A 171-szeres válogatott kézilabdázó, Kertész Balázs a kevésbé egyszerű utat választotta. Talán nem is meglepő, hogy mérnöki diplomáját és rátermettségét mindmáig igyekszik kamatoztatni.

– Kézilabdás pályafutásom kezdete óta mondhatni a hagyományos úton-módon lehet engem nyomon követni – emlékeztetett az egykor kiváló, balkezes jobbszélső. – Óbudán, a Haller Pál nevét viselő általános iskolában barátkoztam meg későbbi sportágammal, Urbán Ilona, Csöpi néni segítségével. Az úttörő olimpia korcsoportos versenyein is játszottam, majd egészen fiatalon, 11 évesen bekerültem az Elektromos szakosztályába. Ott edzőim közül Fekete Gábor, Balogh István és Zsiga Gyula nevét kell megemlítenem.

– A létrafokokat gyorsan megmászó legény 17 évesen már eljutott a felnőtt csapat keretéig. 

– Nem volt valami dicsőséges időszak ez, hiszen a korábbi háromszoros bajnok Elektromos SE 1987/88-ban a kiesés ellen harcolt. Még a 43 éves Vass Karcsinak is be kellett szállnia beállóként a játékba ahhoz, hogy ez a csúfság ne történhessen meg a bordó-sárga színekben szereplő klubbal. Végül sikerült bennmaradnunk az élvonalban, 1989-ben pedig 19 évesen már Mocsai Lajos szövetségi kapitány is behívott a válogatott keretbe. A Balti Kupa eseménysorozatán át is estem a válogatottbeli tűzkeresztségen.

– Az 1990-es évről pozitív emlékei lehetnek. 

– Komáromi Ákos személyében egy más szemléletű edzője lett a Tromosnak. Akkor még nem volt ennyi futás, mint ami mostanában természetes, mi viszont az átlagnál jóval többet futottunk. Komáromi jócskán felgyorsította a csapatot, amely nem kis meglepetésre megszerezte negyedik bajnoki címét. Edzőnk pedig nem maradt egy újabb szezonra, inkább visszament Debrecenbe.

– Pályafutása alatt bizonyára voltak olyan játékostársak, akikre szívesen emlékszik vissza. 

– Ha valakit, hát Pásztor Pistát mindenképpen ki kell emelnem, hiszen vele klub- és válogatott szintem legalább tizenöt évet töltöttem együtt. A beálló Rosta Mikire is szívesen gondolok, mert ő egy igazi csapatember volt. Marosi László pedig amikor visszajött Lemgoból, a Dunaferrben csodás szezont produkált. Óriási része volt abban, hogy 2000-ben Dunaújvárosban is bajnokcsapat tagja lehettem.

– Dunaújvárosba egyébként 1996-ban igazolt az Elektromosból úgy, hogy közben már lemaradt egy olimpiáról. 

– Ez 1992-ben történt és Barcelonától valóban csak karnyújtásnyira voltam. Akkor azt mondhatták, túl fiatal vagyok (22 éves volt), a másik ötkarikás városom, melyre szintén csalódottan gondolok vissza, az 2004, Athén. Miként 1992-ben, úgy 2004-ben is eljutottam az utolsó keretszűkítésig, utóbb Skaliczki László nem adta meg a lehetőséget. Ekkor már alighanem öregnek számítottam a 34 évemmel?

– Nem mondhatja magát túl szerencsésnek, hiszen egy Magyar Kupa győzelemről is lemaradt. 

– Az 1997-ben történt, a Tromos akkor lett a Veszprém legyőzésével a százhalombattai döntőben váratlanul kupagyőztes. Ezt sajnálom, viszont annak mindmáig örülök, ami nagyon keveseknek adatott meg, hogy három, különböző élcsapat tagjaként egyaránt magyar bajnok lehettem, az Elektromosban, a Dunaferrben és a Veszprémben.

– 1987 és 2005 között szerepelt a hazai élvonalban, miközben a legkülönfélébb felfogást képviselő edzők kezei alatt fordult meg. Milyen benyomásokat szertett mestereiről? 

– Vass Karcsitól kezdve Hunyadkürti János, Hajdu János, Kovács László, Skaliczki László, Komáromi Ákos, hogy a legfontosabbakat említsem. Mindenki erényeit elismerve Hunyadkürtit talán külön is méltatnám, aki egy kimondottan fineszes valaki volt, jól és eredményesen használta az eszét.

– 2005-ben egy váratlanul jött veszprémi évvel zárta pályafutását, de még sokáig a sport közvetlen vonzásában maradt. 

– Tizenhat év a Tromosban, nyolc a Dunaferrben, ehhez jött még a veszprémi kirándulás és utána az NB I B-s Százhalombattában is játszogattam még néhány évet, miközben már a MOL teljes munkaidejű dolgozója lettem. Ott karbantartási témákra szakosodtam, majd az utóbbi öt évben a MOL egyik legnagyobb beszállító cégéhez, a Panen Kft-hez „igazoltam át”.

– Mivel három gyermeke közül már a legkisebb is egyetemista, így jobban ráér nyomon követni az aktuális sporteseményeket is. 

– A legutóbbi világversenyen 5. helyet kiharcolt férfiválogatott ugyancsak acélos volt! Amit bemutattak, az jogos reménnyel tölti el a sportág kedvelőit, így engem is. Imre Bence berobbanása jóleső érzéssel tölt el. Mondhatom, jó a játékosanyag, talán csak a szélsőkkel nem vagyok maradéktalanul elégedett. Őket többet is lehetne foglalkoztatni. Ami pedig a az olimpiára való kijutást illeti, azt nem jósolnám meg, ki lesz a négy rivális közül a másik, Párizsba kijutó válogatott, de abban nagyon bízom, hogy a magyarok az első kettő között lesznek.

(jochapress.hu / Jocha Károly)