A Magyar Edzők Társaság idén újra elindítja a nagy sikerű online nyelvtanfolyamot, melynek keretében most már nemcsak angol nyelvet tanulhatnak a Kiemelt Edző Programban  résztvevő szakemberek, hanem  spanyolt és oroszt is.

A Magyar Edzők Társasága (MET) a tavalyi évben indított először közös online nyelvtanfolyamot a Dover Nyelviskolával, melynek oka a koronavírus-járvány miatt megváltozott világ volt, amely a sportéletet, így az edzőket is nagyban érintette.

A cél az így felszabadult időben a nyelvtudás frissítése és javítása volt, a program keretében 2020 folyamán tizenöt edző képezte tovább magát, és csiszolta az angol nyelvtudását.

A nagy érdeklődésre való tekintettel, és mert a helyzet a lezárások tekintetében sajnos azóta sem sokat változott, a MET idén április közepén hasonló programot indít, továbbra is a Dover Nyelviskola segítségével, amelyre eddig 27 edző jelentkezett, többen közülük visszatérők.

A lehetőségek pedig annyiban bővültek, hogy már nemcsak angol nyelven lehet elvégezni a tanfolyamot, több szakember a spanyol és az orosz nyelvet választotta.

A hétfőn kezdődő képzés november végéig tart, ezúttal is lehetett választani a húszórás egyéni és a negyven órás páros online tanórák között, a legtöbben az előbbi lehetőség mellett tették le a voksukat.