Ami régen panasz volt, ma már igény – interjú Kállai Ákossal
Bár az egyéni világbajnoki érem nem jött össze, kiemelkedő évet zárt a Székesfehérváron győztes és a Mexikóban triplázó csapat révén a magyar női öttusa. A trió jövőjéről, az utánpótlásról és a jövő évi budapesti világbajnokságról Kállai Ákos női szövetségi kapitánnyal beszélgettünk.
Milyen éve volt 2018 a magyar női öttusának?
Alapvetően elégedett vagyok, egy kis hiányérzetem azért mégis van, és ezt a mexikói magaslati versenyzésnek tudom be. Hogy érthető legyek, csapatban nem lehetek elégedetlen, hiszen minden világversenyen aranyérmet szereztünk, ahol idén indultunk, világbajnokságon és Európa-bajnokságon egyaránt. Sőt, női csapatunk sorozatban harmadik világbajnokságán végzett az élen, az ilyen csapatokat pedig a magyar sportban Aranycsapatnak szokás nevezni. Egy kis hiányérzetem csak azért lehet, mert a világbajnokságon nem szereztünk egyéni érmet, hiába álltunk nagyon közel hozzá. Földházi Zsófia negyedik, Kovács Sarolta hatodik lett, és meg kellett birkózniuk a magaslati körülményekkel.
Az Európa-bajnokságról viszont Kovács Sarolta elhozott egy bronzérmet.
Székesfehérváron két versenyzőnk is futott az éremért, Kovács Sacin kívül Alkeszejev Tamara, aki végül negyedik lett, de benne volt a pakliban, hogy két egyéni érmet is szerzünk. Annak pedig külön örülök, hogy a kontinensbajnokságon annyira erős volt a csapatunk, hogy akkor is nyertünk volna, ha Földházi helyett a negyedik versenyzőnk, Réti Kamilla pontjait számítják be.
Ön egyébként számított ilyen eredményekre?
Annyira kiélezett a verseny az öttusában, hogy az aranyérmet nem lehet elvárni, de ezzel a csapattal szemben az volt az elvárás most is, hogy harcban legyen érte. Nekik is meg kell szokni ezt a helyzetet, az ezzel járó nyomást, de az utóbbi években mutatott teljesítményükkel maguknak tették ilyen magasra a lécet. Erős riválisok vannak, gondolok itt elsősorban a franciákra, az olaszokra és az oroszokra, emiatt is nagyon felértékelődik az a három világbajnoki aranyérem.
Egy ilyen sikercsapat esetében mindig az a szurkolók fő kérdése, hogy vajon meddig marad együtt?
Ebből a szempontból is szerencsések vagyunk, mert a nőknél a 25 és 29 év közötti kor még bőven aktívnak számít. A csapat legidősebb tagja, Alekszejev Tamara harminc éves, de mivel kihagyott néhány évet, nincs túlversenyzett állapotban és nagy benne a bizonyítási vágy. Zsófi úszó volt, úgy jött át, Saci esetében pedig az edzők ügyesen váltottak az edzésben, hogy a versenyző ne égjen ki. Ezek sokat segítenek abban, hogy a csapat együtt maradjon. Mindenki nagyon tehetséges, három erős versenyszáma mindenkinek van, így a csapatnak nem olyan nehéz az élmezőnyben maradnia, ráadásul egyéniben is bármikor képesek összekapni magukat. Ezzel a három győzelemmel azt is elértük, hogy mindenki minket akar legyőzni. A nőknél beleszólhat az élsportolói karrierbe a családalapítás is, bár sokan erősebben térnek vissza szülés után, és a fiatalok közül is jöhet fel két-három versenyző, akik képesek átvenni a helyüket. Mindenestre biztos vagyok abban, hogy nemcsak a 2020-as tokiói olimpia van benne mindegyikükben, hanem a 2024-es párizsi is.
Az előbb fiatalokat említett. Név szerint kit tudna mondani?
Jó helyzetben vagyunk, mert nemcsak a felnőtt csapat mögött vannak fiatalok, akik odaérhetnek, hanem már mögöttük is, ez pedig folyamatosságot biztosít, még akkor is, ha a juniorból a felnőttbe való átmenet sosem könnyű. Közvetlenül a csapat mögött ott vannak azok, akik egy sérülés vagy betegség után szeretnének visszatérni, és bennük van a tűz, ilyen például Kalincsák Eszter, Simon Sarolta és Barta Luca, és azok a náluk is fiatalabb versenyzők, akik szintén bizonyítottak, és akikben szintén megvan a lehetőség, például Guzi Blanka és Gulyás Michelle. És utánuk is vannak reménységek, akiknél azonban még a korukból adódóan kérdéses lehet, a sportágban maradnak-e.
Jövőre olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz Budapesten. Mit vár a magyar öttusa?
Biztosan nehéz lesz, mert nagy elvárás lesz a versenyzőkkel és a rendezőkel szemben is. Már csak a helyszín, a Margitsziget miatt is, 1999-ben itt rendezték azt a világbajnokságot, amit azóta is a legjobbként emlegetnek. De bízom benne, hogy ez is az lesz, mert a magyar öttusa felkészült, az ilyen kihívásokra rendre jó válaszokat ad, jó versenyeket rendez. Ha az eredményekre kíváncsi, akkor pedig merem vállalni azt a véleményemet, hogy a női csapatunk újra harcban lesz az aranyéremért, sorozatban a negyedszerre.
Tíz éve még nem volt valami jó állapotban a sportág. Ma mi hiányzik leginkább a magyar öttusának?
Az ember mindig jobbat szeretne, és minden téren lehet is fejlődni, de alapvetően elégedettek lehetünk. Minden adott, van hol edzenünk és dolgoznunk, bár örülnék, ha a magyar öttusának is lenne egy központja, ami csak az övé, csak a miénk. Ez biztosan segítené nemcsak az eredmények megtartását, hanem az előrelépést is. Egy ilyen létesítmény egyébként tervben van, már dolgoznak rajta. A mostani helyzetet talán úgy lehetne jellemezni, hogy ami régen panasz volt, ma már igény arra, hogy jobbak legyünk. Azért pedig illik köszönetet mondani, hogy a magyar sport végre a helyén van kezelve, a feltételek közelítenek a nyugatiak felé, amely sokáig évtizedekkel előttünk járt. Ez óriási lehetőség a kezünkben, mert tudunk tervezni, az öttusa létesítményi, anyagi és szakmai tekintetben is stabil lábakon áll.
VINCZE SZABOLCS