Kulcsár Gergely 90 évre emelte a tétet!

Nagy utat tett meg a nyírségi Nagyhalászon született, de gyermekévei után ismét Vácon élő Kulcsár Gergely, aki március 10-én, vasárnap ünnepelheti 85. születésnapját. Legsikeresebb tanítványa, az olimpiai bajnok Németh Miklós és szűk baráti köre pénteken este köszöntötte az olimpiai ezüstérmes, kétszeres ötkarikás bronzérmes gerelyhajító mesteredzőt, Kulcsár Gergelyt.  

 

– Öt évvel előbb is együtt ünnepelhettem Kulcsár Gergellyel, így a gratulációt követően arról érdeklődtem: mi változott azóta?

– Sajnos, az egészségem nem maradt a régi, gyengülőfélben vagyok. A porcaim elkoptak, a térdeim nehezen bírják a járást. Egyébként viszont koromhoz képest eléggé elfogadható az állapotom. Régebben az volt a vágyam, hogy legalább annyi évet éljek, ahány méterre elhajítottam a gerelyt. Mivel az egyéni csúcsom 87,06 méter és ez nagyon közeledik, ezért emelném a tétet: bár a kilencven méterig nem jutottam el, mostantól szeretném megérni a 90. évemet is.

– Az Ön útja nem egyenesen vezetett az atlétikai pályákra.

– A Váci Reménység ifjúsági kézilabdacsapatában védtem, de édesapám az ismételt sérülések miatt ettől a sportágtól végleg eltiltott. Ennek ellenére még jó ideig játszottam a Szövőben majd a Kötöttben, miközben rendszeresen részt vettem az akkoriban igen népszerű országos középiskolás atlétikai versenysorozaton. Sprinterként kezdtem, magas- és távolugróként folytattam, az országos döntőbe viszont már gerelyvetőként jutottam be. Első, említésre méltó sikeremet egyébként a Falusi Szpartakiádon értem el 75 méteres gránáthajító eredményemmel.

– Ezek után vágtázó reménységként tartották számon, ám a Honvédban volt jelentkezésekor a dobóedző, Rákhely Gyula előbb érkezett…  

– A sorsom ezzel meg is pecsételődött. 1953-ban az országos ifjúsági bajnokságon 56 méterig jutottam, a TF-re pedig már a világhírű mester, Koltai Jenő tanár úr ajánlására vettek fel.

– Négy év alatt 56-ról 66 méterre javult.

 

– Ekkor végeztem a TF-en, majd 1957 tavaszán új klubomban, az Építőkben hirtelen meg kellett nősülnöm, mert csak akkor kaphattam meg a lakást, ha házas vagyok. Azt hiszem, megszolgáltam a támogatást, hiszen négy olimpiáról három érmet hoztam haza, háromszor vihettem a megnyitón a magyar zászlót és tizenkétszeres magyar bajnoknak mondhatom magamat.

 

– 1972 őszén, visszavonulását követően Koltai Jenő tanár úr átadta Önnek tanítványát, Németh Miklóst.

– Ma is úgy gondolom, Miklósnak akkor már nem a klasszikus értelemben vett edzőre volt szüksége, hanem egy olyasvalakire, akinek a tanácsait meghallgassa, s azután döntsön. Természetesen máig is örülök, hogy a montreali győzelmében (94,58 m, világcsúcs) nekem is van egy kis részem.

– Több mint egy évtizeden át Kuvaitban edzősködött, 1992-ben tért haza, egy egészen átalakult világba.

– A versenysporthoz mind kevesebb közöm volt, az életem pedig ettől függetlenül is eseményekben gazdagnak bizonyult. Megözvegyülésemet követően néhány éve visszaköltöztem fiatalságom városába, Vácra, ahol több családtagom is él. A régi passziókból mára már leginkább csak a ritkított kártyapartik maradtak és a főzés változatlan szeretete. Édesanyám receptjeit máig is örömmel használom; tőle elsősorban a töltött káposztát és a csirkepaprikást vettem át. A húslevesek számos változatát főzöm inyenckedve. Bőven van miből válogatnom recepteket, hiszen legalább harminc szakácskönyvem van…

A legeredményesebb tanítvány, Németh Miklós röviden, de annál konkrétabban nyilatkozott egykori mesteréről.

– Gergellyel mindig szívesen edzettem, mindig megtaláltuk a közös hangot! Az edzésekhez úgy állt hozzá, hogy amit mondott, az mindig segítség volt számomra, nem kényszer. Ez így elmondva nagyon egyszerűnek hangzik, de csak nagyon kevés edző-versenyző kapcsolatban sikerül ezt megvalósítani. Örülök, hogy a mi kettősünk ezen ritka kivételek közé tartozott!

(jochapress.hu / Jocha Károly)