Majdnem egy éves előkészítő munka után február közepén indult el a Magyar Virtuális Sportmúzeum, amely a hajramagyarok.hu címen érhető el, a Fidelitas nagylelkű felajánlásának köszönhetően.
A Magyar Virtuális Sportmúzeum a magyar sport gazdag örökségét hivatott összegyűjteni és ápolni a virtuális térben, elérhetővé téve azt az új generációk számára is. A múzeum a hajramagyarok.hu internetes oldalon érhető el, amely domainnév ugyan már foglalt volt, de egy nagylelkű felajánlásnak köszönhetően mégis a múzeumé lett.
“Olyan nevet szerettünk volna találni a virtuális sportmúzeumnak, amely könnyen megjegyezhető, és kifejezi a lényeget, ezért sokig a büszkeségeink.hu elnevezésben gondolkodtunk – mesélte a Magyar Edző Társaságának Schmitt Pál, a múzeum egyik ötletgazdája és fő támogatója. – Az erről folytatott vita során azonban felvetődött, hogy a “Hajrá Magyarok!” buzdítás minden olyan sporteseményen felhangzik, amelyen magyar válogatott sportolók versengenek, azonban kiderült, hogy ez a domainnév már foglalt. Amikor utánakerestünk, kiderült, hogy a tulajdonos a Fidelitas, így felhívtam az ügyben Illés Boglárkát, a Fidesz ifjúsági tagozatának akkori elnökét, aki ma már egyébként országgyűlés képviselő.
Illés Boglárka egy kis időt kért, megbeszélte az elnökséggel, ami után azt válaszolta, hogy ilyen a nemes cél érdekében és a jószándékú összefogás jegyében természetesen lemondanak a domainről, és bár ennek nyilván anyagi vonzata is lett volna, semmiféle ellenszolgáltatást nem kértek érte.
“Schmitt Pál személyes megkeresésére a Fidelitas örömmel adta át a hajramagyarok.hu elnevezésű domainnév használati jogát a Magyar Edzők Társasága részére, azzal a szándékkal, hogy mi is hozzájárulhassunk az online térben létrehozott és a hazai sporttörténelem legnagyobb alakjait bemutató Magyar Virtuális Sportmúzeum létrejöttéhez. A Fidelitas számára fontos, hogy minden olyan tevékenységben részt vegyen, amely tagjainak biztosít – akár a virtuális világban – egy olyan interaktív programot, ami bemutatja a magyar élsportolók teljesítményét, történetét, valamint megismerteti a sikerhez való hozzáállást is” – áll a Fidelitas közleményében, amelyet szintén megkerestünk az ügyben.
A Magyar Virtuális Sportmúzeum megnyitásáig, első körben tíz hónap alatt közel negyven szervezet, és mintegy százhúsz ember dolgozott azon, hogy elindulhasson az oldal, amely jelenleg 3531 sportolót mutat be, 8136 fotót közöl, 3900 eseményt, versenyt, 54 sportágat, 132 szakágat gyűjt össze és ismertet, de a munka folytatódik, hogy idővel a magyar sport minél szélesebb körű és alaposabb adatbázisa álljon az olvasók rendelkezésére.