Az olimpiai mozgalom közvetlenül is profitálhat a Nagy Sportágválasztóból
A pénteki nap sikere után, szombaton vegyes időjárás, de így is rengeteg érdeklődő kísérte aktív figyelemmel a XIX. Budapesti Nagy Sportágválasztót. A kilátogató gyermekek és szüleik, sportbarátok, szurkolók ezúttal is sok olimpikonnal, bajnokal találkozhattak a két nap során.
A rendezvényen mintegy 100 sportággal ismerkedhettek meg a kilátogatók. A mozgásformákat szakképzett oktatók, edzők mutatták meg a gyermekeknek, de sokszor az olimpikonok is “pályára léptek”. Imre Géza vívott, Péni István a lövészetben segített, Sárosi Laura pedig “meccseket” játszott a jelentkezőkkel.
A MOB ezúttal is támogatója volt a sportágválasztónak, a szervezet mini 5próbával, olimpiai kvízzel, nyereményekkel aktiválta a résztvevőket, a szerencsések ajándékokat is kaptak. A sportágválasztó kiváló alkalom volt a 2024-es budapesti olimpiarendezés népszerűsítésére is.
Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója amolyan házigazda szerepet töltött be a színpadon, megszólaltatva a fellépő sportolókat, olimpikonokat, bajnokokat – köztük például a riói hősök közül Hosszú Katinkát, Szász Emesét és Szabó Gabriellát.
Siklós Erik egyik nyilatkozatában azt fejtegette, az olimpiai mozgalom közvetlenül is profitálhat a Nagy Sportágválasztóból. “Nagyon fontos, hogy minél nagyobb lehessen a merítés, növekedjen azoknak a száma, akik elkezdenek egy-egy sportágat, és ebben rengeteget segíthet a Nagy Sportágválasztó. Úgy is, mint a sportot népszerűsítő, és úgy is, mint a választás előtt álló fiatalokat és szüleiket segítő rendezvény” – hangsúlyozta a MOB igazgatója.
Na és hogyan választottak anno sportágat olimpikonjaink?
(MOB)