November 7-én, kedden Szilárdi Katalin Arany Érdemrenddel kitüntetett kajak-kenu szakedző, mesteredző látogat egyetemünkre a „Sikeres edzői életpályamodell” című előadássorozat soros állomásán.
Mint ismert, szeptemberben „Sikeres edzői életpályamodell” címmel új, szabadon választható tantárgy indult a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF).
A kurzus során – amelyen hazai edzőnagyságok és edzőlegendák tartanak előadást – terítékre kerül a tehetséggondozás, az ehhez kapcsolódó módszertani tudás és eszközök, valamint a személyiségfejlesztés legfontosabb kérdései.
Ennek keretében november 7-én, kedden 15.30 órakor Szilárdi Katalin kajak-kenu szakedző, mesteredző várja az érdeklődőket a TF Athén termében, ahol „Siker és kudarc: a két rongycsaló” című előadásában beszél többek között az élethosszig tanulás és képzés fontosságáról, a fokozatosság, a felelősségvállalás és az önmegvalósítás kérdéséről.
Szilárdi Katalin hosszú ideje, egész pontosan 1980 óta foglalkozik kajakos gyerekek nevelésével, és 1988 óta dolgozik az Építők MDKC-nél. A TF-en szerzett középfokú edzői diplomát, majd ugyancsak a TF-en végezte el a kajak-kenu szakedzőképzést. Később – hol másutt, mint a TF-en? – a sportszakpszichológus oklevélre is szert tett.
Tanítványai számos Európa-bajnoki címet, valamint világbajnoki érmet nyertek. Két legismertebb versenyzője Kucsera Gábor, valamint Dombi Rudolf, a londoni olimpia bajnoka.
A mesteredző előadására az alábbi linken kell regisztrálnunk, kivéve azokat a TF-es hallgatókat, akik választható tárgyként választották az előadássorozatot.