A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben január elején indított, Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó neves szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő problémás szituációt, és elmondják, azok megoldására milyen praktikákat alkalmaznak. Most a 2023-ban Európa-bajnoki címet kiérdemlő U15-ös fiú vízilabda-válogatott szövetségi edzője, Juhász Zsolt a kudarc kezeléséről osztja meg gondolatait.
Szeretném előre leszögezni, hogy hasonló helyzetben még sosem voltam, és úgy gondolom, nagyon kevesen éltek át ilyen szituációt.
Tavaly júliusban az U15-ös fiú vízilabda-válogatottal mint szövetségi edző vettem részt a korosztály Montenegró fővárosában, Podgoricában rendezett Európa-bajnokságán. Az Eb-t már az új lebonyolítás szerint rendezték, amely szerint a papíron legjobb nyolc válogatott két kiemelt csoportban kezdett. Innen az első kettő automatikusan továbbjutott a nyolc közé, a harmadik és a negyedik helyezett pedig a nyolcaddöntőben folytatta egy alacsonyabban jegyzett csoportból továbbjutó ellenféllel.
Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy bár ez első három mérkőzést is fontosnak tartottuk, tudtuk, hogy azoknak nincs igazi, komoly tétjük, hiszen a csoportkör után a négyesünkből egyetlen csapat számára sem ér véget az Eb. Figyelembe véve mindezt,
Hogy miként készült a csapat az új lebonyolításra és mit jelentett számukra ez a lehetőség az idei év első Magyar Edző számában olvashattok.
Forrás: Utanpotlassport.hu