Szövetségi egyeztetések a Magyar Edzők Társaságánál
2017. február 1-től az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságával kötött együttműködési megállapodás alapján a Magyar Edzők Társasága látja el a Kiemelt Edző Program koordinálását, így az abban támogatott szakemberek foglakoztatását, a sportszakmai továbbképzések megszervezését és az edzők által elkészített szakmai dokumentációk kezelését.
A negyedévente beküldött szakmai anyagok értékelései a sportági szövetségek, illetve az Államtitkárság kijelölt szakembereivel, Fábián László MOB sportigazgatóval a Magyar Edzők Társasága szervezésében aktuálisan zajlanak.
A találkozók során a beérkezett szakmai anyagok és az olimpiai felkészülés menetének értékelésén felül szó esett az egyes sportágak – főként a Kiemelt Sportágfejlesztési támogatásból finanszírozott – aktuális létesítmény és sportszakmai fejlesztéseiről, terveiről is. Valamennyi résztvevő üdvözölte a Testnevelési Egyetemen szeptembertől tizenkét év után újra induló szakedzőképzést, mely jelentős motiváció az ifjú pályakezdő sportemberek ezirányú pályaválasztásában.
Az egyeztetéseken szó esett a MET, kiemelt edzők számára szervezett továbbképzési eseményeinek fontoságáról, illetve a szakszövetségek és a társaság sporttudományos területeken megvalósítható együttműködéséről.
Idén ősszel a Magyar Edzők Társasága a Testnevelési Egyetemmel együttműködve, 21 konferenciát szervez edzők, sportszakemberek számára.