Faragó Tamás: a pénz határozza meg a csapatok erejét!
Végéhez közeledik a hazai pólós idény, a Ferencváros már a döntőben van. Az Eger és a Szolnok még küzd a fináléba kerülését. Faragó Tamás olimpiai- és világbajnok vízilabdázó a jochapress.hu felkérésére készséggel vállalkozott egy aktuális gyorselemzésre.
– Milyen benyomásokat szerzett a 2017/2018-as bajnoksággal kapcsolatosan?
– Mivel a meccseknek legalább a harmadát láthattam, így van véleményem is. Az erőviszonyok változtak, amit úgy is mondhatnék, hogy a pénz határozza meg a csapatok erejét!
– Miként más sportágakban, így a vízilabdában is sok külföldi vendégjátékos szerepel az együttesekben.
– Több vetülete is van ennek a kérdésnek. Egyrészt örülök, hogy olyan kitűnő sportemberek érkeznek hozzánk, akiktől van mit tanulni. Azt viszont már túlzásnak tartom, hogy például egy ausztrál játékosért versenyezzenek a klubok: ki tud érte többet fizetni.
– És a hazai utánpótlást miként értékeli? Mit várhatunk a fiataloktól?
– Érdekes a helyzet. Nálunk a gyerekek 16 éves korukban nagyon jók, de legtöbbjük 19 évesen már elindul a visszafejlődés útján. Tehetségek egyébként ma is vannak, de kevesebb közöttük a valóban nyerő típus.
– Mit szól az Eger legutóbbi két sikeréhez, amelyeket a tavalyi bajnok Szolnok ellenében ért el?
– Az egriek játékoskerete is elég jó, van egy kitűnő kapusuk és egy hasonló edzőjük. A Szolnoknál tavalyhoz képest egy kis hátralépés is történt, de ettől még nem lefutott ügy, ki lesz az FTC ellenfele a döntőben.
– A válogatott helyzetét, jövőjét hogyan látja?
– Elég nagy bajban van a nemzeti együttes, miután több klasszisunk is abbahagyta, illetve nem kíván szerepelni a legjobbak között. A riválisok erősödése folytán közben úgy alakult, hogy a magyar válogatott vezetése az 1-4. helyezések helyett már inkább az 1-8. pozíciók egyikében kell gondolkodjon. Komoly nehézséget jelenthet az a változtatás is, amely szerint a tokiói olimpiára a korábbi 13 helyett már csak 11 játékost lehet nevezni. Ebben a helyzetben sokkal inkább szükség lesz olyan pólósokra, akik minél több pozícióban képesek majd helytállni.
– Évek óta visszatérő témát jelentenek a sportág érdekeit szolgáló szabályváltoztatások. Ezen a téren mire számíthatunk?
– Lassan mennek a dolgok. Akik döntési helyzetekben vannak, addig mindent elkövetnek, hogy pozícióba kerülhessenek, azután viszont már ráérősebbek. Azt viszont mindenképpen szóba hoznám, hogy május közepére beáll a holtszezon. A szabadtéri lehetőségek pedig jóformán teljesen kihasználatlanok a hazai vízilabdázásban.
(jochapress / Jocha Károly)