Szakmai körökben évtizedek óta visszatérő vitatéma, hogy feltámasztható-e a régi magyar futballkultúra vagy teljesen újat kell kitalálnunk? Siska Attila, a Vajai II. Rákóczi Ferenc SE labdarúgó edzőjének írása.
„… mert a focistákat nem a stadionok és a tehetségközpontok nevelik ki, hanem a szellemiség …”
A „nosztalgikusok” szerint vissza kell térni a gyökerekhez, míg a „reformerek” – természetesen – teljesen új alapokra kívánják helyezni a futballképzést. A két táboron belül azonban még további vitákat generál az a kérdés, hogy a kultúra-teremtést „felülről” kell-e szabályozni, vagy engedni kell, hogy „alulról” szerveződjön?
Nem tudom, hogy a vízilabdában vagy a vívásban vitáznak-e ilyenekről a szakemberek, de az biztos, hogy a magyar futballedzők az 1960-as évek óta nem tudják megoldani ezt a problémát.
Az alábbiakban kísérletet teszek arra, hogy a „végeken” szerzett tapasztalatok alapján némi adalékkal szolgáljak egy sikeres döntéshez. Jelenlegi szűkebb környezetem, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye amatőr labdarúgásának néhány szegmensét vettem górcső alá.
Szervezeti keretek, versenyeztetés
A megyei szövetség 14 kategóriában indít bajnokságokat, amelyekben több, mint 120 egyesület 429 csapata vesz részt. Ha ehhez hozzáadjuk az NB-s csapatokat (Kisvárda, Nyíregyháza, Kisvárda II., Sényő), akkor a profik, az amatőrök, az öregfiúk, a lányok és a gyerekek 120 helyszínen, 17 szinten találnak futballkínálatot a megyében.
A számok alapján térségünk előkelő helyen áll a megyék összehasonlításában, és igen nagy aktivitást mutat, amely a hétköznapokon is tapasztalható. Igaz, hogy a gyerekek itt is nyomkodják a telefont, de a foci még mindig központi helyet foglal el a szabadidős tevékenységükben.
Vaján, egy kisvárosban edzősködöm. Itt már csoportot kellett bontanunk a 13–14 éves korosztályban, mert 29 gyerekkel már lehetetlen volt színvonalas edzéseket tartani.
Szamoskéren, egy alig több, mint 400 lelkes faluban élek, amely rendelkezik egy világítással ellátott kisméretű műfüves pályával. A fiatalok itt is rendszeresen futballoznak. Mivel nincs helyi csapat, többen igazolt játékosok a környékbeli egyesületekben, de ezen kívül itthon, a barátok között is szeretnek játszani. Pont úgy, mint régen…
És ezt tapasztalom a környező falvakban is. Mifelénk „él” a futball, a gyerekek szeretnek játszani.
Valami azonban nem stimmel. Hiába mutatnak jól a számok, hiába aktív a legalsó szint (amikor a futball csupán szabadidős tevékenység ), a bajnokságokban minden kategóriában hiányzik a minőség.
A kultúra hiánya
A versenyzés során ugyanis eltűnik a játéköröm. Ez így van az amatőr felnőttektől kezdve az U7-ig. A mai világban csak a győztes valaki. Ezért a mérkőzéseken mindenki „feszül”, az edzőtől a szülőn át a gyerekig. Ez a légkör pedig sok mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy kitartó, ambiciózus sportolókat neveljen.
Ennek az a következménye, hogy a játszani szerető – és ügyes – falusi gyerek „átmeneti látogatást” tesz egy futballklubban, majd pár hónap múlva inkább otthon focizik tovább a barátaival. Mert az legalább örömet jelent számára.
A labdarúgókluboknál rendkívül nagy a fluktuáció. Saját szememmel láttam egy klub irodájának asztalfiókjában száznál is több tagsági kártyát. Kérdésemre, hogy ezek a gyerekek hol fociznak, az volt a válasz, hogy abbahagyták. 9, 10, 11, 14 évesen…
Amióta az iskolák kikerültek az adott települési önkormányzat fennhatósága alól, nehézkesebb az együttműködés a sportegyesületekkel. Mindent engedélyeztetni kell és még így is csak elvétve sikerül bevinni a futballt az iskolákba olyan módon, hogy az egyesület edzői sportfoglalkozásokat tarthassanak a testnevelési órák keretében.
A klubok – jobb híján – toborzókat szerveznek, azzal az elavult módszerrel, amely talán az 1970-es években lehetett utoljára eredményes. Ezeknek a kluboknak ugyanis egyszerűen nincs olyan vonzerejük, amely tömeges jelentkezéseket generálna.
Az iskolákban folyó sportélet kapcsán megkerülhetetlen a diákolimpia rendszere. Régen az iskola tanulóinak létszámától függően kötelező volt indulni a diákolimpián bizonyos sportágakban. Az atlétika volt az „alap”. Ha kevesen voltak, akkor egyéniben indultak a tehetségesebbek. Nagyobb létszámnál fiú és leány csapat (alsó tagozatosoknál háromtusa). Olyan versenyszámokban, amelyek minden iskolaudvaron adottak voltak: 30-, 60 méteres síkfutás, kislabda hajítás, távolugrás, súlylökés. Még nagyobb létszámnál valamilyen sportjáték: futball, kézilabda, kosárlabda, röplabda. És így tovább. Ma pedig nevezni lehet. Aki akar, részt vesz a diákolimpián, aki nem akar, az nem vesz részt…
Én nagyon sajnálom, hogy ma nem élhetnek át a gyerekek olyan izgalmakat, mint a szomszéd falu iskolája elleni foci- vagy kézi meccs, vagy a kezüket dörzsölve várni azt, hogy Bokor Lali mikor száll be a versenybe (akiről otthon mindenki tudja, hogy 70 métert dob kislabdával).
A Bozsik Program és ami mögötte van
Mivel minden klub maximalizálni szeretné a TAO támogatásokból megszerezhető összegeket, a lehető legtöbb korosztályban indítanak csapatokat. Ezekkel a csapatokkal néha edzők is jönnek a tornákra, néha pedig egy-egy szülő, aki éppen ráér. Senkit nem téveszt meg az, hogy itt nem érdekes az eredmény: a felnőttek minden mérkőzésen vörösre üvöltik a fejüket, a gyerekek pedig megilletődve és remegve a hibázástól való félelmükben valahogy eltöltik ezt a napot…
Este pedig a klubok közösségi oldalán olvashatjuk a büszke beszámolókat arról, hogy hány mérkőzést nyert a csapatuk.
Az eredeti Bozsik Program alcíme a következő volt: „Út Európa élvonalába”.
A program a vidéki edzők nagy részénél már ekkor halálra volt ítélve, hiszen ők el sem tudták képzelni magukról, hogy az európai élvonalnak tudnának játékosokat nevelni. Mint ahogy nem is tudtak.
Időközben a program „csendesen” átváltozott tömegesítéssé. Az MLSZ edzőképző tanfolyamain ugyanis elhangzott az a kijelentés, miszerint 100 ezer játékosból kerül ki egy nemzetközi klasszis. Tehát: legyünk sokan, és majd lesz minőség!
(Most ne menjünk bele abba, hogy jobb sebészeink lennének-e, ha ötszörösére emelnék az orvosi egyetemekre felvehetők létszámát, hanem maradjunk annyiban: ez a tétel már az Aranycsapat idejében megbukott volna. Akkor ugyanis még a B-válogatottban is klasszisok játszottak.)
Ellentmondások és téveszmék
Azt érezzük a bőrünkön, hogy a magyar futball három szegmense „fényévekre” van egymástól.
- Az MLSZ programjai marketing szempontból bizonyára megfelelőek, de a valóságtól, a megvalósíthatóságtól nagyon messze állnak. Ennek oka pedig nagyon egyszerű: nincs mögöttük szakmaiság. Nincs víziójuk a magyar futballról: arról, hogy mit szeretnének látni a pályákon. Ezt nevezhetem álomnak.
- Az akadémiáknak 15 éve volt arra, hogy igazolják létjogosultságukat. Ehelyett „filozófiákat” és „etikai kódexeket” gyártottak nemzetközi klasszisok helyett. Ez tehát a látszat.
- Az amatőr és gyermekfutball pedig kénytelen beérni azokkal a félművelt edzőkkel és klubvezetőkkel, akik jutottak neki. Ez a valóság.
Márpedig az álom, a látszat és a valóság sosem fog harmóniát teremteni.
A harmóniát a jól képzett és elhivatott edzők tudnák megteremteni, azonban az edzőképzés is az MLSZ kezében van. Nézzük, hogy kik dolgozhatnak ma a magyar futballban!
Az edzőképzés kilenc szinten oktat labdarúgó edzőket az UEFA PRO-tól az UEFA C-ig. Ehhez jön még két futsal edzői kategória, három szintű kapusedzői képzés, valamint két erőnléti edzői tanfolyam. Ez összesen 16 féle – valamilyen – labdarúgó edzői végzettség.
Biztos, hogy annyira összetett ez a futballtudomány, hogy külön kell képezni a 13 évesek és a 16 évesek edzőit?
Egy példát kénytelen vagyok kiragadni, mert szerintem nagyon tanulságos. Gyakorlatilag az edzőképzés állatorvosi lova.
Az úgynevezett „MLSZ Grassroots Alap” képzés leírásában az alábbiak szerepelnek:
„… a felvételt nyert hallgatók olyan alapvető sportági, módszertani, pedagógiai és pszichológiai ismereteket sajátítsanak el, melyekkel hatékonyan képesek az amatőr labdarúgás minden egyes résztvevője számára megteremteni a legideálisabb sportolás lehetőségét megfelelő labdarúgó edzések és mérkőzések biztosításával…”
A témakörök: Grassroots filozófia, edzésmódszertan, edzéstervezés, korosztályos pedagógiai és pszichológiai ismeretek, technika, fiatal játékosok beépítése a felnőtt csapatba, vezetéselmélet, játékrendszerek, speciális képességfejlesztés, periodizáció.
Tanfolyami napok száma: 7 nap!
Jelentkezési feltételek:
- online regisztráció
- betöltött 18. életév
- erkölcsi bizonyítvány
- egészségügyi alkalmasság.
Érettségi nem kell!
A magyar amatőr labdarúgás tele van olyan edzőkkel, akik hét nap alatt kapnak egy „diplomát”. Hogy ennyi idő alatt milyen szakmai készségeket lehet elsajátítani, azt mindenkinek a fantáziájára bízom. De képzeljük el, hogy egy ilyen edző kimegy és edzést tart fiatal embereknek! Különböző gyakorlatokat végeznek, de az edzőnek fogalma sincs arról, hogy milyen élettani hatást váltanak ki a feladatok. Nincs tisztában a fáradás fogalmával. Nem tud különbséget tenni a perifériás fáradás és a központi fáradás között. Nem ismeri az aerob és anaerob teljesítményzónákat. Nincs tisztában a laktát-küszöb fogalmával. Az ATP-ről sosem hallott. És valószínűleg nem hallott még Holits Ödönről, Kalocsai Gézáról, Bukovi Mártonról vagy Jimmy Hoganről sem.
Egy ilyen „edző” felkészíti vagy tönkreteszi a magyar futballistát?
A kérdés költői.
A fentieket kiegészíthetjük azzal a szokással, amely az amatőr kluboknál folyik, nevezetesen: azzal „fizetik” a felnőtt csapat néhány játékosát, hogy edzőként megkapják a klub valamelyik utánpótlás csapatát.
És ebben a közegben az MLSZ azt várja, hogy fejlődjön a magyar labdarúgás…
Ha valaki hivatásának tekinti a tanítást, akkor figyeli a gyerekeket, amikor csak úgy, önfeledten játszanak. És mit lát?
Érzelmeket. Játékosságot, szellemességet, intuitív játékot. Élvezetet a játékban, a játéköröm átélését. Ez mind a magyar futballstílus alapja volt!
Tehát ott van a gyerekeinkben. Bennük él a kultúra.
Köréjük kell felépíteni azt a támogató környezetet, amelyben megtarthatják az egyéniségüket. Ezt csak olyan szakemberek tudják végrehajtani, akik nem játékrendszert, hanem mozgásművészetet oktatnak, akik ismerik a játék formanyelvét.
Mert a focistákat nem a stadionok és a tehetségközpontok nevelik ki, hanem a szellemiség.
Megjelent a Magyar Edző 2021/4 számában.