Lesz ő még világbajnok – interjú Gárdos Gáborral
Miután a múlt hónapban tanítványa, Szatmári András kardvívó egyéniben ezüstérmet szerzett a budapesti világbajnokságon, Gárdos Gábor mesteredzővel beszélgettünk az elveszített fináléról, az olimpiáról és a közös munkáról.
Szatmári András ezüstérmet szerzett a budapesti világbajnokságon. Hogyan vívott a tornán?
Általában csak az aranyéremmel vagyok megelégedve, de most nem volt hiányérzetem. Jól vívott. Az idény során azért voltak mélypontjai, de a világbajnokságra összeállt minden.
Min múlt a dél-koreai Oh Szang Uk elleni döntő? Mit kellett volna tennie, hogy nyerjen?
Az utolsó meccsét 8–4-ről veszítette el, és nekem rögtön az ugrott be, hogy két éve, Lipcsében pedig 8–4-ről nyert a dél-koreai Gu Bon Gil ellen. A vívásban ez előfordul. Ha kicsit szerencsésebb, nyerhetett volna most is, ugyanis éppen 8–4-nél, és 9–5-nél kisebb technikai hiba csúszott a kivitelezésbe, úgy érzem, ott fordult meg a kocka. De legyünk korrektek, a mostani dél-koreai ellenfele is remekül vívott, és megérdemelte már az egyéni világbajnoki címet.
Az amerikai világranglista-vezető Eli Dershwitz elleni győzelem kiemelkedő eredmény volt?
Nem igazán, mert az amerikai papíron sem feltétlenül esélyesebb Andrisnál, aki sokkal komolyabb vívó nála, függetlenül a világranglista-helyezéstől. Idén már korábban is vívtak egymás ellen májusban, a moszkvai Grand Prix-n. Akkor ugyan Derschwitz nyert 15–13-re, de Andris sérülten versenyzett, és már akkor is úgy gondoltam, hogy egészségesen legyőzné.
Melyik volt a legjobb asszója a hazai világbajnokságon?
Az iráni Mojtaba Abedini elleni elődöntő, amelyen nagyon szépen vívott, és az első asszója a grúz Mikheil Mardaleishvili ellen, aki folyamatosan csapkodott, nagyon kellemetlen ellenfél volt, de az első győzelem és a hazai környezet, a szurkolótábor láthatóan feldobta Andrist.
Nem volt sok az elődöntő előtti három órás pihenő? Ilyenkor mennyire nehéz újra felpörögni?
Mivel az elmúlt években sokszor kerültünk hasonló helyzetbe, hozzá vagyunk szokva az ilyesmihez, már rutinból megoldjuk. Ilyenkor rengeteget segít Bodnár József masszőr, és a hazai világbajnokságon egy komplett csapat segített minket, sportpszichológussal és dietetikussal kiegészülve. Igyekeztünk kihasználni a hazai pálya lehetőségeit és előnyeit, mert a külföldi versenyeken általában csak a masszőrrel dolgozhatunk. És ilyenkor az is dolgozik bennünk, hogy ha már az elődöntőbe jutottunk, akkor jó helyen vagyunk.
Milyen volt a hangulat az elveszített döntő után? Mennyire voltak csalódottak?
Nyilván egy elveszített finálé után az embernek nem jó a kedve, de ahogy Andris lejött a pástról, mindkettőnknek ugyanaz jutott eszébe, amit már említettem is, hogy két éve ő nyert 8–4-es hátrányból. Nem voltunk elkeseredve, mondtam is neki, hogy ne aggódjon, lesz ő még világbajnok.
Mi a helyzet a jövő évi olimpiával?
Oda elsőként is csapatban kell kijutni, a magyar válogatott pedig jól szerepelt a világ- és az Európa-bajnokságokon, így jelenleg második helyen áll a világranglistán, márpedig az első négy helyezett automatikusan kijut Tokióba. Ez alapján kilencven százalék, hogy kint van. Ugyan négy világkupa-verseny még hátravan, de eddig már óriási lépést tettek a kijutásért.
2016 óta dolgoznak együtt Szatmári Andrással. Milyen a közös munka?
Andrist gyermekkora óta ismerem, serdülő korában már voltam a szövetségi edzője, így nyugodtan mondhatom, hogy végigkövettem a pályafutását. Ezért aztán nem is volt nehéz elkezdeni a közös munkát, mert nem okoztunk meglepetést egymásnak. Az én csapatomban több jó vívó is volt, Andris pedig gyorsan beilleszkedett közéjük. Szerintem remekül kiegészítjük egymást, ha nem megy a vívás, akkor is. De kérdezze meg őt is, szerintem ugyanezt fogja mondani!
Miben változott, amióta együtt dolgoznak?
Volt benne egy természetes igény a technikai fejlődés felé, és tudta rólam, hogy én technikás vívást oktatok. Másrészt jól egymásra találtunk, megvan köztünk a harmónia. Ugyanakkor nem volt egyszerű elkezdeni a közös munkát, mert Andris előző mestere, Szabó Bence nekem nagyon jó barátom. Ez nem volt könnyű helyzet, de azzal kezdtük, hogy kitűztük a célokat magunk elé, mint egy alapot, ami a mai napig megvan.
Ön hogyan lett edző?
Amikor versenyzőként abbahagytam a vívást, tíz évre eltávolodtam a sportágtól, és Szigetszentmiklóson dolgoztam a cukrászdánkban. Egyik nap bejött az egyik volt csapattársam, aki vívóklubot vezet a városban, és az ő unszolására tértem vissza a kilencvenes évek végén. Aztán ahogy ez lenni szokott, ott is ragadtam.
VINCZE SZABOLCS