A tizennyolc éves Mihályvári-Farkas Viktória egy arany- és egy ezüstérmet nyert Rómában, a nyári úszó Európa-bajnokságon, tanítványáról és az elmúlt évtized közös munkájáról edzője, Kutasi Gergely beszélt a Magyar Edzők Társaságának.

Mihályvári-Farkas Viktória előbb aranyérmet nyert négyszáz vegyesen, majd ezüstöt ezerötszáz gyorson az idei római úszó Európa-bajnokságon. A tizennyolc éves versenyző 2017 szeptembere óta a Ferencváros sportolója, de már több egyesületet megjárt (Bp. Honvéd, Újpest, Eger), lassan egy évtizede mindenhova követi edzőjét, Kutasi Gergelyt.

“Szeptembertől kilencedik éve dolgozunk együtt Vikivel, tízéves korában jött át hozzánk az Újpestbe, ahol a korosztályos csoportban kezdtünk el vele foglalkozni – mesélte a szakember a Magyar edzők Társaságának. – Akkoriban Virth Balázssal dolgoztunk együtt, aki többször is mondta, hogy ebben a kislányban nagy potenciál van. Voltak olyan jelek, mozdulatai és tulajdonságai, amelyek azt sugallták, valóban jó úszó lehet belőle.

Magas volt a vízfekvése, nagyon jó a lábmunkája, és csak ritkán kellett rászólni, mert remekül végre tudta hajtani mindazt, amit kértünk tőle. És nem csak akkor, hanem később is meg tudta csinálni, nem csak edzésen, hanem versenyen is, így nagyokat tudott előre lépni.”

Mihályvári-Farkas Viktória

Az edzője először tizenhárom-tizennégy éves korában látta meg benne, hogy magas szinten is sokra viheti, pedig Mihályvári-Farkas Viktória csak évekkel később, tizenhat évesen kezdett el reggeli edzésekre is járni, viszont előtte is kiemelkedően jó időket úszott.

Kutasi szerint tanítványával nagyon jó együtt dolgozni, mert gyorsan tanul, jó a monotóniatűrése, az állóképességi munkát pedig nemcsak zokszó nélkül végzi el, de szereti is. Intelligens sportoló, aki a helyén kezel mindent, és nem utolsó sorban magas a motiváltsági szintje, minden évben kitűzte az elérendő célt, és látszik az edzésmunkáján, hogy folyamatosan ösztönzi.

“Sosem ellenkezett, ha megkapta a feladatot, száz százalékosan végre is hajtotta. Maximalista, bár ennek vannak pozitív és negatív hozadékai is – fogalmazott Kutasi. – Természetesen jó, hogy mindenből a legjobbat akarja kihozni edzésen és versenyen is, de rossz, hogy kicsit nehezebben viseli, ha valami nem jön össze úgy, ahogy szerette volna. De nincs ezzel gond, jól össze tudunk dolgozni, jó köztünk a kommunikáció.”

A tréner szerint a fiatal úszó mentálisan is a jó versenyzők közé tartozik, mert ha odafigyel, tökéletesen végre tudja hajtani a megbeszélteket, nem görcsöli el, nem gondolja túl. Korábban ilyesmi a nagy hévben azért elő-előfordult, de Kutasi szerint tanítványa mindig tanult az ilyen esetekből, képes volt változtatni azokon a dolgokon, amiről úgy érezte, hogy nem tesz jót neki.

Mivel már tavaly, a budapesti vizes Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert négyszáz vegyesen, idén is az érem volt a cél, az arany sem tűnt elérhetetlennek, de ez a külső körülményektől is függött, főleg attól, hogy a világklasszisnak számító Hosszú Katinka hogyan teljesít a kedvenc számában.

“Az előfutamok után azért már megcsapott minket az aranyérem szele… – emlékezett vissza az edző. – Legmerészebb álmaink közé tartozik az olimpiai és világbajnoki éremszerzés, a céljaink eléréséig apró dolgokon kell dolgoznunk, de azokon nagyon sokat.”

Mihályvári-Farkas Viktória  szereti az ezerötszáz gyorsot is, amely remekül kiegészíti a fő számát, a négyszáz vegyest, viszont továbbra is utóbbinak van alárendelve a felkészülési program. Mivel a vegyes négy úszásnemből áll, a gyorsúszás is a felkészülés része, de hogy ehhez idővel csatlakozik-e egy harmadik versenyszám, azt az edző szerint még nem tudni, mert nem akarja túl sűrűre sem szabni a programot, elég időt akar hagyni a regenerációnak.

“A többi úszásnemben Viki még nem nagyon próbálgatta magát egyénileg, de az olimpián az előfutamban látszott, hogy a mellúszása is erős lehet, viszont sok mindentől függ, hogy kipróbáljuk-e vagy sem. Ha belefér, csináljuk, ha nem, akkor nem” – tette hozzá Kutasi Gergely.

Kutasi Gergely

 

VINCZE SZABOLCS / MAGYAR EDZŐK TÁRSASÁGA