Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajost, a Testnevelési Egyetem rektorát több mint egy hónapja, augusztusban választották meg egyhangúlag a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnökévé. A Magyar Edzők Társaságának beszélt határozott céljairól.

Hogyan alakult úgy, hogy rengeteg feladata mellett elvállalta Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöki posztját?

Ez a történet a bizalomra épül, hiszen titkos szavazáson a szervezet valamennyi tagja, hatvankilenc ember támogatott egyhangúlag. Ez nekem sokat jelentett, megerősített ez a bizalom, mert fontosnak tartom, hogy a döntést azok hozzák meg, akik felkértek erre a feladatra, és valóban ismerik ezen terület elvárásait. A felkérést a Testnevelési Egyetem rektoraként is kaptam, és bár valóban sok a feladatom, kötelességemnek éreztem segíteni, továbbá úgy érzem, a megtisztelő felkérést lemondani nem tisztességes. Negyvenkét éve tanítok az intézményben, végigjártam az egyetemi ranglétrát, hosszú évtizedeket töltöttem el a világ élsportjában és az olimpiai mozgalomban, így négy olimpián és tizennyolc világversenyen képviseltem az országot, ami tíz év nemzetközi tapasztalattal támogat meg.

A MEFS elnökeként meg tudná fogalmazni a céljait?

A sportra úgy tekintünk, mint más műveltségi területtel azonos területre, és szeretnénk, ha Magyarországon is minél több sportoló tanulna a felsőoktatásban, lenne több mintaértékű kiművelt emberfő, akikben megvan a tudásvágy és az ambíció a sport melletti, vagy a sport utáni életben, a sport által adott értékek képviseletére. Egy profi sportolónak tizennyolc és huszonöt év között, vagy harminc éves kora után van lehetősége általában a diploma megszerzésére, ami tulajdonképpen a kettős karriert jelenti. Szeretnénk létrehozni az „Egyetemi Sportoló”-státuszt, ezt segítené egy ösztöndíj-rendszer kialakítása azok számára, akik vállalják a nemzetközi szereplést, nemzeti válogatottságot és az egyetemi tanulmányokat. Hiszem, hogy azokat az értékeket, melyeket az egyetemen megismernek, és az élsportból merítenek, egész életükben tovább tudják vinni, segítségükkel példát tudnak mutatni környezetükben. A minőségi sport megjelenése és támogatása mellett a testnevelő tanárok és a sportszakemberek helyzetének, megítélésének valamint megbecsülésének javítása is kitűzött feladataink közé tartozik, melyhez szorosan kötődik a felsőoktatásban dolgozó testnevelő tanárok szakmai továbbképzése, fejlesztésük szervezése. Szeretném, ha az egyetemek a sporttudomány és a magas szintű sportszakember-nevelés helyszínei is lennének.

Hogyan kapcsolódik össze ebben a rendszerben az egyén és a közösség?

A legfontosabbnak tartom az értékközösségek létrehozását, az egyetemi „klubéletben” folyó aktív életközösségek fejlesztését. A hagyományokra épülő, generációk közötti különbségeket áthidaló, a sport eszközeivel támogatott, a fiatalok személyiségfejlesztéséhez nélkülözhetetlen egyesületi életet. A fiatalok számára sokszor észrevétlenül a digitális térben bezárul a világ és paradox módon magukra maradnak. Manapság az ego a legnagyobb ellenségük, ezzel párhuzamba állítva a közösségi tereken eltöltött idő viszont a valóban minőségi szabadidő eltöltésének lehetőségét kínálja. A digitális háttér fejlesztése a sportszervezetekben rendszerelméletileg elkerülhetetlen, amennyiben az adott tevékenységi köröket szolgálja, úgy, mint versenyeztetés, versenyszervezés, értékelés…stb.

Esetleg pontokba is tudná szedni a programját?

Elsőként legyenek az egyetemeken sportolói körök, amelynek tagjai világversenyekre járnak, mellette képzik magukat. Ennek komoly múltja van, hiszen az Universiade mindig is az egyik legjelentősebb nemzetközi verseny volt, amely az olimpikonok nevelésének és az olimpiák előszobájának tekinthető. Másodsorban kiemelten fontosnak tartom a minőségi egyetemi sportolók kategóriájának létrehozását, mert a sportakadémiák, a sportiskolák soraiból – a kiemelt utánpótláskorúak támogatásából adódóan – számos fiatal választja a kettős karrier útját, miszerint szeretné magas szinten folytatni a pályafutását és egyben részt venni a felsőoktatásban. Az egyetemista időszakban is megjelenik a mozgással kapcsolatos közép-európai paradoxon, miszerint az életszínvonal emelkedésével nincsenek párhuzamos fejlődésben az egészség megőrzésére történő erőfeszítések. Megfigyelhető, hogy az egyetemistákban jelenleg nincs meg a mozgás iránti igény. A felmérések alapján húsz százalék sportoló arányaiban igen kedvezőtlen részvételt jelent a nyolcvan százalékkal szemben. Nyugat-Európában helyenként akár harminc százalékkal is jobb fizikai állapotban vannak az egyetemisták, mi is szeretnénk erre a szintre felzárkóztatni a magyar fiatalokat. Az élsportoló, a minőségi sportoló szintet követően rendkívül fontos az egészségmegőrző program, valamit a primér prevenciós sporttevékenység, ami alapvetően heti három testmozgást jelent. Nem lennék meglepve, hogy ennek hatására megnőne napi a rendszeres testi nevelés és élményalapú testkulturális tevékenységek iránti igény. Ezen a területen dinamikus eredményt várunk, hiszen a fiatalok, ahogy korábban is említettem, ki vannak éhezve a valódi értékközösségekben való részvételre. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ma hetente háromszor negyvenöt percet javasol testmozgásra, ami szerintem kevés, legalább egy-másfél órára lenne szükség alkalmanként. Negyedik csoportként az egészségmegőrzés mellett az életminőséget támogató korrekciós testnevelést, illetve gyógytestnevelést gondolom tudatosan bevezetni. Ha abból indulunk ki, hogy általános és középiskolában közel harminc százalékban vannak jelen, akik gyógytornára, gyógytestnevelésre szorulnak, akkor az egyetemi tanulmányokat végzők egészségi állapotának megőrzésére forszírozottan kell az adaptációs testnevelés lehetőségeit alkalmaznunk. Az ötödik csoport az érdeklődésközpontú versenyeztetés, évente rendszeresen visszatérő programokkal. Ebből kell egy rendszert felépíteni, amibe beletartoznak a vízen és vízben folytatott tevékenységek, futóversenyek és a különböző túrázási lehetőségek is, amelyeknek komoly közösségépítő szerepe van. Ezek a nagy létszámú, alkalmi sportesemények természetesen tartalmazzák a megfelelő intenzitású felkészülési lehetőségeket is.  Utoljára, de nem utolsó sorban fontosnak tartom az e-sport egyetemi koncentrálását, az e-sport támogatását. Ezen terület fejlesztése során érdemes lenne egy magyar úton gondolkodni, amelyben az e-sport és fizikai aktivitás egymással és egymást kiegészítve lenne jelen a tevékenység során.

Milyen hatása lehet ennek az egyetemi profi sportra?

Munkatársaimmal szeretnénk elérni, hogy a profi sportolók napi két edzéslehetőséget kapjanak annak érdekében, hogy a tanulás mellett minőségi sporttevékenységet tudjanak végezni. Ez nemcsak az egyetemi és azon kívüli sportklubok összekapcsolását jelenti, hanem az egyetemi sporthálózat fejlesztését is, amelynek alapja egy kataszter. Ez tartalmazná azt a létesítményrendszert, amely országszerte az erre alkalmas és erre használható helyszíneket tartalmazza. Ehhez három térképet szeretnénk készíteni, egy országosat, egy sportspecifikusat, és egyet, ami valamennyi használható sportfelületet tartalmazza, a legnagyobbaktól a legkisebbekig. Ez a kormány uszoda- és csarnoképítési programjával olyan bajnoki rendszer létrehozását tehetné lehetővé, amely az egyetemi sportolás színvonalát emelné. Ez lenne a Hajós Alfréd Terv 3.0, amelynek célja a meglévő eszközökkel a nemzetgazdasági és egészségügyi színvonal javítása, a sport „divattá” tétele, ha lehet így fogalmaznom. Hozzáteszem, a betegségekben sajnos dobogón vagyunk Európában, pedig mozgással ez javítható és megelőzhető, különös tekintettel a kóros elhízásra, a keringési betegségekre, cukorbetegségre, a mentális betegségekre, például a depresszióra. Talán ebből is látszik, hogy én nem látszat, hanem operatív szerepet szeretnék vállalni ebben az ügyben, és a helyzet javítására szeretném szentelni azt a négy évet, amire megválasztottak.

Mi a vezérelve?

Pedagógiai alapelvem a homo omnis, azaz a teljes ember nevelése, ami a testkultúrán és annak képviseletén keresztül minél szélesebb körben lehetővé válna, hiszen a Testnevelési Egyetemen kapcsolatban vagyunk azokkal a vidéki egyetemekkel, amelyek foglalkoznak testneveléssel kapcsolatos műveltségi területtel, ugyanakkor hajlandóak és képesek is lépéseket tenni a fiatalság egészségének és mozgásának támogatására. Köztudott, hogy a fizikai tevékenység pozitívan befolyásolja a szellemi képességeket és a teljesítőképes tudást, ezért is szeretnénk áttörést elérni, hogy a sportolás eszközeivel az egyetemi évek alatt a kikerülő értelmiségi fiatalok az egyetemi lét pedagógiai erőterével megerősödve felnőttként, a lehető legaktívabban, eredményesen és a lehető leghosszabb egészségben eltöltött éveik során tudják a maguk, valamint környezetük életminőségét befolyásolni.

VINCZE SZABOLCS