek. Mi értelme van ennek?
A másik, külföldi edzők. A világ legnagyobb szakembere ülhet a cserepadon, csakhogy az edzőt pedagógiai és pszichológiai képessége és emberi példája avatja egy közösség vezetőjének. Közösség?! Hol van ez már… Tudok egy amerikai fiút, aki ez idáig már öt magyar csapatban profiskodott. Látom a szenvtelen tekinteteket a kosárlabda mérkőzés időkérésekor, a fociöltözőt meg elképzelem.
Évekkel ezelőtt dicsekedtem serdülő csapatom 62 évvel ezelőtti névsorával. Megkérem hadd jelenjek meg újból – jelenünk kontrasztjaként. Tudom, hogy most már más világ van, de még magyar emberek vagyunk. Szeretném, ha unokáim is azok maradnának.
Segítsetek! Találjunk vissza a helyes útra!
(ifj. Gyímesi János)
/jochapress.hu/