E-learning: a cél egy széleskörű szakmai platform létrehozása
November elsején indul a Magyar Edzők Társaságának E-learning felülete, amelynek hátteréről, tartalmáról és céljairól Csabai Edvin sportigazgató beszélt.
Az EMMI Sportért Felelős Államtitkárság 2017-ben a Magyar Edzők Társaságát (MET) bízta meg a Kiemelt Edző Program gondozásával, amelynek szabályzatában rögzítetteknek megfelelően a MET kidolgozta a továbbképzési programját.
Az indulás óta eltelt időszakban a saját ötleteken túl a szövetségi konzultációkon tapasztaltak és az edzők véleménye alapján igyekeztek bővíteni a rendszert, elsősorban könnyen elérhető szakmai anyagokkal.
“A fejlesztés irányai a kezdetektől egyértelműek voltak a MET számára, így hamar kézenfekvővé, mondhatni megkerülhetetlenné vált egy E-learning felület létrehozása – mondta Csaba Edvin, a szervezet sportigazgatója. – Ennek érdekében több hazai és külföldi rendszert megvizsgáltunk, többek között a Debreceni Egyetemét, a Testnevelési Egyetemét és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságét is, majd az így szerzett tapasztatok alapján kezdtük meg az informatikai és tartalmi fejlesztést.”
Csabai hozzátette, hogy a fő szempont mindig is egy felhasználóbarát felület létrehozása volt, amely kézzel fogható segítséget nyújt a tagok számára, elsősorban gyakorlati anyagokkal feltöltve a rendszert, amely az edzők és a szakma számára a mindennapi munka során is használható. A MET egyébként 2017 óta a legtöbb, általa rendezett szakmai előadást felvett, az így rögzített anyagok szintén elérhetőek lesznek a MET E-learning felületén.
“Az egyik legérdekesebb sorozatunk ’Az én edzőm’ címet viseli, melyben jelenlegi és egykori sikeres sportolók osztják meg gondolataikat edzőikről, arról, miért tartják őket jó szakembernek, és miben segítettek nekik eredményeik elérésében – fogalmazott Csabai Edvin. – Szeretnénk szorosan együttműködni a sportági szövetségekkel is, hogy ne csak a kiemelt edzők számára legyenek elérhetők a szakmai anyagok, hanem a felületet a szövetségek is használják, így tulajdonképpen lehetőséget teremtünk számukra is, hogy szakmai anyagokat tegyenek a rendszeren keresztül elérhetővé. Határozott célunk, hogy ne csak egy szűkebb edzői réteg, hanem idővel valamennyi sportág használja a rendszert, amely így egyre szélesebb körben közölhet szakmai ismereteket.”
A sportigazgató hozzátette, hogy jövő évtől a Gerevich Aladár-sportösztöndíj által támogatott edzők számára is kötelező lesz ez a továbbképzési rendszer, így jelentősen megnövekszik majd a képzésben részt vevő edzők száma.
A Magyar Edzők Társasága 2019. november 1-jén indítja útjára E-learning felületét.
VINCZE SZABOLCS