A jelenlegi nehéz helyzetben a távoktatást segítendő a Magyar Edzők Társasága nyitottá tette e-learning felületét a tanárok, edzők és diákok előtt, amelyet a Testnevelési Egyetem mellett tovább hat felsőoktatási intézmény is hálásan fogadott.

A Magyar Edzők Társasága tavaly indította el e-learning felületét az EMMI Sportért Felelős Államtitkársága támogatásával, amelynek célja eredetileg az volt, hogy a MET tagságának és a kiemelt edzőknek elméleti segítséget nyújtson többek között a sportpszichológia, a sportpedagógia, az edzéselmélet és a sportélettan területén, valamint a gyakorlatban is segítse őket. Ennek érdekében 161 feladatból álló, videókkal és képekkel illusztrált gyakorlattárat állított össze a Testnevelési Egyetem tanárai, edzői és szakemberei segítségével.

A helyzet azonban megváltozott, mikor magyar kormány március 16-tól a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében az általános és középiskolák bezárásáról döntött, és a tantermen kívüli, ún. digitális tanrend bevezetéséről határozott, ami mintegy másfél millió gyereket érint.

“A szervezetünk tudástára eddig korlátozott volt, hiszen egy meghatározott kör érhette csak el, a koronavírus-járvány terjedése és az iskolák bezárása miatt azonban országszerte óriási szerepet kapott a távoktatás, így arra gondoltunk, elérhetővé tesszük a gyakorlattárat, ezzel is segítve az iskolák, tanárok és edzők munkáját ebben a nehéz és váratlan helyzetben” – mondta Köpf Károly, a MET titkára.

A MET már el is küldte a linket több felsőoktatási intézmények is, a Testnevelési Egyetemen kívül a szombathelyi ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Intézetnek (PPK), a Pécsi Tudományegyetemnek, a Szegedi Tudományegyetemnek, a Debreceni Egyetemnek, a Nyíregyházi Egyetemnek és az egri Eszterházy Károly Egyetemnek, vagyis mindazon intézményeknek, amelyekben testnevelő tanári- és edzőképzés folyik.

“Ezek az intézmények nagyon hálásak voltak a segítségért, hiszen erre a helyzetre nem igazán volt idejük felkészülni. Egy negyvenöt perces oktatási videó elkészítése és megvágása ugyanis akár hat-nyolc órát is igénybe vehet, így azonban kész anyagot kaptak, amit azonnal tudnak használni. A Magyar Edzők Társasága ezzel tud hozzájárulni ahhoz, hogy haznkban zökkenőmetentes legyen a távoktatás” – tette hozzá Köpf Károly.

A MET felajánlása több száz tanárt és több ezer hallgatót érint a magyar felsőokatatásban.

Fotó: elte.hu