
Tokió, 2021. augusztus 7.
Az aranyérmes Csipes Tamara, Bodonyi Dóra, Kozák Danuta és Kárász Anna (b-j) a női kajaknégyesek 500 méteres versenyének döntője után a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 7-én.
MTI/Kovács Tamás
A magyar női kajaknégyes ismét megvédte címét 500 méteren a tokiói olimpián, az egység vezérevezőse, Kozák Danuta pályafutása hatodik ötkarikás aranyérmét szerezte. Ötödik lett a Balla Virág, Takács Kincső kenu kettes.
A Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású egység fantasztikus versenyzéssel sorozatban harmadszor hozta Magyarországnak az aranyérmet ebben a számban.
A magyarok amellett, hogy ők az aktuális világbajnokok, kétszeres címvédőként érkeztek a japán fővárosba, Kozák Londonban és Rióban is a győztes csapat tagja volt, és öt éve a csütörtökön egyesben ezüstérmes Csipes is tevékeny részese volt a sikernek. A korábban Tokióban Kozákkal párosban bronzérmes Bodonyi, valamint Kárász most szerepel először olimpián.
Miközben ismét eleredt az eső a Sea Forest kajak-kenu pályán, a magyarok a lengyelek és az új-zélandiak között, az ötös pályáról vágtak neki a távnak. Nem kezdtek rosszul, ahogy a riválisok sem, fétávnál fehérorosz, magyar, új-zélandi volt a sorrend. Kozák aztán növelte a csapásszámot, és a hajrához közeledve már a magyar hajó orra volt elöl. A lendület kitartott egészen a célig, ahol Kozák a magabiztos győzelem után a levegőbe csapva az öklével jelezte, hogy ez a szám továbbra is magyar felségterület.
Másodikként a fehéroroszok, harmadikként pedig a lengyelek értek be, Új-Zéland lett a negyedik, így Lisa Carringtonnak a korábbi három aranyérem után nem sikerült a negyedik számban is dobogóra állnia Tokióban.
A Ferencváros 34 éves kajakosa, Kozák Danuta pályafutása hatodik olimpiai aranyérmével a magyar örökrangsorban utolérte a vívó Kovács Pált és Kárpáti Rudolfot, s az összesen nyolc dobogós helyével – hat első, valamint egy-egy második és harmadik – a hét elsőséggel (plusz egy ezüsttel és két bronzzal) csúcstartó Gerevich Aladár mögött minden idők második legeredményesebb magyar olimpikonja lett.
Csipes pályafutása második, Kárász és Bodonyi pedig egyformán első olimpiai bajnoki címét szerezte. Előbbi kajakos ezzel túlszárnyalta edző-édesapját, Csipes Ferencet, aki egyszeres ötkarikás aranyérmes.
Az immár hatszoros ötkarikás bajnok Kozák Danuta elsősorban férjének, családjának, valamint a vele egy hajóban lapátolóknak mondott köszönetet, és úgy fogalmazott, számára ez egy életre szóló diadal.
“Sok szenvedés és keserűség árán, de végül sikerült, ennek pedig nagyon örülök”
– nyilatkozta, majd hozzátette, egyesben és párosban elért eredményénél hiányzott valami, ami ezúttal megvolt benne.
“Talán egyfajta dühnek hívnám, mert egészen más mentális állapotban álltam be ma a rajtgépbe”
– mondta Kozák, aki elárulta, társai a döntős futam előtt megölelték, bíztatták, ő pedig látta a szemükben a tüzet, ami azt jelezte a számára, hogy mindannyian nagyon meg akarják nyerni ezt az aranyérmet.
“Most egy ideig nem szeretnék célokat kitűzni és teljesíteni, Tokióból pedig azt az érzést viszem haza magammal, hogy van okom elhinni, hogy jó vagyok” – jelentette ki Kozák.
Csipes Tamara azt mondta, akárcsak egyesben, úgy a négyesben is azzal a gondolattal ült be a kajakba, hogy 32 éves, és nagy valószínűséggel ennél gyorsabb már nem lesz.
“Az elmúlt 21 évből merítkeztem, azt mondogattam magamban, hogy most vagyok itt, most van itt a lehetőség, most kell megcsinálnom”
– nyilatkozta az egyesben ezüstérmes kajakos, aki arról is szót ejtett, hogy a fináléban a zuhogó eső egyáltalán nem zavarta őket, szerinte profi sportolóként ezeket a körülményeket tudni kell kizárni.
“A következő hetekben, hónapokban szeretnék anyukaként létezni, mert egyébként is azt érzem, hogy én elsősorban anya vagyok. A lányom most kezdi az óvodát, rá akarok koncentrálni, bár még lesz egy világbajnokság, arra lehet, hogy összekapom magam”
– fogalmazott Csipes, hozzátéve, hogy a versenysport sehogyan sem egyszerű, kisgyermekkel pedig még nehezebb.
“Önbecsülést viszek haza magammal Tokióból, azt az érzést, hogy igenis bármire képes vagyok”
Az MTI kérdésére válaszolva elárulta, édesapjával, egyben edzőjével, a szintén olimpiai bajnok Csipes Ferenccel arról még nem beszéltek, hogy ő már több aranyat nyert, mint édesapja, de jelezte, az esti vacsoránál ezt mindenképpen szóba fogja hozni.
Bodonyi Dóra elárulta, a párosok versenye után csalódottnak érezte magát, de volt ideje átértékelni a történteket és már pénteken is úgy jött ki a Sea Forest kajak-kenu pályára, hogy “olyan nincs, hogy ne mi nyerjünk”.
“Most már elhiszem, hogy én is tudok olimpiai bajnok lenni és viszonylag könnyen félre tudom tenni, hogy az előző néhány nap alatt mi történt” – fogalmazott Bodonyi.
Kárász Anna úgy vélte, “hullámzó” volt a lelkivilága az elmúlt napokban, és az ő esetében nem lehet dühről, vagy dacról beszélni, neki más volt a motivációja.
“Ma tudtam, hogy mindannyian ugyanazt a célt akarjuk elérni, és nagy önbizalmat adott az is, hogy az ilyen esetekben tudunk egymásra számítani. Szentimentális vagyok, ez a futam érzelmi szempontból is nagy élmény volt nekem, plusz egyfajta bizonyosságot jelent számomra ez az olimpiai bajnoki cím” – tette hozzá Kárász.
Női K-4 500 m, olimpiai bajnok:
MAGYARORSZÁG (KOZÁK DANUTA, CSIPES TAMARA, KÁRÁSZ ANNA, BODONYI DÓRA) 1:35.463 p
2. Fehéroroszország (Margarita Mahnyeva, Nagyezsda Papok, Volha Hudzenka, Marina Litvincsuk) 1:36.073
3. Lengyelország (Karolina Naja, Anna Pulawska, Justyna Iskrzycka, Helena Wisniewska) 1:36.445
A Balla Virág, Takács Kincső kenupáros az ötödik helyen végzett 500 méteren
A győriek többszörös világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kettősére – melyben mindketten 27 évesek – nagyon erős mezőny várt a döntőben, és bár nagyon jól lapátoltak, nem tudtak odaérni a dobogóra.
A rajtjuk jól sikerült, majd féltávnál a negyedik helyen haladtak a világbajnoki címvédő kínai Hszü Si-hsziao, Szun Meng-ja duó, valamint az ukránok és a németek mögött. A kínaiak sikeréhez nem férhetett kétség, ahogy az ukránok második helyéhez sem, de mögöttük részben a magyarok részvételével nagy csata alakult ki a bronzéremért, és ezt végül a kanadaiak kettőse, Laurence Vincent-Lapointe és Katie Vincent nyerte.
A 11-szeres világbajnok Laurence Vincent-Lapointe érdekes történések után induhatott el Tokióban. Korábban doppingoláson érték, de később felmentették, mert elfogadták a védekezését, mely szerint a tiltott szer volt barátjának testnedvéből került a szervezetébe. Mivel a kvalifikációs versenyeken az eljárás idején nem vehetett részt, kvótát sem tudott szerezni, de a kanadaiak – élve egy szabályok között talált kiskapuval – az egyik női kajakos indulási jogukat neki adták, így – bár a nemzetközi kajak-kenus közösség, így a magyarok is felháborodva fogadták ezt – mégis vízre szállhatott a japán fővárosban.
Női C-2 500 m, olimpiai bajnok:
Hszü Si-hsziao, Szun Meng-ja (Kína) 1:55.495
2. Ludmila Luzan, Anasztaszija Csetverikova (Ukrajna) 1:57.499
3. Laurence Vincent-Lapointe, Katie Vincent (Kanada) 1:59.041
…5. BALLA VIRÁG, TAKÁCS KINCSŐ (MAGYARORSZÁG) 2:00.289
Hetedik lett a döntőben a férfi kajaknégyes
A férfi kajakos kvartettek ezúttal nem az elmúlt évtizedekben megszokott 1000, hanem 500 méteren versenyeztek. A magyar egység évek óta együtt készült, de aztán Kuli István tavaszi sérülése átírta a terveket, és az olimpia előtt néhány héttel át kellett alakítani az egyéget.
A magyar hajót így most Nádas Bence, Béke Kornél, Tótka Sándor és Csizmadia Kolos alkotta, közülük Nádas, Tótka és Csizmadia már aratott sikereket a japán fővárosban, Tótka megnyerte a 200 méter egyest, Csizmadia negyedik lett ugyanebben a számban, Nádas pedig ugyancsak éppen lemaradt a dobogóról Kopasz Bálinttal K-2 1000 méteren.
A magyar hajó jól lapátolt a szombati döntőben, de a dobogós helyektől messze volt. Az élen a várakozásoknak megfelelően a németek és a spanyolok vívtak nagy csatát, a táv nagy részében utóbbi hajó vezetett, de végül a németek lehajrázták őket.
A győztes egység tagja, a 39 éves Ronald Rauhe az első férfi gyorsasági kajak-kenuban, aki öt különböző olimpián is érmet tudott szerezni.
“Nagyon nehezen akart összeállni ez az egység, ráadásul otthon eléggé nyögvenyelősen tudtunk edzeni, ugyanakkor itt, a középfutam után már azt mondhattuk, hogy mindenki ráérzett, mi kell az 500 négyeshez” – nyilatkozta Tótka Sándor. “Én azt mondtam a srácoknak, hogy a döntő egy ajándék, de így is beletettük szívünket-lelkünket, és senkiben sincs hiányérzet azért, mert hetedikek lettünk.”
Csizmadia Kolos úgy vélte, mivel egyiküknek sem ez volt a fő száma az olimpián, a középfutam kivett belőlük annyit, amennyivel a fináléban akár ötödikek is lehettek volna.
“A középső 100 méterünk egy picit lassabb volt, de kihajtottuk magunkat, nem estünk szét, és ennyi edzéssel a hátunk mögött ez egy nagy siker a számunkra” – tette hozzá.
“Egy vezérevezősnek mindig sokat jelent, ha mögötte együtt van az erő, ez pedig a középfutamban és a döntőben is megvolt, de az ellenfelek olyan munkát tudtak elvégezni, amit mi hat edzés alatt sajnos nem” – összegzett Nádas Bence.
Béke Kornél azt mondta, elégedett az eredménnyel és előre is tekintett a párizsi játékokra: “van fejlődési lehetőség, ezért biztos vagyok benne, hogy a férfi kajak négyesnek lesz keresnivalója a 2024-es olimpián”.
Ez volt az utolsó kajak-kenu döntő a játékokon, a magyar küldöttség parádés teljesítményt nyújtva három arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel távozik Tokióból.
Férfi K-4 500 m, olimpiai bajnok:
Németország (Max Rendschmidt, Ronald Rauhe, Tom Liebscher, Max Lemke) 1:22.219 p
2. Spanyolország (Saul Craviotto, Marcus Walz, Carlos Arevalo, Rodrigo Germade) 1:22.445
3. Szlovákia (Samuel Balaz, Fenis Mysak, Erik Vlcek, Adam Botek) 1:23.534
…7. MAGYARORSZÁG (NÁDAS BENCE, BÉKE KORNÉL, TÓTKA SÁNDOR, CSIZMADIA KOLOS) 1:25.068
Adolf Balázs tizenötödikként zárt
Adolf Balázs hajszállal lemaradt a nyolcas fináléról a kenu egyesek 1000 méteres versenyében a tokiói olimpián, így zárásként a B döntőben száll majd vízre.
A magyar versenyző középfutamában az első négy hely ért továbbjutást, s az ellenfeleket látva sejteni lehetett, hogy az Óbudai Ganz VSE-t erősítő, 21 éves Adolfnak nagyon nehéz dolga lesz. Ott volt mellette többek között a kétszeres címvédő német Sebastian Brendel – akit a pénteki előfutamban sikerült megelőznie -, a Rióban második, világbajnoki címvédő brazil Isaquias Queiroz dos Santos és a 2015-ben vb-bronzérmes moldovai Szergej Tarnovszkij is.
Az 5000 méteren két éve, Szegeden vb-második Adolf taktikusan kezdett, a táv első felében az ötödik-hatodik helyen haladt, de aztán a második ötszáz métert nagyon “megnyomta”. Az utolsó méterekhez közeledve úgy tűnt, a brazil, a moldovai és a németek másik indulója, Conrad Scheibner mögött sikerül megszereznie a negyedik helyet, de aztán a mellette lapátoló kínai Cseng Peng-fej jobban rúgta be a hajóját a célba, s így 38 ezredmásodperces előnyének hála ő készülhet az éremcsatára.
Az Óbudai Ganz VSE versenyzője a “kisdöntőben” pedig már nem tudta megismételni azt a dinamikus evezést, amelyet az elő- és a középfutamban mutatott.
Az aranyérmet az öt éve, Rióban második, világbajnoki címvédő brazil Isaquias Queiroz dos Santos nyerte a kínai Liu Hao és a moldovai Szergej Tarnovszkij előtt.
Férfi C-1 1000 m, olimpiai bajnok:
Isaquias Queiroz dos Santos (Brazília) 4:04.408
2. Liu Hao (Kína) 4:05.724
3. Szergej Tarnovszkij (Moldova) 4:06.069
…15. (a B döntőben 7.) ADOLF BALÁZS (MAGYARORSZÁG)
(MTI)