A taktikáról beszélve elmondta, az élen haladó (utóbb aranyérmes) Florian Wellbrock tempóját kevesellték, a német „belassította az iramot, ezért az etetés után Rasovszky előre állt, kicsit nagyobb iramot diktált”, hogy elkerüljék, hogy többen felússzanak az élmezőnyhöz.
„Kristóf tökéletesen végig tudta csinálni, amit elterveztünk: utazik elöl, jól jön ki az etetésből, ha kell, vezet, és a végén hosszú hajrát nyit. Ez 100%-osan sikerült. Wellbrock most nem lehetett megverni, annyival a többiek felett volt, de ezt tudtuk a medencés teljesítményéből is – fogalmazott Szokolai, majd a 16.-ként végző Betlehem Dávidra tért át. – Pontosan nem tudom még, hogy mi az a történés, ami miatt hirtelen annyira hátra került, de az edzésmunkája alapján ugyanolyan teljesítményre lett volna képes, mint Kristóf.”
És hogy a jövőben mi lehet az ellenszer a nyílt vízen immár négyszeres világbajnok (és olimpiai aranyérmes) Florian Wellbrockra?
„Még nagyobb utazósebességet kell produkálni – adta meg a választ a szakember. – Talán az lehet a megoldás. Florian direkt lassította a tempót, azt lehetett látni, hogy ez a taktika része, hogy elölre megy és lassítja. Ne, ne lassuljon ez, hanem magas és egyre magasabb iramba fokozódjon. Ez a sansz, hogy meg lehessen verni.”
A nyíltvízi úszók küzdelmei magyar idő szerint kedd hajnalban folytatódnak az 5 kilométeres távval, a nők 1 órakor, a férfiak 3 órakor kezdenek, csütörtök 1 órától pedig a 6 km-es (4×1500-as) váltót rendezik.
Forrás: M4Sport / Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd