EGYÜTTMŰKÖDÉS A VILÁGHÍRŰ KÖLNI SPORTEGYETEMMEL
Együttműködési megállapodást írt alá a Kölni Sportegyetem (Deutsche Sporthochschule Köln) és a Testnevelési Egyetem vezetője. Mocsai Lajos és Heiko Strüder a TE Szenátusának jelenlétében látta el kézjegyével a megállapodást.
Az aláírás előtt a két nagy múltú sportegyetem vezetője, Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos és Prof. Dr. Heiko R. Strüder a Testnevelési Egyetem épülő és átadás előtt álló létesítményeiben tartottak bejárást. A nap folyamán egyeztetésre is sor került, amelyen a két felsőoktatási intézmény együttműködésének alapját képező tartalmak kerültek megvitatásra. Mocsai Lajos kiemelte, hogy csak a két egyetem oktatóin és vezetőin múlik, hogy „az együttműködés milyen minőségben fog realizálódni.”
Nagyon örülök, hogy az aláírásnál kollégáim, a Szenátus tagjai is jelen vannak – mondta el a Testnevelési Egyetem patinás főépületének Kistanács termében intézményünk rektora. – Két nagy múltú egyetemről van szó és szeretném nyomatékosítani, hogy a földrajzi közelség, a tanárképzésben és az edzőképzésben meglévő hagyományok rendkívül kedvező lehetőséget teremtenek mindkét egyetem számára az együttműködésre. Három lépcsőben gondolkodunk az együttműködés kapcsán, így a tanárképzésben, a PhD képzésben és egyéb kutatási területeken is közös munkát kívánunk folytatni, de további célunk lehet egy közös mesterképzési szak megalkotása is. Emellett szándékunk, hogy megkönnyítsük a csereprogramokat az egyetemek hallgatói között, valamint közös események, tudományos találkozók és workshopok megrendezését is tervezzük. Örülök, hogy egy minden szempontból ígéretes megállapodást írhatok most alá.”
Az 1947-ben alapított Kölni Sportegyetem Németországban egyedülálló, mert egyértelműen a legjobbnak tartott független sporttal és sporttudománnyal foglalkozó felsőoktatási intézmény. Az egyetem rektora, Heiko K. Strüder az aláírás előtt a következőket mondta.
„Büszkék vagyunk arra, hogy egy velünk azonos szinten lévő egyetemmel köthetünk együttműködési megállapodást. Egyetemünk elkötelezett abban, hogy hallgatóinkat olyan lehetőséghez juttassa, amelyek a szakmai fejlődésüket segíti és kutatási lehetőséget biztosít számukra, mivel ezzel szeretnénk gyarapítani tudásukat. Fontosnak tartom, hogy a mai világban sokszínű képességekkel felvértezett hallgatók kerüljenek ki oktatási intézményünkből, így támogatom az együttműködést a Testnevelési Egyetemmel. Nagyon bízom abban is, hogy ez a kapcsolat hatékony és mindkét intézmény számára komoly tudományos hasznot hozó együttműködés lesz – mondta el a Kölni Sportegyetem rektora, aki megköszönte az együttműködés lehetőségét.
(tf.hu)