Mindig is érdekelt, hogy mit ad a sport az embereknek. Nekem is megvannak a magam élményei, másoknak is, de nem vagyunk egyformák, így az érzéseink, gondolataink sem biztos, hogy azonosak. Szalma László, kétszeres fedettpályás Európa-bajnok, olimpiai- és világbajnoki negyedik távolugró, a Testnevelési- és Sporttudományi Egyetem volt tanszékvezetője azonban olyan dolgokat említett meg az alábbi beszélgetésünkben, amelyek általános érvényűek lehetnek. De mielőtt ezt taglaljuk, melegítsünk be, ahogy ez a sportolóknál szokás.
Szoktál még úszni a Dunában, Nagymarosnál?
Sőt nem csak úszni, hanem evezni is! Már alig várom, hogy újra kimehessek a vízre. Úszni még nem lehet, de a kenumat lassan már üzembe helyezhetem.
És mi a helyzet a golffal? Nagy barátja vagy, tanítod is az egyetemen.
Az atlétika mellett ez a másik kedvenc sportágam. Rendszeresen viszek hallgatókat a golfpályára, elvégeztem az edzőit, ma már Pro minősítésem van. Csak ajánlani tudom mindenkinek, nagyon jó sport. A jó levegő, a természet, a szép környezet mindig feltölt. Korábban egyébként éppen nyugat-európai atlétáknál láttam, hogy amikor idejük engedte, golfoztak és bár ez eleinte furcsa volt, rájöttem, hogy igazuk van, a golf nagyszerű játék. Nem véletlen, hogy a briteknél, vagy Amerikában gyakorlatilag tömegsportnak számít. Mondom az atlétáknak is, hogy próbálják ki, ha tehetik.
Meg is érkeztünk az atlétikához. Miért ezt a sportágat választottad, mi fogott meg benne?
Minden a testnevelő tanárokon múlik. A mindenkori testnevelő tanárképzés minősége meghatározza a jövő élsportját is, nekem ez a személyes tapasztalatom és meggyőződésem. Nekem nagyon jó testnevelő tanáraim voltak, az általános iskolában Balogh József, középiskolában Szemerédi László, akik olyan sokoldalú atlétikai képzésben is részesítettek, amelyekre a kiváló edzőim, Schulek Ágoston és Zarándi László is bátran építhettek. Az atlétikát azért szerettem, mert rengeteg mindent csináltunk. 15 ifjúsági magyar bajnoki aranyérmem van, 5 különböző versenyszámban versenyeztem, egyszerűen nem lehetett megunni. És mindez nagyszerű alapot adott a specializációra, a távolugrásra is.
Azt hallottam, hogy fedettpályán 60 méteren, szabadtéren 100 méteres síkfutásban még a sprintereknek is borsot törtél az orruk alá. Nemcsak utánpótláskorban, hanem már felnőttként is.
A legjobb, a válogatott sprintereket azért nem vertem meg, de voltak olyanok, akiket igen. Tényleg gyors voltam, még váltóban is futottam.
Ne mondd, hogy nem ment az ugratás emiatt a versenyzők között!
Persze, hogy ment, volt zrikálás, meg minden, de ez hozzátartozott a jó hangulathoz. Jól éreztük magunkat együtt.
Apropó hangulat. Van különbség most a régi időkhöz képest? Te az 1980-as, 1990-es években versenyeztél, amikor az atlétika nagy fejlődésen ment keresztül, 1983-ban például megrendezték az első világbajnokságot, ahol a bronzérmessel azonos eredménnyel, 812 cm-rel negyedik lettél.
A hangulat szerintem most is ugyanolyan jó, mint akkoriban. Bakosi Bélával, az Európa-bajnok hármasugróval például mi vezettük be a régi Népstadionban megrendezett nemzetközi Budapest Nagydíjakon, hogy a közönség ütemesen tapsoljon az ugrások előtt, ami óriási élmény és nagy újdonság volt, mára pedig már teljesen megszokottá vált az egész világon.
Vagy a fogadalmak. Jön a húsvéti időszak, és nekem régi szokásom, hogy ilyenkor mindig megfogadok valamit.
Most mi lesz a fogadalmad?
Megpróbálom elhagyni a süteményeket, ami nem lesz könnyű, mert édesszájú vagyok. De menni fog, mert a céljaim eléréséért mindig is keményen dolgoztam. Versenyzőként előfordult, hogy 797 cm-t ugrottam és akkor megfogadtam, hogy addig nem borotválkozom, amíg nem érem el a 8 métert, és így egy ideig szakállasan versenyeztem- szóval mindig volt valami hangulati elem a munkánkban. Ami a vb-t illeti, Carl Lewis nyerte a távolugrást, mögötte Jason Grimes végzett, nekem pedig Mike Conley-val volt azonos eredményem, csak neki az egyik kísérlete jobb volt, így ő lett a bronzérmes. Akkoriban úgy voltam vele, hogy nem baj, majd legközelebb megverem, de aztán később tudatosodott bennem, hogy milyen jó lett volna dobogóra állni – de ez is a sportág része.
Így is parádés az eredménylistád, ezen kívül fedettpályás Eb-ken aranyakat, ezüstöket és bronzot is nyertél, három olimpián indultál, olimpiai negyedik és hatodik helyezésed van, 830 cm-rel közel negyven éve tiéd a szabadtéri országos csúcs – de azt hiszem, a legnagyobb dobásod az 1984-es los angelesi olimpia lehetett volna. Jól gondolom?
Nagy kár, hogy az ismert politikai okok miatt nem indulhattunk, ez nemcsak az én, hanem sok más magyar sportoló karrierjében is nagy kiugrási lehetőség lett volna. De így is szép eredményeket értem el. Ezeknek köszönhetem, hogy világot láttam, olyan helyekre hívtak versenyezni, ahová máshogy nem juthattam volna el, rendszeresen meghívtak például Japánba, ahol évekig „turnéztam”.
Hogy álltatok a bulizással?
Mindig azt vallottam, hogy aki nem tud kiengedni, az nem tudja magát összeszedni sem. Persze, a versenyek után lazítottunk, de utána az edzéseken rátettünk még egy lapáttal.
Sokáig Zarándi László volt az edződ, talán húsz évig is. Nem szokatlanul hosszú egy ilyen kapcsolat?
Nagyon fontos, hogy a versenyzőnek meglegyen a bizalma az edzőjében. Ha megvan a bizalom, lehet eredmény is. Én nagyon megbíztam Schulek Ágostonban és Zarándi Lászlóban is, és az eredmények szerint nem hiába. 35 évesen még képes voltam 8 métert ugrani és indulhattam a barcelonai olimpián is. Igaz, a döntőbe már nem kerültem be, de ott voltam.
Ahogy beszélünk a régi időkről, csillog a szemed, láthatóan élvezettel emlékszel vissza ezekre az évekre. Pedig például az olasz sportbírók olykor érdekes dolgokat műveltek…
Én csak egyszer tapasztaltam, de szerencsére leleplezték őket az 1987-es római világbajnokságon– hozzáteszem, a közelben ülő magyarok látták, hogy amikor Giovanni Evengelisti egyik ugrásánál 837 cm-t írtak ki, az olasz versenyző valójában a 8 métert sem érte el – de a dolog kiderült, így ma már ez is csak emlék.
Ha ma újrakezdhetnéd, ugyanezt csinálnád? Újra az atlétikát választanád?
Igen.
Mit adott Neked az atlétika, hogy ennyire szereted?
Sportélményt, a mindennapos mozgás örömét, a rendszerességet, a követelményrendszert és a céltudatosságot. Ezek általános értékek, fontosak az életben, ezeket megéltem versenyzőként. Tanárként pedig annak örülök, hogy a TF-en a vezetője és oktatója voltam egy országos atlétikai képzési programnak, amelyet közel 4 ezer pedagógus végzett el, akik megkapták azokat a játékos eszközöket, amelyekkel az általános iskolákban heti egy alkalommal népszerűsítik az atlétikát. Ennek ma már látható eredményei vannak az utánpótláskorú versenyzőknél. Ma is ugyanannyi a tehetséges gyerek, mint régen, csak meg kell őket találni. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ebben nekem is volt és van részem.
Mivel ajánlanád az atlétikát a mai fiataloknak? Miért válasszák ezt a sportágat?
Scheidler Gézának a szövetség sportigazgatójának a mondását idézném: „Az atlétikával nem lehet tévedni.” Az atlétika olyan alapsportág, amely önmagában is nagyon színes, sokoldalú képességfejlesztést nyújt, az is profitál belőle, aki később más sportágat választ. Általános– és speciális állóképességet, gyorsaságot, erőt, koordinációs képességeket egyaránt fejleszt és ezekre minden sportágban szükség van. Egy atlétikusan képzett ember kevésbé sérülékeny, ezt a sportági tapasztalatokból tudjuk. Az atlétika ráadásul egy jól mérhető sportág, és beleneveli az emberekbe a mindennapos mozgás igényét. Ha nincs mozgás, beteg leszel, előbb-utóbb baj érhet. Társadalmi szinten sem mindegy, hogy az emberek a gyógyszertárakba járnak, vagy egészségesen élnek – az atlétika ebben is segít, ezért megérdemli a népszerűséget. Nagyon bízom abban, hogy az idei budapesti világbajnokság után ugyanazt fogjuk tapasztalni, mint az 1998-as budapesti Európa-bajnokság után, azaz csőstül jönnek majd a gyerekek, hogy ők atléták akarnak lenni. Akkor Gécsek Tibor és Kiss Balázs kalapácsvető arany- és ezüstérme hozta őket hozzánk – remélem, most is lesznek olyan eredményeink, amelyek kedvet csinálnak a sportághoz.
Úgy legyen! Ott leszel a vb-n?
Természetesen! Már voltam stadionbejáráson, fantasztikus a létesítmény, csodálatos lesz ott versenyezni és szurkolni is.
Várhegyi Ferenc
/atletika.hu/