Magyar Edzők Társasága: közgyűlés biztató perspektívákkal

Kedden délután a Magyar Sportok Házában tartotta rendes évi közgyűlését a Magyar Edzők Társasága (MET). Megtisztelte jelenlétével a közgyűlést Varga János, a Nemzet Sportolója olimpiai-, világ- és Európa-bajnok birkózó is, aki mint egykor sikeres edző, tavaly decemberben saját elhatározásából be is lépett a Magyar Edzők Társaságának szépen gyarapodó tagállománya soraiba.

Molnár Zoltán, a MET elnöke részletesen „kibontotta” a meghívottaknak előzőleg írásban is elküldött beszámolót. Számos, a MET életében fontos kérdéskör közül külön is kiemelte az elmúlt évtizedben volt képzési hiányosságokat. Miért, miért nem, de tény: a TF-en (ma már Testnevelési Egyetemen) több mint tíz éven keresztül szünetelt az edzőképzés. Egyben az elmaradások pótlásával kapcsolatos reményét is kifejezte, hiszen az egyetemen beindult edzőképzés 3-4 éven belül már bizonyosan meghozza első gyümölcseit.

A megalakulása 25. évfordulóját 2018 novemberében ünnepelt MET igen komoly feladatok elvégzésére kapott megbízatást az EMMI Sport Államtitkárságától, amely tennivalókhoz a megfelelő pénzforrást (több mint kétmilliárd forintot) is rendelkezésükre bocsátották. Ebben a bizalomban nyilván benne van az előző évek alapos szakmai tevékenysége, és a bevételek és a kiadások fillérre egyező mérlege is.

Az írásos beszámolóhoz Csabai Edvin, a MET igazgatója is kiegészítéseket fűzött hozzá.  A közgyűlésen ott volt és fel is szólalt a MET megalakulásától 20 éven át volt elnöke, a 87 éves dr. Ormai László is, aki a MET pozitív működésének elismerése mellett a további teendőkre is felhívta figyelmet. Egyértelműen dicsérte az immár évente négy alkalommal megjelenő „Magyar Edző” című szakfolyóirat igényes témaválasztásait és azok megjelenítését.

(jochapress)