Mint ismeretes, a Magyar Edzők Társasága tagja egy 2022-ben indult Erasmus+ társfinanszírozású három éves projektnek, az IcoachGirls-nek, amely egy következő mérföldkőhöz érkezett. Az Európai Sporthét kezdő napján a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem BSc Rekreáció és Életmód, illetve MSc Rekreáció szakos hölgy hallgatóinak megnyílt a lehetőség a projektbe történő bekapcsolódásra. Azok, akik vállalkoznak a téma megismerésére, és szívesen együttműködnek csapatban az ICG szellemisége mentén, szakmai gyakorlat keretein belül megismerkedhetnek a projekt kialakulásáról, a célokról, a célokhoz vezető úton bepillantást kaphatnak a projektmunkába, mindezt úgy, hogy ő maguk is aktív szereplőivé válnak a projektnek.
Az első találkozás a hallgatósággal lehetőséget adott a projekt fő céljainak bemutatására, valamint arra, hogy a hölgyek új szerepkört – teljesítve egy projektcélt – töltsenek be edzőjelöltként. A következő néhány hónapban öt ICG sportközpont működik: egy kézilabda, egy jégkorong, egy táncos és két általános képességfejlesztés fókusszal. Ezek a központok szintén az ICG célkitűzéseinek megfelelően lettek kialakítva, a központok vezetőedzői egy képzést követően alakítottak ki sportolási lehetőségeket 5-12 éves lányok számára.
A sportközpontok az ICG szellemisége mentén működnek, itt zajlik a vezetőedzők mentorálása mellett az edzőjelöltek munkája. A gyakorlatorientált, inkluzív és együttműködésen alapuló foglalkozások eredményeképpen boldog, mosolygós résztvevőket várunk, akik élményben részesülnek a sportközpontok működése során és ezáltal vonzó lehetőségként tekintenek a későbbi, szervezett keretek közötti sportban maradáshoz, vagy akár a mozgás által megélt közösséghez tartozáshoz. Az ICG sportközpontok lehetőséget biztosítanak arra, hogy a benne együttműködő összes résztvevőjében megerősödjenek a szükséges kompetenciák, kialakuljon megfelelő önbizalom, legyen a sportban és mozgásban pozitív tapasztalás, illetve a szülői oldalról támogatás. Mindez együttesen egy olyan átfogó képet kell adjon a lányok sportban való megjelenéséről, amely növeli a lányok fizikai aktivitását az adott korosztályban, és teljesíti a WHO napi fizikai aktivitásának ajánlásait (60 perc), valamint az ahhoz kapcsolódó testi és mentális jólétet.
Az edzőjelöltek bevonásával egyik elérni kívánt ICG cél, hogy a mentorprogram segítségével vonzóvá tegye az edzői szakmát a fiatal hölgyek körében, hogy a jelöltek önbizalmat és megfelelő kompetenciákat szerezzenek szakmai rátermettségük megerősítésében – mindezt biztonságos, nyitott környezetben és közösségben – és hogy a támogatás révén a hölgyek edzői pályát válasszanak annak érdekében, hogy a sportszervezeteknél több edzőnő dolgozzon, mint jelenleg. A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy az EU-ban az edzőknek csak 24% -a nő. A projekt módszertanával arra törekszik, hogy ezt a mutatót növelje.