Beindult a szezon: elkezdődött a MET továbbképzési programja
Már tavaly is rendkívül sikeres volt, idén februárban pedig újra elindult a Magyar Edzők Társaságának továbbképzési programja, mely az esztendő során szinte heti sűrűséggel tart a kiemelt hazai edzőkön kívül a szervezet tagjainak fontos és aktuális témákkal foglalkozó szakmai előadásokat.
A Magyar Edzők Társasága (MET) fő feladatának tekinti a hazai edzők továbbképzését és tudásának folyamatos bővítését. Ezt a célt szolgálja a kreditrendszeren belüli éves továbbképzési program, amely 2018-ban is sikeres és népszerű volt, februárban pedig idén is elindult.
„A sorozatot, mely a kiemelt edzők továbbképzési programjának része, évről évre az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárságának támogatásával és együttműködésével indítjuk el – mondta Köpf Károly, a MET titkára, a továbbképzés lebonyolításáért felelős vezető. – Az idei év programjának tervei között konferenciák, műhelybeszélgetések és laborgyakorlatok is szerepelnek, a témakínálat pedig igen széles, a sportpszichológiától kezdve, a sportetikán és sportpedagógián át a biomechanikáig a lehető legtöbb szakmai területet igyekszünk lefedni.”
Köpf hozzátette, időben is igyekeznek alkalmazkodni az érdeklődőkhöz, és aki eddig nem tudott részt venni az előadásokon, online, élőben is tudta követni azokat. Annyi változtatás azonban idén várható, hogy a konferenciák felvételei zárt körben, a szervezet tagjaink és a 184 KEP-es edző számára lesz elérhető.
„Itt jelentős szellemi értékről van szó, az évek során pedig tekintélyes szellemi kincs halmozódott fel” – fogalmazott. – Újdonságként indul idén, egészen pontosan márciusban a MET e-learning felülete is, amely tagjainknak és a kiemelt edzőknek korszerű, naprakész ismeretanyagokat tesz hozzáférhetővé egy könnyen kezelhető és áttekinthető felületen. A tartalom jelentős része készen van, már csak a technikai háttér finomítása van hátra.”
Az egész év során 34 eseményből álló sorozat kiemelt partnere a Testnevelési Egyetem, amely témákkal és előadókkal járul hozzá a programhoz, biztosítva annak szakmai hátterét. A MET szervezni fog műhely látogatásokat is, amelynek keretén belül a résztvevőknek lehetőségük nyílik új módszerek és eszközök kipróbálására.
A Magyar Antidopping Csoport szakmai segítségével tartott három doppingellenes rendezvény mellett és a szakmai kiadványok a szokásoknak megfelelően 2019-ben is rendeznek egy elméleti és gyakorlati részt egyaránt tartalmazó szakmai tábort Tatán, melynek tavaly a „mozgásoktatás módszerei” volt a témája, idén pedig „a teljesítményjavító és fejlesztő innovatív módszerek és eszközök bemutatása” lesz.
A sorozat egyébként már el is indult, az idei első konferenciát Szász Máté biológus, a Scitec Institute vezetője tartotta február 13-án, előadásának címe „Az állóképesség támogatása” volt. A rendezvény sikerét remekül jelzi, hogy a teltházas előadáson a legjobb magyar edzők – többek között Somogyi Béla, Csipes Ferenc, Plagányi Zsolt, Virth Balázs – is jelen voltak.
“A hallgatóság összetétele több volt, mint impozáns, hiszen olyan edzők jöttek el, akiknek tanítványai összesen mintegy negyven olimpiai érmet nyertek – mondta Szász Máté. – Az érdeklődés talán annak is volt köszönhető, hogy a témát teljesen újszerű, az eddigitől eltérő megközelítésből vizsgáltam. A másfél órásra tervezett előadás eleve elhúzódott, és majdnem egy órával tovább tartott, a végén pedig még másfél órán át tettek fel kérdéseket. Sőt, az előadásnak utóélete is van, azóta több edzővel is felvettük a kapcsolatot.”
Innentől kezdve az előadások heti rendszerességgel követik majd egymást a Magyar Edzők Társaságának központjában, a Magyar Sportok Házában, a következő rendezvényt február 27-án tartják “Sportszülő – áldás vagy átok?” címmel.
VINCZE SZABOLCS