Csapatfótózás 2018, Budapest Világbajnokság

Emese átlendült egy nagyobb akadályon – interjú Ritter Árpáddal

A bukaresti birkózó Európa-bajnokságon Barka Emese történelmet írt, az első magyar női kontinensbajnok lett, de az egész női szakág kiemelkedően szerepelt, rajta kívül Sastin Marianna és Németh Zsanett is bronzérmet szerzett, Galambos Ramóna pedig ötödik lett. Ebből az alkalomból a női szövetségi kapitánnyal, Ritter Árpáddal beszélgettünk.

Mondhatjuk, hogy a bukaresti Európa-bajnokságon minden összejött?

Az év főversenye a világbajnokság lesz, de nagyon készültünk erre az Európa-bajnokságra is. A birkózók jó állapotban voltak, ezért előzetesen úgy gondoltam, három, már éremért folytatott csatával elégedett lennék, ebből négy lett, és akár még több is lehetett volna. Ez a kontinensviadal tipikus példája volt annak, hogy evés közben jön meg az étvágy, sőt a lányokban szerintem még van is egy kis hiányérzet.

Hogyhogy?

Emesében azért, mert úgy érezte, voltak technikai hibái, birkózhatott volna szebben is. Zsanett az osztrák Martina Kuenz elleni elődöntő, Marianna pedig az olasz Aurora Campagna elleni elvesztett negyeddöntő kapcsán érzi úgy, hogy megoldhatta volna.

A mezőnyt tekintve reális a magyar női csapat szereplése?

Úgy gondolom, nagyjából a két érem és a pontszerző hely az, ami elvárható ettől a válogatottól, ehhez képest túlteljesítettek a lányok. Hatan voltunk kint, Emesén, Mariannán és Zsanetten kívül az ötödik helyen végzett Galambos Ramóna, aki nemrég váltott súlycsoportot és még bele kell erősödnie, valamint Dénes Mercédesz és Sleisz Gabriella, akik nagyon szépen dolgoznak, de még több önbizalomra van szükségük. Nagyon jó ez a csapat, és idővel jönnek hozzá a fiatalok is.

Barka Emesének sok bronzérem után jött össze az arany. Miben kellett változnia?

Emese már régóta ott van a legjobbak között, igazi profi, és úgy érzem, fejben összeszedettebb lett, és ahogy látom, egyre magabiztosabb. Edzőjével, Ritter Dilettával régóta dolgoznak együtt, a tréner nagyon jól ismeri őt, már a szeméből látja, mikor mire van szüksége. Bukarestben ő is kint volt velünk, ami sokat számított Emesének is, és nagy segítség volt nekem is.

Ezzel az arannyal átszakadt nála egy mentális gát is?

Eddig is nagyon jó eredményei voltak, de igen, szerintem tekinthetjük úgy, hogy át tudott lendülni egy nagyobb akadályon. Ebben az eredményességben egyébként óriási szerepe van annak, hogy a válogatott nagyon jó közösséget alkot, mindenki nyugodtan dolgozhat. Többen képesek arra, hogy hozzák a jó eredményeket, így nem egy embertől függ minden, ami akár nyomasztó is lehet. Ráadásul remekül tudok együtt dolgozni a versenyzők edzőivel is.

Emese technikailag is változott, vagy arra már nem igazán volt szükség?

Az évek során folyamatosan változik mindenki, és a sérülések miatt sajnos nem mindig a megfelelő irányban, és sajnos Emese sem kerülte el a sérüléseket. Jelenleg az ő birkózásában az erő és az állóképesség dominál, aminek a lényege, hogy ezek segítségével hibára késztesse az ellenfelét. Ezt ő is tudja, mikor az Eb-n győztesen jött le az ukrán Tetjana Kit elleni döntő után, akkor is azt mondta nekem, hogy nem birkózott szépen. Viszont ha szép, ha nem, ezt kel csinálni, mert neki ez a stílus fekszik, ráadásul az évek alatt letisztultabb lett, és úgy látom, egyre jobban tud koncentrálni az adott feladatra.

Ön egyébként szokott izgulni a versenyek előtt és alatt?

Persze, ilyenkor az edzőben is dolgozik a feszültség, már csak azért is, mert tudja, otthon is várják tőle az eredményt, és ott vannak a saját elvárásai is, az azoknak való megfelelés. Viszont én inkább befelé forduló alkat vagyok, ezért ezt nem mutatom ki ezt a feszültséget, ami a versenyzőnek nem is tenne jót. Inkább arra kell törekednem, hogy megnyugtassam a versenyzőket, de az sem jó, ha a ló másik oldalára esek át, mert egy pillanatra sem szabad egy versenyt komolytalannak érezniük.

Hogyan zajlik majd az olimpiai kvalifikáció?

Összesen hat olimpiai súlycsoport van a világbajnokságokon és Európa-bajnokságokon megszokott tízzel szemben, és a szeptemberi világbajnokság lesz a sportágban az első kvalifikációs világverseny, súlycsoportonként az első öt helyezett szerez kvótát. Ezen kívül jövő márciusban rendeznek majd két olimpiai kvalifikációs versenyt, amelyen nem indulhatnak azok, akik már kijutottak. Az első egy kontinentális, a második egy világszintű verseny lesz, mindegyiken a döntősök jutnak ki Tokióba.

A magyar csapatból kiktől várja, hogy ott lesznek az olimpián?

Két-három kvóta nagyon jó lenne, amit egyébként a tavalyi világbajnokság alapján meg is szereztünk volna, ha az kvalifikált volna, tehát ez a célkitűzés reális is. Elsősorban azokra a versenyzőkre támaszkodhatunk, akik Bukarestben is érmet nyertek, de még az is lehet, hogy okoz valaki meglepetést a többiek közül. Sűrű a mezőny, amit az nehezít, hogy míg 2016-ban húsz versenyző volt súlycsoportonként, Tokióban már csak tizenhat lesz.

Milyen az utánpótlás? A húzónevek mögött már ott vannak a fiatalok?

Vannak tehetségeink, gondolok itt például Szél Annára, Szenttamási Rózára, Szabados Noémire, Bognár Erikára, Nagy Bernadettre vagy Elekes Emesére, akik egy kivételével valamennyien junior korosztályúak, Szenttamási pedig még kadétok között versenyez. Szoktak a felnőttekkel együtt dolgozni, hívom őket edzőtáborokba vagy nemzetközi versenyekre, próbálom őket integrálni, mert úgy vélem, jót tesz nekik, ha olyan példákat látnak, mint Sastin Marianna és Barka Emese.

Hogyan fog kinézni a magyar női birkózás idei éve?

Az Európa-bajnokságon már túl vagyunk, a főverseny pedig a szeptemberi világbajnokság lesz. Ezen kívül lesz az Európa Játékok Minszkben, amelyre négy versenyzővel megyünk, és ugyan nem lehet kvótát szerezni, érmeket viszont igen. Ezen kívül lesz két nemzetközi verseny is, májusban Olaszországban, Szardínián, júliusban pedig Törökországban, amelyeken világranglista-pontokat lehet szerezni.

Ez miért fontos?

Mert a világranglista első négy helyezettje kiemeltként indul a világbajnokságon, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az első fordulóban nem kell birkózniuk. Erre mindhárom bukaresti érmesünknek jó esélye van.

VINCZE SZABOLCS