Magyar Edzők Társasága: felkérés Tokióból
A Magyar Edzők Társasága felkérést kapott a patinás International Council for Coaching Excellence nemzetközi edzői szervezettől, hogy október végén vegyen részt a szervezet kétévente rendezett konferenciáján Tokióban, és tartson előadást a Kiemelt Edző Programról (KEP).
Az International Council for Coaching Excellence (ICCE) elnevezésű nemzetközi edzői szervezet 2019. október 31. és november 1. között már a tizenkettedik konferenciáját tartja, melyre ezúttal is a világ mintegy harminc, a sportban hagyományosan erős országából várja a legjobb edzőket, szakértőket, előadókat, kutatókat, sporttudósokat és technikai igazgatókat.
A Magyar Edzők Társasága (MET) is tagja az 1997-ben alapított szervezetnek, amely kétévente nemzetközi találkozót szervez, ahol az edzői szakma elitje osztja meg egymással tapasztalatait, kutatási eredményeit, hogy megismerjék az edzői elmélet és gyakorlat terén felmerülő újdonságokat.
Az állami forrásból finanszírozott KEP célja a Magyarországon olimpiai sportágakban tevékenykedő legeredményesebb, legtehetségesebb edzők pályán tartása, továbbképzése, hazai foglalkoztatása, és a munkavégzésükre vonatkozó egységes követelményrendszer kialakítása, ami a programot különlegessé, és más országok számára is érdekessé teszi. A MET az Emmi Sportért Felelős Államtitkársága felkérésére 2017 óta gondozza a programot.
A MET a vele együttműködő szakmai szervezetekkel, az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságával és a Testnevelési Egyetemmel közösen tervezi a részvételt és az előadást a 12. ICCE Global Coach Conference nemzetközi konferencián, melynek többek között célja a szakmai tudás és a hazai továbbképzési rendszer kiszélesítése, fejlesztése.