Kritikus helyzetben az öttusázók
Miközben kiemelt sportágként többszörösére nőtt az öttusa állami támogatása, a magyar felnőtt élmezőny tizenhárom főre csökkent. A sikertelen riói játékok után a kétszeres olimpiai bajnok Martinek Jánossal, a szövetség megbízott főtitkárával a gondok megoldásáról is beszélgettünk.
– Milyen állapotban van a magyar öttusa?
– Vegyes a kép. A megnövekedett állami támogatás, a sportágfejlesztési program hatására nőtt a szakosztályok száma, az utánpótlás pedig jelentősen szélesedett. Az úgynevezett piramis alapját tehát sikerült megerősíteni, de amíg a tehetséges tíz-tizennégy éves fiatalokból nemzetközi szintű felnőtt versenyző lesz, ahhoz nyolc-tíz év kell.
– Jelenleg hét férfi és hat női felnőtt versenyzőnk van. Miért csökkent ilyen minimálisra a hazai élmezőny?
– Mert például az egyesületekben megszűntek a sportállások. A tehetséges fiatalokat a szakosztályok nem tudják megtartani. Ha családja anyagilag nem támogatja a juniorkorú versenyzőt, akkor az iskolai tanulmánya után kénytelen befejezni az öttusázást. Mert csak az a sportoló részesülhet Gerevich-ösztöndíjban, aki már a nemzetközi junior vagy felnőtt mezőnyben is eredményes.
– A szakosztályok is kapnak az állami támogatásból. Miért nem fordítják ezt a tehetségek megtartására?
– Mert az nem olyan egyszerű. A pénzt címkézve kapják, meghatározzák, hogy mire költhetik. Például csak edzői bérre, de azt is meghatározott százalékig.
– De így hiába nő a mennyiség, ha a minőségre már nem jut pénz.
– Jut, de csak akkor, ha a versenyző már bizonyított. Akkor kaphat ösztöndíjat. A reménységeket ez a rendszer nem támogatja megfelelő mértékben. A fiatalok csak pályázatokból kaphatnak támogatást a felkészülésükhöz.
– Az egykori sikersportág nullapontos lett a riói olimpián. Miért szűnt meg az eredményesebb központi felkészülés?
– A válogatottak Székesfehérvárott és Budapesten készülnek. A közös felkészülés nem szűnt meg teljesen, mert például pesti válogatottak úszását, lövészetét és lovaglását szövetségi edzők irányítják.
– Miért egy szakember vezeti a női és a férfiválogatottat is, amikor a kétkapitányos rendszer sikeresebb volt?
– Igen, de akkor sokkal több válogatott versenyzőnk volt. Hat női versenyzőért nem érdemes külön kapitányt alkalmazni. Ráadásul most már együtt rendezik a női és a férfi viadalokat is a nemzetközi versenyeken, tehát elég egy ember is.
– Ön tudja a legjobban, hogy a vívás döntő szám. Versenyzőink gyenge vívásuk miatt szerepeltek rosszul az olimpián és a junior-világbajnokságon is.
– Valóban, a vívás kulcsszám, mert egy győztes tussal nemcsak pontot lehet szerezni, hanem elvenni is az ellenféltől. Itt is a létszám jelenti a gondot. A mi időnkben, ha lementünk Tatára, a vívókkal együtt több mint ötvenen edzettünk a pástokon. Most jó, ha húszan vívhatnak együtt az edzőtáborban, s ezért a versenyzők kiismerik egymást. Korábban az öttusázók fejlődését segítette, hogy indulhattunk a vívók nyílt világkupa versenyein. Ma már behatárolt, hogy egy nemzetből hányan vehetnek részt ezeken, s ezért az öttusázók kiszorultak a vk-versenyekről.
– Négy öttusázónk indulhatott Rióban, de egyikük sem került be az első tízbe. Lesz személyi következménye a gyenge szereplésnek?
– December ötödikén tartjuk a sportág tisztújító közgyűlését. A tagság ezen megvitatja a beszámolókat, majd voksolhat. Az új vagy az újjáválasztott elnökség dönt arról, hogy ki irányítja majd a válogatottat.
(magyarhirlap / Salánki Miklós)