meszaros-lajos

AZ MKOSZ SZAKMAI STRATÉGIAI PROGRAMJA. INNOVÁCIÓ A KOSÁRLABDA UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉSBEN

ÖSSZEFOGLALÓ

 

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége nagy fába vágta a fejszéjét. Időt, fáradtságot és szellemi energiát nem kímélve, hozzáfogott egy olyan szakmai program kidolgozásához, amely valamennyi korosztály – az általános iskola alsó tagozatától kezdve a felnőtt kosárlabda válogatottakig – számára hosszú időre meghatározza a gyerekek – később játékosok- fizikai, technikai, taktikai és mentális felkészítését. Mindennek célja egyrészt a sportág bázisának szélesítése, másrészt a hazai és nemzetközi eredményesség növelése.

A Magyar Edzők Társasága fontosnak tartotta, hogy ezt az úttörő munkát megismerje a kosárlabda edzők széles köre, és más sportágak szakemberei is. Ezért szervezünk „Tanuljunk egymástól” logó égisze alatt egy olyan konferencia sorozatot, amelynek keretében azok a sportágak, amelyek rendelkeznek hasonló komplex szakmai programmal, azt másokkal is megismertessék.

Szeptember 28-án ennek a sorozatnak első láncszemeként mutatta be az MKOSZ a frissen kidolgozott szakmai programját. A konferencia nagy érdeklődést váltott ki, más sportágak jeles szakemberei is helyet foglaltak a hallgatóság soraiban.

szalay-ferenc

A bevezető előadásban Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke ismertette a sportág hazai és nemzetközi helyzetét és meghatározta azokat a célokat, amelyek elérése érdekében a szakmai programot kidolgozták. Ezek: a sportág népszerűsítése és bázisának szélesítése, minél több jól képzett kosárlabdázó nevelésével a hazai bajnokságok színvonalának növelése, az adminisztratív intézkedések mellett ezzel is elősegítve, hogy a legfelsőbb osztályban az idegenlégiósok helyett minél több fiatal magyar játékos szerepeljen. Ez természetesen kihat a nemzetközi eredményességre is, mint annak első jelei mind utánpótlás, mind felnőtt szinten máris jelentkeznek.

dr-lukasz-trzaskoma

A fizikai képességfejlesztő programot Dr. Lukasz Trzaskoma, az MKOSZ fizikai képességfejlesztő programjának vezetője mutatta be. Előadásában és prezentációjában részletesen ismertette az egyes korosztályoknál megvalósítandó célokat. Kihangsúlyozta, hogy a képzésnél az életkori sajátosságokat és az egyéni adottságokat messzemenően figyelembe kell venni. A szövetség honlapján oktató videók tucatjai állnak az edzők rendelkezésére, a megfelelő szakmai magyarázattal.

A technikai képességfejlesztő programot a szövetség utánpótlás válogatott edzője, Váradi Attila ismertette. Ez a program is arra koncentrál, hogy az életkori sajátosságok alapján kisgyermek kortól kezdve mit és milyen módszerekkel érdemes és kell a kosárlabdázás technikájából megtanítani ahhoz, hogy 14 – 15 éves korukra a fiatal kosárlabdázók elsajátítsák a kosárlabdázás technikai repertoárját. Arra külön felhívta a szakemberek figyelmét, hogy az alapok elsajátítása után tág teret kell engedni az egyéni sajátosságok érvényesülésének, azok tökéletesítésének. Az interneten ebben a témában is sok videó áll az edzők rendelkezésére, oktató tevékenységük segítésére.

A taktikai képességfejlesztő programot Ferenczi Tamás utánpótlás válogatott edző ismertette. A taktikai képzés megkezdésének a játékos nevelésben megvan a meghatározott időszaka. Természetesen a taktika oktatásának feltétele a megfelelő technikai képzettség, így a kettő szorosan kapcsolódik egymáshoz. Különösen fontos az egyes taktikai elemek oktatásában a fokozatosság betartása, kezdve az 1 -1 elleni játékkal, eljutva bonyolult játékhelyzetek megoldásáig. Az oktató videók tárházát állandóan gazdagítják és azokat megfelelő szakmai instrukciókkal látják el. Ilyen szempontból a szakmai program egyáltalán nem lezárt, az ezen dolgozó szakemberek folyamatosan fejlesztik bővítik a programot.

A délutáni programban Az MKOSZ kosárpalánta programját Mészáros Áron programvezető mutatta be. A program az óvodákra és az iskolákra épül. Kezdetben csak néhány iskolában vezették be és néhány tucat gyerek vett részt a programban. Mára a program kiszélesedett: több városban és iskolában közel ezer gyereket foglalkoztatnak. A legnagyobb vívmány, hogy a kosárpalánta program szakmai anyaga bekerült az iskolai kerettantervbe. Az iskolák tanév közben is bekapcsolódhatnak a programba, de a jellemző az, ha a bekapcsolódás a tanév elején történik. A programban részt vevő testnevelő tanárok és edzők részére a szövetség speciális felkészítést biztosít, az iskolákat pedig felszereléssel látja el.

pankar-tibor

A pszichológia szerepéről a kosárlabda utánpótlás-nevelésben Pankár Tibor sportpszichológus, korábbi válogatott játékos tartott előadást. Azon túl, hogy kihangsúlyozta a pedagógiai és pszichológiai szempontok jelentőségét a játékos nevelésben, részletesen kitért a játékosok fejlődését, eredményességét meghatározó környezeti tényezők – szülők, edzők – megfelelő orientálásának fontosságára is. Nagyon fontos, hogy a gyerekeket, játékosokat érő mentális hatások összehangoltak, egy irányba mutatók legyenek, segítsék a motiváció fenntartását és növelését, a tudatos és objektív önértékelés kifejlesztését.

hartyanyi-zsolt

Mint minden csapatsportnak, a kosárlabdázásnak is nélkülözhetetlen és sokat vitatott szereplői a játékvezetők. Hartyányi Zsolt FIBA nemzeti instruktor előadásában azt ismertette meg a hallgatósággal, hogy milyen sokrétű és alaposan kidolgozott módszerekkel történik a játékvezetők oktatása, felkészítése, tevékenységük szakmai, etikai értékelése. Ugyanúgy, mint a játékosoknak, nekik is mérkőzésről mérkőzésre „formában” kell lenniük, elméletben és gyakorlatban állandóan képezni kell magukat. Nagyon fontos a mérkőzések utáni önértékelés, mert a játékvezető legtöbbet a saját hibáiból tanulhat. Ehhez a játékvezetők honlapja rengeteg segítséget ad, a játékvezetőket irányító testület pedig folyamatosan figyelemmel kísérheti fejlődésüket, teljesítményüket.

dr-szabo-tamas

A kosárlabdázásban is meghonosodott az akadémiai képzés rendszere. Jóllehet az elnevezés mögötti megkívánt szakmai tartalomnak nem minden, magát akadémiának nevező sportszervezet, szakosztály felel meg. Az akadémiák labdarúgásban megkezdett auditálását a kosárlabda sportág is átvette. Az első felmérési kör eredményeit Dr. Szabó Tamás a Testnevelési Egyetem Sporttudományi és Diagnosztikai Központjának igazgatója ismertette, aki a labdarúgó akadémiák auditjának vezetője is volt. Részletesen ismertette a hallgatósággal az auditáció lényegét, módszereit. Már ez az első mérés is nagyon fontos tapasztalatokat hozott és segített a jövő feladatainak meghatározásában. A folyamatos minőség-ellenőrzés hozzájárul az akadémiai képzés szervezeti, szakmai feltételeinek egységesítéséhez, fejlesztéséhez, a képzés javításához.

A résztvevő szakemberek nagyon informatívnak, értékesnek minősítették a konferenciát. A más sportágakból megjelent edzők, szakvezetők gratuláltak az MKOSZ szakmai vezetésének a példamutató szakmai anyaghoz.

Köpf Károly