Csillaghegyen született, de nála kevesen ismerik jobban a mexikói magaslaton való versenyzés speciális körülményeit. Ha anno az iskolából meglógva a Tímár utcától nem fut egészen Aquincumig, tán sose derül ki tehetsége… Nyolcvanötödik születésnapját ünnepli dr. Török Ferenc, őt köszöntjük!
Török Ferenc 1935. augusztus 3-án született Csillaghegyen. Édesapja főkönyvelő, édesanyja tanító. Gyerekként a csillaghelyi MTE igazolt labdarúgója volt, tehetségével a budapesti kölyök válogatottba is bekerült, ám végül a családi békesség és a vasárnapi közös ebédek kedvéért átnyergelt a vízilabdára és az úszásra. Az Árpád Gimnáziumban töltötte középiskolás éveit. Egyszer egy október 6-i ünnepségről készült éppen meglógni, amit észrevett testnevelőtanára, Iglói Mihály; így Török Ferenc futásnak eredt, Iglói pedig utána. Az „üldözés” egészen Aquincumig tartott. A fülön csípett nebulónak két választása maradt, vagy kopogtat az igazgatói ajtaján, vagy belép a Honvédba atletizálni. Utóbbit választotta. Bár az atlétikát utálta, egy tehetségkutató verseny után, 1953-ban felajánlották neki, hogy válthat az öttusára. Elfogadta. Innen pedig — ahogy mondani szokták — a többi már történelem, hiszen a magyar öttusa ’60-as és ’80-as évekbeli aranykora is a nevéhez kötődik.
A Honvéd színeiben egészen 1970-ig versenyzett, a válogatott keretnek pedig 1956 és 1968 között volt tagja. Egyéniben háromszor nyert magyar bajnokságot. Bár a ’60-as római olimpiára nem utazhatott, egy évvel később a moszkvai vb-n a csapattal már ezüstéremnek örülhetett. Az 1962-es világbajnokságon mind egyéniben (bronz), mind a társakkal (ezüst) is dobogóra állhatott. A magglingeni vb-n egy arany (csapat) és egy ezüst volt a mérlege. Egy évvel később a tokiói olimpián a „nagy hármasból” — Balczó-Móna-Török — csak ő indulhatott. Egyéniben itt ért fel a csúcsra és vele együtt a dobogó legfelső fokára. Miután beért a célba, bevitték egy sátorba és oxigénmaszkot tettek rá; megtudta, hogy megnyerte a versenyt, a maszkot levéve hangzott el híres mondata, későbbi könyvének címe, „Ha kell újra lefutom!” Két társával — köztük öccsével, Ottóval — pedig sikerült a bronzéremet is elhozniuk csapatban. A következő olimpiász alatt aztán már semmi sem állíthatta meg a Balczó András, Móna István, Török Ferenc alkotta triót, három vb-arany és végül a mexikóvárosi játékok csapataranya is az ő nyakukba került.
A Honvéd színeiben egészen 1970-ig versenyzett, a válogatott keretnek pedig 1956 és 1968 között volt tagja. Egyéniben háromszor nyert magyar bajnokságot. Bár a ’60-as római olimpiára nem utazhatott, egy évvel később a moszkvai vb-n a csapattal már ezüstéremnek örülhetett. Az 1962-es világbajnokságon mind egyéniben (bronz), mind a társakkal (ezüst) is dobogóra állhatott. A magglingeni vb-n egy arany (csapat) és egy ezüst volt a mérlege. Egy évvel később a tokiói olimpián a „nagy hármasból” — Balczó-Móna-Török — csak ő indulhatott. Egyéniben itt ért fel a csúcsra és vele együtt a dobogó legfelső fokára. Miután beért a célba, bevitték egy sátorba és oxigénmaszkot tettek rá; megtudta, hogy megnyerte a versenyt, a maszkot levéve hangzott el híres mondata, későbbi könyvének címe, „Ha kell újra lefutom!” Két társával — köztük öccsével, Ottóval — pedig sikerült a bronzéremet is elhozniuk csapatban. A következő olimpiász alatt aztán már semmi sem állíthatta meg a Balczó András, Móna István, Török Ferenc alkotta triót, három vb-arany és végül a mexikóvárosi játékok csapataranya is az ő nyakukba került.
(MOB-összeállítás; kép: MTI)