Kulcsár Krisztiánnal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével szinte napra pontosan egy hónappal az után ültünk le beszélgetni, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC/NOB), a Tokió 2020 Szervezőbizottság és a japán kormány megegyezett abban, hogy a koronavírus által okozott egészségügyi krízis miatt a XXXII. Nyári Olimpiai Játékokat későbbi időpontra elhalasztják. Találkozásunkkor már az új időpont is ismert volt: a változatlanul Tokió 2020 elnevezésű eseményt 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik meg.

  • „Mire megszületett a döntés, gyakorlatilag felkészültünk az olimpia elhalasztására. Az utolsó napokban ugyanis nagy nyomás nehezedett a NOB-ra, és annyira felgyorsultak az események, hogy nem érhetett minket váratlanul az illetékesek bejelentése. Bár szomorú bejelentésről volt szó, mégis alapvetően jó hírként éltük meg a halasztást, mivel rosszabb forgatókönyv is elképzelhető volt. Előfordulhatott volna, hogy egyáltalán nem rendezik meg az olimpiát, vagy hogy határozatlan időre halasztják el, ám az, hogy már az első hivatalos hírben az szerepelt, hogy maximum egy évvel „csúsztatják” el, az határozottan optimizmust sugárzott. Tükrözte mindkét fél, a NOB és a házigazdák elkötelezettségét abban, hogy meg akarják rendezi a nyári játékokat. Nem sokat kellett várni, néhány nap múlva pedig már ismerté vált az új időpont is” – idézte fel a közelmúlt eseményeit Kulcsár Krisztián.

A MOB-elnök beszélt arról, hogy menet közben is – amikor a világban szinte napról napra változott a helyzet – minden hír mindenkit elért. Véleménye szerint néha nagy volt a „médiazaj”, de a helyes információkhoz mindig hozzá lehetett jutni.

„Állandó kapcsolatban álltunk az érintettekkel, írtam a MOB-tagságnak, a szövetségek vezetőinek és az összes olimpiára esélyes versenyzőnek, hogy hiteles, naprakész információja legyen mindenkinek.”

Bár az olimpiai ezüstérmes, világbajnok párbajtőrvívó élsportolóként nem élt át hasonló helyzetet, hangsúlyozta, hogy minden versenyző életében lehetnek olyan események, melyeket tragédiaként él meg: például az 1972-es müncheni olimpia terrortámadását, vagy egy-egy olimpia bojkottját. Ebben a helyzetben MOB-elnökként az volt a legfontosabb feladata, hogy megszólítsa a versenyzőket, felhívja a figyelmüket a döntés pozitív oldalára, tudatosítsa, Tokió nem marad ki az életükből.

„A NOB készített egy statisztikát, amely szerint a világ olimpikonjainak 70 százaléka csupán egy olimpián vesz részt indulóként. Az egyéves halasztás azt jelenti, hogy a potenciális csapattagok jövőre még ott lehetnek Tokióban. Viszont, ha elmaradt volna az olimpia, négy év múlva már korántsem lett volna biztos a részvételük, és így kimaradhatott volna az életükből ez az élmény”.

Kulcsár Krisztián kiemelte, hogy most felmérhetetlen mennyiségű, sokrétű munka áll a tokiói szervezőbizottság, a NOB, a nemzetközi sportági szövetségek és a nemzeti olimpiai bizottságok előtt, hogy a halasztás minden részletét kidolgozzák a kvalifikációs versenyek újraindításától-megrendezésétől kezdve a logisztikai részig, az utazások átütemezéséig. Az, hogy az olimpia nyitó és záró napja ismert, némileg megkönnyíti a helyzetet, hiszen van kiindulási pont, amihez igazítva meg lehet kezdeni az újratervezést.

„Lelassult ütemben ugyan, de továbbra is folyik a munka, egyelőre őrlángon működünk – jellemezte tömören a MOB-iroda jelenlegi napjait Kulcsár Krisztián. – A kollégák kezdetben szabadságon voltak, most viszont már az óvintézkedéseket szigorúan betartva, egy-egy napra megkezdtük a régi életbe való visszatérés előkészítését. Vékássy Bálint főtitkárral én bejárok a székházba. Ez a lelassult időszak lehetőséget adott arra, hogy rendbe tegyünk régi ügyeket, fizikailag is rendet rakjunk például a raktárainkban, szóval elvégeztünk olyan dolgokat, amire a rohanó mindennapokban egyébként nem jutott idő. Óvatosak vagyunk, de több mint egy hónap után szeretnénk a lehetőségekhez képest a régi megszokott életünket élni, és úgy látom, másokban is megvan erre az igény.”

A közeljövőről Kulcsár Krisztián elmondta: a MOB legnagyobb feladata Tokióhoz kapcsolódóan az lesz, hogy a már lefoglalt, kifizetett szolgáltatásokat az eredeti menetrendhez képest átütemezzék.

„Az a cél, hogy minden előre lekötött szállást, tranzitot át tudjunk vinni a jövő évre, minden szereplővel meg tudjunk állapodni. Ugyanez érvényes a szponzorainkra is, minden partnerünkkel külön tárgyalunk majd. Mivel a szerződéseink olimpiai ciklusokra szólnak, meg kell beszélnünk a módosításokat, illetve elő kell készíteni a következő időszakra szóló együttműködéseket.  Eddig pozitív visszajelzéseket kaptunk, bizakodóan várjuk a tárgyalásokat.

A tokiói olimpia jövő évre halasztása miatt a már formálódó „Magyar Csapat” működése gyakorlatilag szünetelt, de a MOB elnöke és főtitkára bízik a mielőbbi újra indulásban.

„Nosztalgiával hallgatom az idősebb sportolók elbeszéléseit melyekből kiderült, hogy az ő aktív időszakukban milyen nagy volt az összetartás, ami egyébként mindmáig ki is tart. Igaz, ennek megvolt az alapja, hiszen a különböző sportágak képviselői sokszor hónapokat töltöttek együtt a tatai edzőtáborban, kijártak egymás versenyeire is. Tudom, hogy a felgyorsult, megváltozott világunkban mi már nem tudjuk megvalósítani azt az életformát, de törekedni szeretnénk rá.  Létrehozzuk a Magyar Csapatot” – mondta Kulcsár Krisztián.

A terv gyakorlati megvalósításáról Vékássy Bálint elmondta, hogy a Magyar Csapat 200 fő körüli nagyságú lesz, mert ez az a létszám, amely viszonylag könnyen mozgatható, amelynek közös eseményeket lehet szervezni, és akár egy teremben is leültethető mindenki. A csapat lényege a sokszínűség, ezért minden téli és nyári sportág képviselője benne lenne.

„Egyre szűkebb azon sportágak köre, amelyek Magyarországnak a sikereket hozzák, éppen ezért más-más kritériumok, eredmények alapján kerülhetne a csapatba valaki. Ahol a MOB nem tud választani, dönteni, ott az adott olimpiai vagy nem olimpiai sportági szövetség nevezheti meg a képviselőjét. Szeretnénk, ha a Magyar Csapat-tagság egyfajta értéket képviselne, pozitív érzelmeket közvetítene, büszke lenne rá mindenki. Az olimpiákon a különböző sportágak képviselői lelkesen szurkolnak egymás versenyein, barátságok is szövődnek, ám ez az összetartás a hazaérkezés után megszűnik. Ezt az együvé tartozást szeretnénk megőrizni, fenntartani az olimpiák közti időszakokban is. Szeretnénk, ha közös rendezvényeken vennének részt sportolóink, megismernék egymás sportágait, itthon is eljárnának egymás versenyeire, a hazai világ-és Európa-bajnokságokra. Ma a fiatalok a technika segítségével tartják ugyan a kapcsolatot, de jó volna, ha ez személyesebb, élő lenne, közös élményekben is lenne részük. Úgy tapasztaltuk, hogy a versenyzők részéről is megvan erre az igény.”

Füredi Marianne