A tavaszi továbbképzési szezont kedden, június 14-én – már hagyományosan – az idei második doppingellenes konferencia zárta. Dr. Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője a szokásos ügyszeretettel és lendülettel tartotta meg az edzők részére kötelező tájékoztatóját.

Mint a korábbi előadásaiban, most is rendkívüli alapossággal hívta fel az edzők figyelmét mindazokra az előre tervezhető és váratlan körülményekre, amelyek megfelelő kezelése esetén elkerülhető bármiféle enyhébb, vagy súlyosabb doppingvétség és az azzal járó szankció. A WADA évről-évre újabb és újabb szigorításokat vezet be a doppingolás megelőzésére és a MACS szigorúan követi a WADA előírásait.

Részletesen kitért a biológiai útlevél bevezetésének előnyeire. A biológiai útlevél folyamatosan követi és rögzíti a sportoló azon élettani mutatóit, amelyek az esetleges doppingvétség szempontjából relevánsak, ezáltal jó és biztonságos tájékoztatást ad a sportolónak, az edzőnek és az orvosnak egyaránt a sportoló állapotáról. Ismét felhívta a figyelmet a TUE rendelettel kapcsolatos gyakorlati teendőkre, az étrend-kiegészítők használatának veszélyeire és részletesen kitért a megengedett teljesítményfokozó módszerekre is. Hangsúlyozta a sportoló személyes felelősségét a doppingvétség elkövetésében és utalt az edzők és a sportolót körülvevő más személyek felelősségére is.

Összességében a tavasz továbbképzési szezon értékes, informatív előadással zárult.

Magyar Edzők Társasága / Köpf Károly /