Indul az edzők E-learninges képzése!

Amikor a Kiemelt Edző Program a Magyar Edzők Társaságához került, egy kredit alapú továbbképzési rendszert alakítottunk ki a tagok számára, hogy szakmai fejlődésüket biztosítsuk. Ehhez kapcsolódóan a MET 2017-ben további komoly továbbképzési programot indított el, melynek a célja mai napig nemcsak az, hogy ismereteket adjon át a részvevőknek, hanem hogy a legkorszerűbb kutatásokkal, nemzetközi eredményekkel és újdonságokkal ismertesse meg őket.

Ennek következő lépéseként magától értetődő ötlet volt, hogy ezt a továbbképzési rendszert az interneten, azaz online is bővítsük, ezért tavaly a szakmai partnereinkkel elkezdtük egy E-learning rendszer kidolgozását. A technikai fejlesztés mellett természetesen a tartalom fejlesztése is nagy hangsúlyt kapott, melyben a Testnevelési Egyetem volt a legfontosabb szakmai partnerünk, ahogy egyébként a legtöbb továbbképzési programunkban is.

A hamarosan induló E-learning rendszerünkben lesznek olyan tartalmak, amelyekre a programban résztvevő edzők kreditpontokat kaphatnak, és sok olyan, amelynek célja az aktuális és gyakorlati tudás fejlesztése és továbbadása lesz.