Az egyik szemem sír, a másik nevet – interjú Majoros Istvánnal

Mindkét Lőrincz-testvérnek jó esélye volt arra, hogy aranyérmet szerezzen a budapesti világbajnokságon, de a bíráskodás most sem nekik segített, Viktor a második körig, Tamás a döntőig jutott, ami nagyon szép eredmény, mégsem elégedett vele. Edzőjükkel, Majoros Istvánnal beszélgettünk.

Csalódottak voltak az ezüstérem miatt?

Az egyik szem sír, a másik nevet. Tamástól megszokott, hogy világklasszis teljesítményt nyújt bármely világversenyen, és csodálatos ez az ezüstérem, de a döntőben az orosz Alekszandr Csehirkin könyökkel arcon vágta, amiről nehezen tudom elképzelni, hogy ne direkt lett volna.

Miért?

Ilyen magas szinten már egy versenyző nem kapkod. A földre küldött orosznak három másodpercig nem szabadott volna mozdulnia, ehhez képest már egy másodperc után felpattant és arcon könyökölte Tomit, akinek a szeme is bedagadt, még szerencse, hogy nem tört el az arccsontja. Sike András pedig hiába kért challenge-et.

Nem lehet, hogy a bírók nem látták tisztán?

Ez hasonló eset, mintha a futballban valaki durván, szabálytalanul felrúgja az ellenfelét a bíró szeme előtt, de az úgy tesz, mintha nem látná. Televízión visszanéztem az esetet, tényleg egyértelmű volt, és határozottan állítom, ha valaki egy világbajnoki döntőben egy ilyet nem vesz észre, az hagyja abba a bíráskodást ezen a szinten. Abba bele sem akarok gondolni, hogy esetleg szándékosan nem látták.

Ön szerint ez volt a vereség fő oka?

Egyértelműen, ha valakit orrba vágnak és bekönnyezik, akkor utána nem tud úgy küzdeni. Ez szabálytalanság miatt két pontos intés kellett volna, hogy legyen az orosznak, abban az esetben pedig Tomi a világbajnok. Ha az orosz lenn marad, ameddig kell neki, akkor Tomi biztosan fel tudja emelni és szerzett volna két pontot. A másik oldalon Csehirkin pedig semmit sem tudott vele csinálni, amikor ő volt a földön. Bennem nincs harag, de Tomiban van, amit meg is tudok érteni, viszont biztos vagyok benne, hogy lelkileg és mentálisan fel fogja dolgozni a számára csalódást jelentő döntőt, és azon vagyunk, hogy a tokiói olimpián a fényesebbik érmet hozzuk el.

Ki volt a legnehezebb ellenfele és miért?

A dél-koreai Kim Hjonu, aki nagyon jó birkózó és nagyon kellemetlen stílusa van. De Tomi tavaly is legyőzte a párizsi világbajnokságon.

Tamás testvére, Lőrincz Viktor jó eredménye ezúttal miért maradt el?

Második meccsén végig vezetett a grúz Robert Kobliasvili ellen, de a végén kapott egy intést, ezzel nyert az ellenfele. Nyilván elfogult vagyok a saját versenyzőmmel, de Viktor ment előre, márpedig miért azt intik meg, aki megy előre és támad, próbálkozik? Jogtalan döntésnek érzem, ami azért bosszantó, mert Viktor világbajnok lehetett volna, óriási formában volt, erre egy ilyenen megy el minden? Tudom, nehéz, de meg kell magát ráznia, mert jövőre kezdődnek az olimpiai kvalifikációs versenyek, amit meg kell majd oldania.

Mikor és miért mentek át a Lőrincz-testvérek Önhöz Ceglédről?

Idén januárban jöttek át a Budapesti Honvédhoz, mi kerestük meg őket a szakosztályvezetővel, és rövid mérlegelés után a klubváltás mellett döntöttek. Úgy gondolom, minden versenyző pályafutásában van olyan időszak, amikor változásra, új impulzusokra van szüksége.

Milyen velük dolgozni?

Bátran mondhatom, hogy a Lőrincz-testvérek igazi úriemberek, jól neveltek és tisztelettudóak. Szakmailag pedig legyen elég annyi, hogy minden edzőnek ilyen tanítványokat kívánok, mint amilyenek ők. A birkózás elképesztő mennyiségű munkával jár, a versenyzőnek gyorsnak, erősnek és taktikusnak kell lennie egyszerre, ami rengeteg edzést követel. Ők időben ott vannak mindenhol, hozzáállásukat a sport iránti alázat jellemzi a legjobban.

VINCZE SZABOLCS